Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1907

1904. szeptember

8 . és híveink hitbuzgóságának nagy kárára, a közbékét veszélyeztetik és ezzel az egy czélra irányult együttműködést lehetlenné teszik. Itt nagy szerep vár iskoláinkra és az azok élén álló ev. férfiakra, a kiknek vallásos buzgósága irányt adhat egész nemzedékeknek. Ezzel karöltve javítanunk kell egyházi közigazgatásunkat is, mely sok tekintetben nem felel meg a modern élet követelményeinek. Javítanunk és gyarapítanunk kell az úgynevezett jótékonysági intézményeinket, melyek a cura pastoralis mellett legáldásosabb hatást képesek gyakorolni a néptömegek lelkületére. Diakónusaink nincsenek; a diakonissza-intézményt csak most kezdjük felkarolni; nőegyleteink is csak szórványosan, egymástól elszigetelve dolgoznak. Evangélikus szövetkezetekről, segély egyletekről s általában a keresztyén társadalmi működésről még alig értünk rá tanácskozni, sőt a belmissio ügye iránt sem látjuk azt a lelkesedést, a melyre szükségünk lenne. Lehetetlen tovább összetett kezekkel nézni istentiszteletünk és lyturgiánk rendezetlen sokféleségét, mely jelen alakjában éppen nem képes egyházi egységünket és együvétartozásunkat bizonyítani a világ előtt. A modern világ szórakoztató helyeinek ragyogása mellett, az Or házának látogatását nem bírjuk sem tisztaság és rend, sem szellemi élvezet által eléggé vonzóvá tenni. Énekeink szép tartalmának és dallamának hatását, kivált kisebb gyülekezeteinkben, megrontja az éneklés és orgonálás gyarlósága. Gyönyörű régi énekeinknek nagy része elkallódott; sőt jeles egyházi zenészeink által nagy gonddal és tudással szerkesztett ének-vezérkönyveink — partitúráink — nagy részét is a feledés pora lepi. Azt gondolom, elérkezett ideje annak is, hogy egyházi dallamainknak szétszórt kincseit összegyűjtsük és híveink rendelkezésére bocsássuk. Hogy egyházi irodalmunk nem áll a mai kor színvonalán és hogy az egyházias gondolkodású népünk nincs kellően ellátva sem népies iratokkal, sem tudományos művekkel, azt egvszerűen csak érintem, még pedig nem csekély lelki fájdalommal. Mert ez azt bizonyítja, hogy a jelenkor nemzedéke megfeledkezett azon dicső történelmi tényről, hogy a mult századokban protestáns evangeliomi szellemű írók adtak irányt a hazai irodalomnak és művelődésnek; megfeledkezett arról is, hogy a tudomány, az irodalom és a sajtó ma még nagyobb hatalom, mint volt, melyet magunktól könnyelműen eldobni egyházi érdekeinknek veszélyeztetése nélkül nem szabad! A mi egyházunk küzdő egyház még ma is. Küzdelmeiben leghathatósabb szellemi fegyvere lenne most is a sajtó.