Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1912–1918

1913. szeptember

lő valamint a nép jól felfogott érdeke szerint. Ez a jelen nagy 6. követelménye az egyház vezetőivel szemben! A korábbi lelkészi teendőkhöz képest ez bizony aránytalanul nagyobb munkateret és fárasztóbb munkát kíván, de hát — hála Istennek — ma már nem egyházvédelemre kell tömöríteni erőnket — legalább nem az erős róm. katholicizmussal szemben — hanem inkább az egyházépítésre, az evang. keresztyén igazságoknak életetátható erőként való bevitelére a hívek minden életviszonylataiba. Nevelni,képezni kell magunknak erős prot. evangeliomi öntudatú, vallásukhoz tántoríthatlanul ragaszkodó, jellemes egyháztagokat, a mi bizony hosszú és fárasztó, de áldott munka. Ezért is ismételten hangsúlyozom, hogy a ki rátette kezét az eke szarvára, az ne tekintsen se jobbra, se balra, se hátra, hanem egyedül az előtte levő magasztos czélt! Azután különösen eredményessé tenné az egyházközségek élén állók egyházépítő munkáját, ha mindinkább sikerülne az egyháztagok lelkében, minél szélesebb körben, megérlelni azt a meggyőződést, hogy az egyházépítés munkája nemcsak a lelkész, felügyelő és tanító feladata, de mindnyájunké s adnánk módot és alkalmat, hogy egyik egyben, másik másban tehetsége szerint járuljon egy-egv bármily csekélyke építőkővel az egyház magasztos épületéhez s evvel felébreszteni igyekezzék a hívek sokaságában azt a mindenesetre jóleső érzést, hogy ők is élő, cselekvő tagjai az egyháznak és nemcsak terhének hordozói. Ezen gondolatok vezettek arra, hogy a belmisszió kiválóan fontos ügyére felhívjam már a m. évi ker. közgyűlésünk figyelmét s javasoljam, hogy az egyházi élet elevenebbé s bensőbbé tételére szervezzünk egyházközségenként egyházias jellegű egyesületeket, különösen ifjúsági egyesületeket. Idevonatkozó határozatunk szerint, több egyházban az meg is történt, de a mint az a jelentésem végéhez csatolt kimutatás megfelelő rovatában látható, az eredmény nagyon csekély. Azzal megelégednünk nem szabad. Vannak egész egyházmegyék, a melyekben ilvet egváltalában nem létesítettek. Ennek okaira nem kívánok kiterjeszkedni, de azt tartozom megemlíteni, hogy a lelkészek többé-kevésbbé elfogadhatóan indokolták. Reménylem azonban, hogy különösen az ifjúsági egyesületeket, a melyek az ifjabb nemzedék valláserkölcsi érzületére, nemesebb gondolkozására s tetterejére, egyszóval a jellemképzésre oly áldólag tudnak hatni, a mint arról meggyőződtek mindazok, a kik az ily egyesületek működését megismerhették, sikerülni fog nálunk is népszerűbbé s elterjedettebbé tennünk. Ez kötelességünk is, mert a jövőt tekintve, ezt tartom egyik alapvető egyháztársadalmi tevékenységnek. Ezért nem mulaszthatom