Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1912–1918

1913. szeptember

191 Daczára annak, hogy híveink oly sok irányban igénybe vannak véve, mégis nagy örömmel konstatálhatjuk, hogy az áldozatkészség mindig nagyobb és nagyobb mérveket ölt s egyre szaporodik azok száma, kik gyámintézetünk soraiba állanak. így hordjuk egyesült erővel az írt szegénységgel küzdő hitsorsosaink sebeire s ha a szeretet filléreivel fényes templomokat nem is építhetünk nekik, mégis azon vagyunk, hogy az evangéliumi igehirdetésnek helylyel-közzel biztos hajlékot állítsunk, s nehéz terheiket és megélhetési gondjaikat megkönnvebbítsük. o , 0, mily nag}

7 lenne csak az eredmény, ha hatványozott szorgalommal és egyesült erővel működnénk. De gyámintézetünk, az anyagi gyámolításon kívül, még egy magasztosabb czélt tűzött ki magának feladatul, t. i. azt, hogy a szórványban élő hitrokonokat evangéliumi hitükben megerősítse. Valamikor egy régi kopott könyvet olvastam, ezzel a felirattal: Jesus mihi omnia! Igazán alig ismerek szebb feliratot, bárcsak ezen szép szavak minden könyvre felírva és minden emberi szívbe maradandóan bevésve lennének. Krisztus az én mindenem! Ez azon kőszilárd fundamentom, melyen kell hogy magunk is álljunk, ha a szórványban élő hitrokonainkat hitükben megerősíteni kívánjuk. És ha lelkierőnk lankadni kezdene, legyen az Úr a mi erőnk. Valamint a görög mondában Antäus, valahányszor anyját, a földet érintette, a harczban mindig újabb erőt nyert; azonképen mi is meggyőzhetlenek leszünk, ha a Krisztusban maradunk. Nélküle veszve vagyunk és legszebb szavunk is csak zengő érez és pengő czimbalom marad. Az alföldön, a duna- és tiszamenti városokban vannak emberek, a kik azt a különös keresetforrást űzik, hogy reggeltől napestig merítik a folyam vizét s viszik azt házról házra. Gyámintézetünk is az életforrásból merít, mely életforrás maga az Úr! Merítsünk belőle mi is. Vigyük be a családokba házról házra, a műveltekhez és együgyűekhez, vigyük el azokhoz is, kiknek ez botrány és bolondság, vigyük csak kitartással, sohasem lankadó ernyedetlen szorgalommal. De siessünk vele, nehogy lutheránus népünk egy része régi ellenségünk martalékává váljék. Siessünk, mint ama görög ember, a ki a thermopylei fényes győzelem után az örömhírrel futva futott míg nem Spártában a köztéren, azzal a szóval „győztünk", halva rogyott össze. Úgy kell hogy siessünk és fussunk mi is, feszítsük meg minden erőnket, hirdessük családról családra, országszerte a szórványban lakó hitsorsosainknak, az egész világnak evangéliumi hitünk győzelmét. Hogy e győzelem teljes legyen, kell hogy bennünk lakjék