Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1912–1918

1913. szeptember

14 6. hogy népünk egyházi vezetői iránt a legtöbb helyen még mindig változatlan tisztelettel és bizalommal viseltetik. Jól esett erről meggyőződnöm. Napjainkban ugyanis mind gyakrabban felhangzik a panasz, nemcsak lelkészeink, hanem az egyházunkat szerető s annak jövője iránt aggódó világiak részéről is, hogy egyházunk keretén belül is mennyire terjed a hitközöny, a vallástalanság a nép rétegeiben és hogy ennek következtében az a szoros kapcsolat, mely egykor a lelkész és nép között volt, nagyon meglazult és sok helyen teljesen meg is szűnt s hogy a nép vezetése ránk nézve teljesen idegen befolyás alá került. Megengedem, mert tények igazolják, hogy a mai kor materialisztikus, egoisztikus szelleme, mely mindent a haszon, az anyagi érdek szempontjából értékel, továbbá a szocialisztikus irányzat ferde kinövései és különösen a politikai pártoskodásnak bevitele az egyházi tanácstermekbe is, nem hagyták érintetlenül több helyen népünket, rombolólag hatva annak hitére, erkölcseire s éket verve a vezetők és nép közé. De általában azt állítani, hogy népünk, híveink körében terjed az egyházellenes gondolkozás, nem lehet. A lelkésztársakra és egyházközségi felügyelőkre, mint a nép közvetlen egyházi vezetőire vár elsősorban a nagy feladat, hogy azt pártatlan igazságossággal, a hithűséget és egyháziasságot emelő példaadásukkal a helyes úton megtartsák s illetőleg azt visszahódítani igyekezzenek. Mert az bizonyos, hogy nemcsak azokkal kell törődnünk, kiket magunkénak tudunk, de figyelmünket, igyekezetünket ki kell terjesztenünk azok megnyerésére is, a kik még csak ingadozók vagy már elidegenedtek. Nem kell, sőt nem is szabad ellenségnek tekinteni az ilyeneket. Lehet, hogy csak közömbösek vagy eltévelvedtek, kiket talán csak az életfoglalkozásuk, hiánvos nevel1 O > tetésük vagy a rossz lelki táplálékuk tett olyanokká s a kiket tehát talán társadalmi érintkezéssel, okos tanítással, sociális tevékenységgel vagy éppen egy-egy családi alkalomnak tapintatos felhasználásával felébreszteni s az egyház élő tagjává tenni, sokszor nem is nehéz feladat. Azonban nekünk a feladat nehézségei elől sem szabad kedvvesztetten a parókia csendes falai közé visszavonulnunk. A változott időkkel változtatnunk kell a munkateret is. A szószék már nem lehet egyedüli súlypontja a kifejtendő egyháztársadalmi tevékenységnek. Ki kell evezni a mélyre és ott vetni ki a hálót. Az élet mélységei között megismerni a népet, annak vágyait, lelkét, szükségleteit és bajait s megtalálni rá az orvosságot, illetőleg tudni azt helyes irányban vezetni, mérsékelni vagy kielégíteni a hit és tiszta erkölcs,