Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912

1912. szeptember

12 4 sag terjedésében és erkölcsi hanyatlásban mindinkább jelent' kezik s a mely azután életczélul a testi gyönyöröket s az anyagi jólétet'tekinti egyedül; ki nem venné észre azt az átalakulást, a mely a keresztyén erkölcstan szabályai alól való erőszakos kitörést haladásnak, avult nézetek békóiból yaló felszabadulásnak tekinti. És bár e jelenségek most még csak a nagyvárosok munkásnépénél mutatkoznak erősebben, dé vájjon lehetséges-e oly kinaifal, melven keresztül a tévnézetek át ne hatolnának, mondjuk: át ne hatoltak volna, csakhogy népünk józanabb része még mindig azokat ellensúlyozni, fékezni képes. Ezért hangsúlyozom ismételten, hogy őrködnünk kell! Ttt vár a lelkésztestvérekre a nagy és mondhatom legfontosabb feladat. Behatolni a néplélek mélyébe és valójában megismerni azt, mert e nélkül híveinek szellemi vezetője, irányítója nem lehet, s ha van baj, azt idején gyógyítani nem lesz képes! Ezért kell nagy súlyt fektetnie a cura pastoralis leggondosabb gyakorlására. Mert az igehirdetés erős fegyver ugyan a lelkész kezében, de csak akkor, ha az közvetlenül érinti a nép lelkét. Azok az idők elmultak, mikor a papi állással járó tevékenység a funkcziók elvégzésére szorítkozhatott s azonkívül parókiáján békességben foglalkozhatott privát passzióival, mert a jámbor nép lelkét a mindennapi dolgokon kívül mi sem zavarta, most azonban a sok egylet, olvasókör és a sajtó termékei egyenesen utalnak arra, hogy a nép szellemi táplálékát figyelemmel kísérjük. Ma inkább mint valaha, igyekezzék a lelkész híveinek mindene lenni, Pál ap. szavai szerint (I. Kor. IX. 22.) „mindeneknek minden lettem, hogy mindenestől fogva valakiket megnyerhetnék". Évvel azonban nem azt akarom mondani, hogv gyülekezeteink szellemi és vallás-erkölcsi élet irányítását egyedül a lelkészi kártól várom és a felelősség súlyos terhét annak vállaira rakom. Mert ez többé-kevésbbé mindnyájunk feladata és kötelessége és azt az erőt is, a melylvel az esetleg jelentkező bajok ellen védekezhetünk, sőt azokat keletkezésükben is megakadályozhatjuk, valamint a fokozatos helves fejlődést is az egyház körén belül biztosíthatjuk, az evang

réliom tiszta igazságai és elvei mellett önmagunkban kell megtalálnunk, mindnyájunk hitbuzgóságában, egyházszeretetében. Azért is én nemcsak támogatást kérek a lelkészek részére az egyház érdekeben álló feladatok czélszerű megoldásához, hanem kérek együttes, lelkes közreműködést és pedig első sorban a mélven tisztelt felügyelőinktől és egyházi elöljáróinktól, hogv tekintelyukkel, itt-ott áldozatokkal is minden irányban bennünket 'elkeszeket támogatni méltóztassanak.