Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1907

1905. oktober, egyházkerületi

12 lé'»szavonultak, hogy nekem helyet engedhessenek. Én a püspöki méltóságot nem kerestem, szivesen tértem volna ki előle, ha egyházaink és híveink nekem előlegezett bizalma nem kényszerít rá s nem emeli fel parancs-szavát, a mely szivemet mély hódolattal tölti el s arra a szent elhatározásra késztet, hogy az Ür kegyelméből ezen magasabb hatáskörben is életem hátralevő napjait és óráit ezen előlegezett bizalom kiérdemlésére, az Űr országának terjesztésére s egyházunk szent ügyének előmozdítására fordítsam és szenteljem. De a mint erre kötelezem magamat, a mint ezen nagy és nehéz állás fontos feladatait csekély erőmmel és elégtelen tehetségemmel összemérem; a mint a lemondott dicső elődöm nemes alakja feltűnik lelkem előtt, a mely előtt az én csekélységem eltörpül: nyomban egy másik, egy nyomasztó érzés támad keblemben, az aggodalomnak kínzó érzete. S ha erre a magasztos képességemmel arányban sehogy sem álló főpásztori állásra mégis vállalkozom, azon reményben teszem, hogy az egyház Ura segedelmével velem lesz, el nem hagv. mert ü maga hívott el engem a tizenegyedik órában az Ő szőlőjének munkájára. Urunk, mennyei mesterünk kijelenté az ő tanítványai által minékünk is: „Nem ti tesztek, a kik szóltok, hanem a ti mennyei atyátoknak telke az, a ki szólni fog ti általatok." Máté X. 20. Az én mindennapi könyörgésem az lészen: hogy a mennyei atyának lelke szóljon, hasson általam, mint az Ő kegyelmének szerény eszköze által minden beszédemben, minden cselekedetemben az emberi lelkek megnyerésére. Egész bizalommal támaszkodom nagyméltóságú kerületi felügyelő úr! szeretve tisztelt elnöktársam kegyes támogatására, kivel a Luther-társaságnál szerencsés voltam nyolcz éven keresztül alelnöki tisztemben, mint a nevezett társulatnak mai napig is áldásosán működő elnökével együtt működni. Nagyméltóságod lángoló egyház- és hazaszeretete, gazdag tapasztalata, gyöngéd tapintata, kormányzati erélye és gyakorlottsága necsak a kerületnek váljék hasznára és előnyére, hanem nekem is, az erőtlennek, a kevésbbé tapasztaltnak és gyakorlottnak szolgáljon nyereségemre és javamra s tegyen alkalmassá állásom bonyolódottabb ügyeinek sikeres megoldására. Nagyméltóságod részéről csekélységem iránt eddig is mindenkoron tanúsított rokonszenve, jóindulata, de kivált az imént elhangzott hozzám intézett üdvözlő beszédében felajánlott szives támogatása azon reménynyel kecsegtet, hogy a menynyiben erre méltóvá törekszem tenni magamat, Excellentiád azt tőlem nem fogja megvonni s magas kegyeiben engem részesíteni meg nem szűnik. Támaszkodom a nagytiszteletű főesperes urak, szeretett volt kartársaim szíves közreműködésére. Ők a mélyen tisz-