Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1912–1918

1915. szeptember, október

171' és azt a végtelen sok szenvedést és fájdalmat, amit annyi emberi élet kioltása, annyi anyagi javak pusztulása okozott és okoz. Hány feleség marad özvegy, hány gyermek — árva. Hányan lettek nyomorékokká, és hányan maradtak fedél nélkül! Igaz ugyan — és ezt dicsérőleg kell kiemelnünk — társadalmunk nem maradt tétlen ezzel a sok és nagy nyomorral szemben. A jótékonysági akciók egész özöne indult meg a háború kitörését követő hónapokban. A könyörülő szeretet valóban nagy és nemes munkát végzett. Mennyi könnyet törült le, hány sebet gyógyított már eleddig is a jótékonyság angyala! Ha azonban objektíve Ítéljük meg a nyomor és a szenvedés enyhítésére irányuló törekvéseket, úgy — azt hiszem — meg kell állapítanunk azt a tényt, hogy mindé törekvések egyoldalúak. Ez a megállapítás nem akar a háborúval kapcsolatos jótékonysági akciók lekicsinylése lenni. Távolról sem. Ellenkezőleg, mi magunk is valljuk, hogy minden honpolgárnak legelső és legelemibb kötelessége lehetőleg azokon és azokat segíteni, akik értünk, valamennyiünkért áldozzák életüket és vérüket. De — és ebben bizonyára mindenki igazat ad nekünk — háborús nyomor másutt is van

r nemcsak a háború közvetlen áldozatai körében. Hiszen annyi kultúrális, annyi egyházi intézmény sínyli a háború okozta kedvezőtlen fejlődési viszonyokat. Nem a háború nyomorát nyögik ezek is? Bizony egyházi intézményeink, egyházközségeink súlyosan érzik a háborúnak rájok nehezedő terhét. Nem akarok általánosítani és nem is állítom, hogy egyházi életünk a maga egészében gátolva lenne fejlődésében a jelen viszonyok által. Sőt, tudom és vallom, hogy a háború a maga lelket ébresztő hatásával sok helyütt csak termékenyítőleg, nemesítőleg hatott a gyülekezeti életre — ahhoz vezetve a lelkeket, aki „a mi oltalmunk és erősségünk; és igen alkalmatos segítségünk a mi nagy nyomoruságinkban". (Zsolt. 46, 2.) De ha lelkileg ébresztőleg is hatott a háború, anyagilag bizony sok helyütt rendkívül nyomasztó befolyást gyakorolt és szomorú következményeket vont maga után — amennyiben bénítólag hatott a gyülekezeti élet rendezettsége szempontjából oly végtelenül fontos rendes és zavartalan — anyagi vérkeringésre. Áll ez különösen a hadiszíntér közvetlen közelében fekvő szerémi és bánsági egyházközségekre, valamint ugyancsak a már hadiszíntérnek nyilvánított területen fekvő torzsai árva- és szeretetházra, nemkülönben a már békeidőben is anyagi gondokkal küzdő gyülekezetekre vonatkozólag. Csak akkor, ha közvetlen bepillantást nyerünk abba az idegemésztő küzdelembe, amelyet a sokszor már békeidőben is nyomorgó gvü-