Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912
1910. szeptember
11 Nagyméltóságú és Főtisztelendő Egyházkerületi Közgyűlés! Isten jóvoltából újból egybesereglettünk itt egyházkerületünk emez évi rendes közgyűlésén, hogy gondoskodjunk a reánk bízott gyülekezetek szükségeiről, tanácskozzunk az újabban felmerült s egyházainkat érdeklő kérdések felett s számot adjunk egy évi sáfárkodásunkról. Szives szeretettel üdvözlöm azért kerületi közgyűlésünk itt egybegyülekezett igen tisztelt tagjait, tanácskozásainkra Isten szent segedelmét és áldását kívánom és évi jelentésemet a következőkben van szerencsém előterjeszteni. 1. Egyházainknak tagadhatatlanul legvitálisabb érdeke, hogy tagjai — mint a Krisztus Urunk nyája — lelki gondozásban szükséget ne szenvedjenek, hogy vágyódva az örök igazságok után kielégíttessenek, vagyis hogy megfelelő lelkipásztorok által gondozva és legeltetve a szentírás gyönyörűséges legelőin, megtartassanak istenországának. Püspökségem négy évi ideje alatt általam megtartott papi vizsgálatokon azonban sajnosan tapasztaltam, hogy a theologiai akadémiáinkról kikerülő ifjak egy tekintélyes része éppen a gyakorlati lelkészkedésre nincsen kellőképen kiképezve, a mit én annak tulajdonítok, hogy akadémiáinkon a fennálló tanrendszer nem felel meg a lelkészképzés feladatainak s hogy az ennélfogva gyökeres reformra szorul. Érezte ezen szükséget a soproni theologiai akadémia is, a mikor a mult évi egyetemes közgyűlés elé javaslatot terjesztett a theöl. tanrendszer módosítása érdekében s hasonlóképen nyilatkozott a másik két theol. akadémia is, hangsúlyozván a theol. tanrendszer megfelelő módosítását. Ám én a benyújtott javaslatokból és az egyes theol. tanár uraknak ez ügyben elhangzott nézeteiből azt az impressziót nyertem, hogy a tanár urak inkább a theologusok tudományos képzésének fokozását czélozzák a tanrendszer tervbe vett módosításával, mint a theologusok megfelelő gyakorlati lelkészképzését, holott meggyőződésem, hogy hazánkban a meglévő körülmények között theologiá'nk elsőrendű fel-