Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1918–1922

1920. október

10 4. testvéri megértés hiánya miatt. És ezt nekem jól esik itt e helyen kiemelnem és megállapítanom. Az elszakadások sebeihez tartozik két akadémiánknak, a pozsonyinak és az eperjesinek a rombadőlte is. A pozsonyit hűtlenkedők közreműködésével elrabolták, az eperjesit pedig egyszerűen fejoszlatták a megszálló csehek. Mindkét akadémiánk megmaradt tanárainak s magyarszivü hallgatóinak összegyűjtésével itt Budapesten állítottunk fel egy ideiglenes theologiai főiskolát, amely mint az egyetemes egyház pozsonyi theologiájának jogszerű folytatása Isten segítségével és az amerikai hittestvérek jóságos anyagi és erkölcsi támogatásából s a magyar kultuszminisztérium megértő felkarolásából máig is folytatja működését. Hisszük a mi jóságos Istenünket, hogy nem hagy el bennünket ezekben a próbás időkben, de sőt csüggedést sem enged reánk borulni, hanem megerősíti hitünket a megállásra s megtölti szivünket a jobb jövendő reménységével és akarásával. Elszakított egyházainkról, iskoláinkról, intézményeinkről és hiveinkről pedig nem mondunk le soha. Hálát kell adnunk Istenünknek azért a megsegítő kegyelemért, amellyel bennünket az 1918. évi szomorú forradalom idején megtartott. Mikor az őszirózsás, hangos, de Isten jóvoltából vértelen októberi forradalomban minden egyszerre felbillent, nagyon féltettük egyházunkat is, hogy izgága lelkek megzavarják békés nyugodalmát. Ezért még az 1918. őszén körlevélben kértem kerületünk egész közönségét a rend és nyugalom megtartására. Részletes vagy további utasításokra azért nem terjeszkedtem ki, mert evang. egyházunk papi és felügyelői kara maga is érett a vezetésre, gyűléseket tartani pedig azokban, vagy a későbbi zavaros és bizonytalan időkben lehetetlen lett volna. De nem is volt erre szükség. Népünk józan volt. Elismeréssel állapítom meg, hogy nagyobb zavargás nem igen történt kerületünk egyházaiban. Csak az egyetlen kinos esemény szégyenített meg bennünket Fazekas-Varsándon, ahol Czinkóczky János olyan cselekedetre ragadtatta magát, amely miatt a papi pályáról örökre kénytelen volt lemondani. Sokkal több kellemetlenséget, sőt itt-ott szégyent is okozott a bolsevizmus gyászos korszaka. Ennek előcsatározója volt az a minden tekintélyt és minden öröklött hagyományt támadó hangulat, amely korunk gyermekeinek a lelkén évtizedek óta lassan rágódik s amely a forradalom kitörése óta nyilt vagy lappangó egyháziatlanságban nyilatkozott. A bolsevizmus uralomrajutása sok embert , megszédített s a szabadosságra hajló elemeket egészen letéritette a józan mérséklet tisztes útjairól. Kerületünk lelkészei közt is nem egy akadt, aki a kommunizmus uralmát öntudatosan vagy öntudatlanul erősítette. Akadt, aki a proletárdiktatúra alatt a divatos jelszavakat hirdette s a társadalom nyugalmának óvása helyett maga is a direktóriumok szomorú, romboló munkájának részesévé alacso-