Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912
1912. szeptember
168 E) A mitroviczai missziói egyház. 1. Mitrovicza maga az utóbbi időben annyira konzolidálódott, hogy akár elérjük azon czélunkat, hogy templomot építhessünk akár szűkebbre szorulnának is kívánságaink, egy lelkészlak és imaház emelésével, jövője és fejlődése e régi és nevezetes helyen biztosítottnak mondható. A templomépítési alapunk növesztésére kibocsátott ívek — kivéve Bácskát, hol az ottani főesperes, Wágner G. Adolf úr személyesen fáradozott érdekünkben — oly negativ eredménynyef jöttek vissza Magyarországból, hogy költségeink sincsenek fedezve. 2. Kurmin ez évben is tanújelét adta élő hitének s áldozatkészségének két harang megszerzése által. Az egyik a Phillippicsalád ajándéka, a másik árát a hívek maguk közt gyűjtötték össze. A gyülekezetnek van 1200 K adóssága. 3. Ha Rum a, mely áttérések s természetes növekedés által folyton erősbül, ezentúl is úgy fog fejlődni, akkor nagyobb jelentősségre fog idővel szert tenni, mint Mitrovicza. 4. A klenaki hívek nagyon elhagyatva érzik magukat az ország legrégibb részében (Sabacz ellenében) s ha jó alkalom nyílik, visszavándorolnak ; a szép fejlődésnek indult gyülekezet veszélyben van. 5. Hrtkova szépen tartja magát, hívei sokat áldoznak árvaházra s egyéb czélokra. 6. A többi diaszpóráról — kiterjed három igen népes járásra — keveset lehet mondani, mert a lelkésznek se ideje, se uti költsége nincs azok gyakoribb felkeresésére. Kaptunk a Gusztáv Adolf Egylettől 350 márkát, a közalaptól 1100 K-t, a Baldácsvanumból 60 K-t, az országos kormánytól 200 K-t. Urunk, te látod nyomorúságunkat s nálad van a segély, tégy minket alkalmatosakká országod terjesztésére. Klein Pál, ev. lelkész. A közgyűlés az esperesek jelentéséből örömmel veszi tudomásul, hogy evang. egyházunk szétszórtan élő hívei a missziói" körök lelkészei által a lefolyt évben is lelkiismeretes gondozásban részesültek és midőn a jelentéseknek a jegyzőkönyvbe leendő felvételét elrendeli, felhívja az espereseket, hogy a missziói jelentésekből, minthogy azok az egyházmegvék jegyzőkönyveibe szószerint vannak felVéve, csak a' fontosabb részleteket terjeszszék fel a kerülethez.