Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912

1908. szeptember

6 1. A szemünk előtt folyó társadalmi harczban voltaképpen nem a vallásos kit került ellentétbe a kutató ésszel és tudománnyal, hanem a római egyháznak látható feje, a kit gyarló emberek — nem saját akaratából — a józan ésszel ellenkezőleg, csalhatatlannak és minden emberi ész és hatalom bálványává tettek! A ki régi elavult dogmák alapján isteni joghatóságot igényel magának és a ki — úgy látszik — komolyan hiszi, hogy ő minden emberi gyarlóságtól és tévedéstől menten a legfőbb emberi hatalom és bölcseség birtokában van. Természetes, hogy a ki ezt elhiteti magával, az ellentétbe került a haladó kor szellemével, az új tudományok vívmányaival és mindazokkal a keresztény vallásfelekezetekkel is, melyek emberi törpeségek helyett egyedül a Krisztust ismerik el fejedelmüknek és melyek a tudományos kutatás szabadságát és az egyéni vallásos meggyőződés szentségét többre becsülik, mint a csalhatatlanság hamis nymbusával felruházott oly emberi gyarlóságot, mely ellene szegül minden szellemi haladásnak! Mi, egyedül az evangéliom igazságaihoz ragaszkodó protestánsok, olyan emberi nagyságot, mely souverain hatalmat akar gyakorolni a lelkek felett soha el nem ismerhetünk. Sőt határozottan ellenszegülünk minden római «Szent inquiziczió deeretumainakn, «Syllabusainak» és «Indexeinek», melyeket a felvilágosodás emberei méltán nevezhettek el szellemi gilotinoknak. Sajnálattal kell kijelentenem, hogy mindazon klerikális mozgalom, mely néhány év óta izgalomban tartja hazánk lakosságát és a mely már-már a vallási háború kitöréséig juttatta közállapotainkat, — Rómából kapja táplálékát ! De erős a hitem és abbeli meggyőződésem, hogy evangéliomi egyházunk újabb szorongattatások és veszedelmek között is diadalmaskodni fog minden ellenséges indulaton, ha szilárdul megáll a jog, törvény és igazság alapján és ha senkinek kedvéért nem fog lelépni azon fundamentumról, melyet nem a hivalkodó római pápa, hanem a Jézus Krisztus jelölt ki számunkra. A kulturharcz — fájdalom — kikerülhetetlennek látszik. Védekeznünk kell tehát. Erős meggyőződésű, bátor és kötelességtudó férfiakra lesz szükségünk. Fájdalom, a lefolyt évben nagy űr támadt sorainkban. Elvesztettük azokat a férfiakat, a kik — mint vezéreink — igaz protestáns lélekkel évtizedeken át küzdöttek ezen egyházkerület élén a vallási és nemzeti eszmék diadaláért. Báró Fodmaniczky Frigyes az alkotmány visszaszerzésének reményteljes lelkes korában; Fabinyi Teofil pedig a nyolczvanas évek derekán vezették avatott kézzel és példás lelkiismeretességgel egyházkerületünk ügyeit. Mindketten Pest vármegyében kezdték nyilvános pályájukat és mindketten lelkesen küzdöttek az 1848-diki szabagságért és a protestáns autonómiáért. Bámultuk jellemszilárdságukat, tiszteltük önfeláldozó tevékenységüket, vallásos meggyőződésüket, igazságszeretetüket és különösen a kötelességérzetnek azt a magas fokát, mely ma már — fájdalom — ritkaságszámba megy. Méltók rá, hogy elvesztésük feletti fájdalmunk őszinte kifejezése mellett érdemeiket jegyzőkönyvileg is megörökítsük. Az a testvéries viszony, mely a két evangélikus protestáns egyház között századok óta fennáll, arra indít engem, hogy a református egyház