Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1907

1901. szeptember

6 1. várjuk mindnyájan ev. egyházunk sorsának jobbra fordulását, szellemi és anyagi helyzetének javulását. Mellőzhetem ezt annyival is inkább, mert többször volt szerencsém nagy örömmel tapasztalni, hogy e kerületben az alapelvekre nézve véleménykülönbség nincsen. Ezért egy lépéssel előbbre szeretnék haladni és felhívni Önöket, mélyen tisztelt hitrokonaim és testvéreim, hogy bölcs fontolóra véve a jelenlegi politikai, egyházi és társadalmi körülményeket, és ezek között számba véve az htunkban álló nagy nehézségeket, saját szellemi és anyagi erőinket: távol minden nem idevaló pártpolitikától, lépjünk át az egyházi élet javításának rögös mezejére ! Ez ugyan kevesebb dicsőséget szerez a szónokoknak; de mindenesetre több hasznot hoz sok nehézséggel küzdő ev. egyházunknak. Mert bármily szépen és kellemesen csengenek is füleinkben a vallási jogegyenlőségről, a felekezetek teljes viszonosságáról, az egyházi és iskolai szükségleteknek állami költséggel való fedezéséről szóló, törvényileg is kimondott nagy elvek; bármily erősen vagyunk is meggyőződve hitelveink magasztosságáról, autonómiánk nagy becséről és intézményeink hasznos voltáról: mindez kevésbbé segít egyházunk nehéz helyzetén, ha csupán az elvek hirdetésénél maradunk. Ha Luther, Kálvin és Zwingli megelégedtek volna a korukban lábra kapott egyházi visszaélések puszta hangoztatásával; ha a bűnöket takargató egyházi hatalmasságokkal szemben csak a törvényre és elvekre hivatkoztak volna; akkor a reformatio áldásait alig élvezhette volna a világ. Kétségen kívül nagyszerűek az evangeliom tanai; örök időkre szólók annak elvei. Magam is belső meggyőződéssel vallom és hirdetem azokat; de, fájdalom, azt veszem észre, hogy azoknak a szép elveknek megvalósításában igen késedelmesek és gyengék vagyunk. Pedig a létért való küzdelem tanának korát éljük, mely azt hirdeti, hogy a gyengének kérlelhetlenül el kell pusztulnia az erősebbekkel való küzdelemben. Én ugyan nem fogadom el e tannak következtetéseit, mert hibázik belőlük az igazság ereje, a lélek működésének ténye, az isteni gondviselés iránti bizalom és az a jótékony erős hit, melyről a nagy költő mondja, hogy tűrni és remélni megtanít. Azt azonban igenis vallom, hogy a ki élni és czélt érni akar, annak küzdenie és dolgoznia kell; legyen az egyes ember, vagy milliókból álló nagy társadalom. Nekünk is bele kell markolnunk az élet küzdelmeibe, ha egyházunk jövőjét biztosítani akarjuk. Nekünk is serényen kell dolgoznunk, míg nappal vagyon. De hogyan és mikép? ez a kérdés! Sokan a külső körülmények kedvezőtlen voltával mentegetőznek. Mások azért esnek kétségbe, hogy szegények vagyunk. Igaz, szegények vagyunk; a külső körülmények sem kedvezők a protestantismusra nézve; felséges eszményi tanainak ellenszegül az úgynevezett reális anyagias közszellem. De én mégis azt mondom,