Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1918–1922
1921. október
11 tisztán álljon előttünk a vallástanítás egész fontossága. S most, 6. egy zilált lelkű korban a vallástanitás még sokkalta fontosabb, mint volt bármikor. Most, mikor minden és mindenki uj utakat keres, az egyetlen helyes ut megmutatása sokkalta döntőbb jelentőségű, mint valaha. Ezért különös figyelmet kell a vallástanitás kérdésére fordítanunk. Felismerte és belátta ezt már az állam is, azért ajánlotta fel az önálló vallástanárok fizetését. Ez azonban ismét nem olymódon történt, hogy megnyugvást kelthetne bennük. Ezzel a kérdéssel a jogügyi bizottság előterjesztése folytán lesz alkalma a kerületi gyűlésnek foglalkozni. Én most csak azt kérem, keresse meg és hivja fel a közgyűlés az egyetemes közgyűlést a vallástanitás kérdésének beható megvitatására, a tananyag, a taneszközök, a tanmenet alapos megbeszélésére, az államilag fizetett vallástanároknak az egyházhoz való viszonyának megállapítására s általában a vallástanitással összefüggő kérdések lehető tisztázására. Amilyen fontos a vallástanitás ügye, éppen olyan döntő jelentőségű a szórványok gondozása is És én a szórványok közé sorolom a nagy városokat, különösen azonban Budapestet és környékét is, mely igazán szórványéietet él. Szórványokat azonban diakonisszák és diakonusok nélkül gondozni szinte lehetetlen. A • A városi misszió és a szétszórt hivek lelki gondozása az evangéliumi egyház egyik legfontosabb feladata. Ámde egyúttal a leg- • nehezebb is Nagyon sok akadályt kell még addig legyőznünk, mig e téren valami alkotásra tudunk rámutatni. Én azonban már most szeretném a kerületi belmissziói bizottság figyelmébe ajánlani ezt a fontos kérdést, hogy eszelje kj a terveket, érlelje a gondolatokat, melyek bennünket Isten segitségével a szórványok kellő gondozása és a nagy városok megfelelő ellátása dolgában irányítani tudnak és eredményekhez juttathatnak. Kétségtelen, hogy evangélikus egyházunk egész belső berendezése és sajátos evangéliumi szelleme nem a hivatalos apparátus, hanem a hivők egyetemének munkásságától és buzgólkodásától várja a jelen és a jövendő kiépítését. A hivatalos apparátus szerepe az irányításban és az összetartásban teljesen kimerül. Evangélikus egyházunk azonban az egyetemes papság elve alapján áll és igy a hivők összességére támaszkodik. Á hivők összességének társadalmi tömörítésére és épitő munkában való egyesítésére különösen jó keret az Evangélikus Szövetség, melynek az elmúlt esztendő folyamán a kerület több gyülekezetében alakultak fiókjai. Az a cél, melyet az Evangélikus Szövetség kitűzött, az a lélek, mely irányítja, azok az eszközök, melyekkel önzetlen munkáját folytatja, az az ut, melyen jár, az a szellem, melyet az egyház híveibe beoltani kiván, jobbára már mindnyájunk előtt ismeretes s kivétel nélkül mindnyájunk előtt tiszteletreméltó. Ezért arra kérem a kerületi közgyűlést, annak egészében és minden egyes tagjában, hogy az Evangé-