Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912

1912. szeptember

13 Egy-két szóval rámutatok, hogy miért hangsúlyozom már másodízben a közreműködést. Már fentebb érintettem, hogy változott idővel, népünk lelkülete is változott és pedig sok tekintetben nem előnyösen. Ma már a legtöbb egyházban, minden lényegesebb kérdés eldöntésénél pártok keletkeznek, melyek azután a maguk igazát elkeseredetten vitatják. Ma már alig történhetik meg egy-egy nagyobb javadalmazással járó tanítói és különösen lelkészi állás betöltése a nélkül, hogy legalább két párt ne álljon egymással szemben, még pedig annak hangsúlyozásával, hogy vagy az ő jelöltjük győz, vagy pedig kitérnek. Többség akarata, egyházi törvény tekintélyét veszti, valamint sok helyen az okszerű befolyás is. Szomorú jelenségek, mert félek, hogyha nem sikerül népünket odanevelni, hogy törvényeinket tisztelje és az egyházat a maga akaratánál többre becsülje, jobban szeresse, ezen a réven még sok érzékeny csapás érheti a jövőben egyházunkat. Ezt pedig csak úgy kerülhetjük el, ha visszavezetjük népünket ahhoz a bizalomhoz, a melylvel vezetői iránt ennek előtte viseltetett. Itt pedig nem a nép közeledését kell bevárnunk, nekünk kell őt keresnünk. Ha mi nem tesszük meg, vannak kik megteszik s lelketlenül a maguk czéljaira felhasználják. És ne zárkózzunk el a gondolattól még idején, annál kevésbbé azzal, hogy ez hiú vállalkozás. 2. Nem kevésbbé szomorú és egyházunk jövőjét illetőleg veszedelmes jelenségnek tartom továbbá, mélyen tisztelt kerületi közgyűlés, azon általános tapasztalatot, hogy felső iskolára menő ifjúságunk közül igen kevés választja a papi pályát. A „vocatio interna" szava mind ritkább lesz. Korunk befolyása, hogy az anyagiakban jobban jövedelmező s nagyobb befolyást és több társadalmi tekintélyt biztosító pályák vonzák őt. Mind gyakrabban előfordul, hogy nem tudunk segédlelkészeket kapni. A kápláni kongrua alapján a f. évben három kápláni állást szerveztünk a nagyobb szórványokkal bíró anvegyházakban, de nagy kérdés,hogy betudjuk-e azokat töltenj? Eddig legalább úgv áll a dolog, hogy nem! Idősebb lelkésztársak nyugalomba vonulnak, kik jönnek majd helyökbe? Arra pedig nem számíthatunk, hogy a lelkészi fizetések rendezését, akár felemelt kongrua, akár korpótlék alapján akként intézze el a magas kormány, hogy az csábítsa majd ifjainkat. Itt egyenesen nekünk kell előrelátóknak lennünk s a bajt idejekorán megelőznünk. S e felől gondolkozva, a kérdést úgy látom megoldhatónak, ha nemcsak a theol. akadémiáinkon, hanem már a gimnáziumainkban is gondoskodnunk kell oly kedvezmények biztosításáról, hogy a szegénysorsú, de kiváló tehetségű tanulókat papoknak kiképeztethessük. A békéscsabai és szarvasi