Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912

1912. szeptember

11 Általában tehát azt látjuk, hogy az egyházi életben, ha 4. nem is nagy, de bizonyos emelkedés mutatkozik a múlthoz viszonyítva. Csak egv szomorú statisztikai adattal találkozunk és ezzel sem a mi, hanem az állami anyakönyvvezetői hivatalok által közzétett jelentésekben s a melyek arról beszélnek, hogy igen sok vegves házasság köttetik a mi tudtunkon kívül és a mi kárunkra. Nem tudom ezért a lelkésztestvéreket vádolni mert saját tapasztalatomból tudom, hogy a bennünket mindenütt nagy számmal körülvevő róm katholiczizmus és a lélekhalászat általa követett módja mellett ezt megakadályoznunk szinte lehetetlen. És ha nézzük az áttéréseket, a hol ismét csak veszítünk, itt is ugyanaz az eset áll. Ezen adatokkal szemben azonban lehetetlen szemet hunynunk azon nagy átalakulás előtt, mely korunkban az élet minden irányát tekintve, mindenütt jelentkezik s a mely arra int, hogy őrködnünk nemcsak kívánatos, de nagyon is szükséges! Nem szabad felednünk, hogy vannak és lehetnek oly bajok, melyeket statisztikailag kimutatni nem lehet, illetőleg a melyeket mielőtt számadatok szerint ide kerülhetnének, megelőznünk, már előzőleg gyógyítanunk kell. Sajnálatos dolog, hogy mi azokból az új irányeszmékből, melyek a nyugati magasabb kultúrájú nemzetek állami és társadalmi életében sok tekintetben áldásos átalakulást idéztek elő s a melyeknek hatása alatt új, kedvezőbb szocziális élet kezd kifejlődni; rendesen csak azokat kapjuk, melyek a néptömeg megtévesztésére, a néptömeg elégedetlenségének felkeltésére, fokozására legalkalmasabbak és a melvek a nélkül i) L/ rombolnak, hogy újat, jobbat alkotnának. A jelszavakból élő nagyközönség nem szeret gondolkozni, a dolgok mélyére hatolni sokszor nem is tud, hanem tényként fogad el sok olyat is, a mit végeredményében maga is rossznak, károsnak véleményez. A megtévesztésben pedig nincs hiány. A sajtó némely vállalata egyenesen czéljául tekinti, — az létfeltétele — hogy minél hangzatosabb czímek alatt belopja a nép gondolatvilágába azokat az eszméket, nézeteket, hogy a múlttal mindenben szakítani, új társadalmi életberendezést kierőszakolni mily üdvös volna. Természetes, hogy itt legnagyobb akadálvul az egvházat tekinti, mint a melvlvel az állami „ o

7 w és társadalmi jogrend szorosan egybeforrott s a mely ennek egyik legerősebb támasza. Ezért lesz azután az újító ellensége az egyháznak, a vallásnak és minden egyházi intézménynek. Tudom én azt, hogy itt első sorban a róm. kath. egyházról van csak a szó. Ámde itt is azt kell mondanom, hogy a tömeg nem különböztet. Nagyon felületes szemlélőnek kellene lennie annak, ki észre nem venné ezt a káros befolvást, a melv a vallástalan•J '