Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912

1909. szeptember

75 főgondnokává választatott, adományozott egy harmoniumot 30. 260 korona értékben és mikor én 1906-ban kértem, hogy e harmoniumot használhassam evangelikus istentiszteleteinken, a reformátusok megtagadták kérésem teljesítését és azóta a józseffalvai állami iskolában, az iskola harmoniumának használatával vagyunk kénytelenek istentiszteleteket tartani. Evangelikus híveim fizetik azóta a vállalt adót (I. melléklet), mert minden gyűlölködést el akarnak hárítani magukról. Megtörtént azonban, hogy egyik hívem vonakodott. Addig zaklatták önként tett Ígéretére való hivatkozással és nyugtaküldözgetéssel, a míg ki nem fizette. Schulpe Vilmos pedig — mikor kértem, hogy szüntessék be a be nem jelentett és jóvá nem hagyott egyesülést — a társadalmi békére hivatkozott, melyet nekik nem lehet megbolygatni. De nemcsak hogy az én híveimet adóztatja tetemesen Fekete Gyula nagykikindai ref. lelkész, hanem Józseffalva és Törökkanizsa politikai községektől segélyt is eszközölt ki (II. melléklet) azon a czímen, hogy ők „Egyesült Protestáns Egyház", más czímen Józseffalvától nem is kaphattak volna, mert ott csak evangélikusok laknak, nincs ott egy református lélek sem. Ez egyesülés az evangelikus egyházi felsőbb hatóságoknak be sincs jelentve (III. melléklet), számadásaikat még az „Egyesült Egyház" hívei sem látták, mint azt Brunner Mihálynak, az ő „presbyter"-üknek levele is bizonyítja (IV. melléklet). Fekete Gyula és általában a kálvinista papság jellemzésére elpanaszolom, hogy mikor én 1906-ban egy református család gyermekét az illető család kérésére megkereszteltem a nagyon messze eső Esztermajor melletti pusztán, Fekete Gyula nagykikindai református lelkész bepanaszolt engem Domby Lajos gyulai ref. esperesnél. Mikor 1906 májusában Tiszaszentmiklóson az első tömeges áttérést keresztülvittem, egyes bácskai református német papok kálvinista német földművelőket küldtek Tiszaszentmiklósra, kik a már hozzánk térteket igyekeztek visszabeszélni, mert, úgymond, csöbörből vödörbe jutottak. Egyházunkat jobban piszkolták, mint a pápista egyház és mondhatom, hogy a „magvar" egyház éppenséggel nem soviniszta tanokat hirdettetett. Mikor 1902-ben a törökbecsei evangelikus egyház a 30—-40 lélek helybeli reformátust, mint testvéreket hívta magához, hogy ne különczködjenek, hogy minden adózás nélkül részesülnek lelki gondozásban, a kálvinisták azt mondották, hogv először a vagyonban való részesedés kérdését hozzuk tisztába. A bányakerület törökbecsei missionáriusa lelkészségére vonatkozólag alázattal esedezem, hogy a bányakerület véglegesen rendezze ezen négy éve húzódó ügyet. A Nagyméltóságú és Főtisztelendő Egyházkerületi Elnök-