Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1912–1918

1912. január, rendkívüli

13 kormányrudat — közegyházunk érdekében — erre hivatottabb 5. és erősebb kezekbe adni át. Legyen szabad immár ama elvekre nézve nyilatkoznom, melyeket egyházkerületi felügyelői állásomban irányadókul fogok tekinteni, mert habár azok az egyházi téren folytatott több évtizedes tevékenységem folytán mindazok előtt, a kik érdeklődtek egyházi ügyeink iránt, nem ismeretlen, mégis annál szükségesebbnek tartom azokról nyilatkozni, mert azok is, a kik az egyházi kormányzástól távolabb állanak, joggal elvárhatják, hogy megismerjék az általam követendő ama irányelveket, melyeknek állhatatos követése által vélem egyházunk hajóját a biztos rév felé vinni. Hangsúlyozom ezeket a szavakat: A biztos rév felé vinni, mert nézetem szerint egyházunk szempontjából csak akkor mondhatnók, hogy eljutottunk a biztos révbe, a mikor egyházunk úgy külső vonatkozásaiban, mint belső intézményeiben a tökéletesség legmagasabb fokát elérte. Ez azonban oly távol fekvő czél, a melynek eléréséhez nem évtizedek, nem is évszázadok, de még évezredek sem elégségesek, mert az emberiség haladása és fejlődése, az emberi intézmények átalakulása és tökéletesedése soha nyugvó pontra nem jut, hanem csak vagy visszaesést, vagy előbbre menetelt ismer az idők végtelenségéig. Mindenekelőtt soha szem elől nem téveszthető követelésünket kell képeznie, hogy egyházunknak is biztosítsuk azt a közjogi pozíciót, a mely az 1848/20. t.-c. 2. szakasza szerint az összes felekezetek között a teljes jogegyenlőséget és viszonosságot biztosítja, másrészt, hogy egyházunk beléletét, annak összes kulturális és humanitárius intézményeivel együtt fejlesszük és tökéletesbítsük. A jogegyenlőség és viszonosságról intézkedő törvény meg van, de csak a papíron és habár a vallásügyi kormány egyik volt tagja kijelentette, hogy a jogegyenlőség és viszonyosság törvényileg biztosítva lévén, ez irányban semmiféle további intézkedés szüksége fenn nem forog: mégis úgy vagyunk meggyőződve és sajnosan érezzük, hogy ez a nagv elv az életben keresztül vive nincsen, sőt igen gyakran sérelmet szenved arról az oldalról, a mely hivatva volna a törvény végrehajtásáról gondoskodni. Nem kívánok ez alkalommal részletekbe bocsátkozni, csak rá akarok mutatni arra. hogy éppen e téren feltétlenül szükséges, hogy jogaink megvédésében, illetve kiküzdésében addig kell kitartóan harczolnunk, a míg a teljes sikert el nem érjük. Az 1848/20. t.-cz.-ről szólva, nem hagyhatom szó nélkül annak a harmadik szakaszát sem, a mely a felekezetek szükségleteinek fedezését állami feladatnak jetenli ki.