Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1907

1901. szeptember

7 hogy a mi őseink szegényebbek voltak, mint mi; külső politikai viszo- 1. nyaik is kedvezőtlenebbek voltak, mint a minők a jelenlegiek. Apáink mégis fel bírták magokat tartani, mert a mindent legyőző isteni erőt önkebleikben viselték. Mi is csak úgy fogunk boldogulni, ha belső egyházi életünk erőforrását első sorban önmagunkban keressük és csak másodsorban várjuk és kérjük azt a külső támogatást, melyhez a hazai törvények szerint kétségtelenül jogos igényünk van. A helyes és czéltudatos cselekvésnek első feltétele pedig szerény nézetem szerint, az, hogy megismerjük egyházunk és népünk tényleges helyzetét. Miként az orvos csak akkor foghat biztosan a betegség gyógyításához, ha a betegnek életét, körülményeit, lelki-testi tulajdonait tökéletesen felismerte: úgy az egyház vezetői is csak akkor fogják az egyházban létező kóros állapotokat megszüntetni, ha a helyzetet adatszerű hűséggel részleteiben is közvetlen szemlélet útján ösmerik. Kérdem én: van e teremben egyetlen egy ember, a ki jó lelkiismerettel azt merné mondani, hogy ev. egyházunknak anyagi és szellemi állapotát teljesen és biztosan ismeri; a ki meg tudná például mondani, hogy népünk minő terheket visel; mennyi esik abból az egyházra, az iskolára és a család fentartására ? Bírunk-e annyi adattal, a melyből megtudhatnók, minő kísértésnek és küzdelemnek van kitéve a puszták, erdők és hegyek magára hagyatott lakója; hányan buknak ele küzdelemben és ki minő eszközökkel emeli fel és adja vissza családjának és egyházának? Ott van-e segítségével, védő karjával, vigasztaló szavával az egyház? Számban tartja-e tagjainak számát, foglalkozását, vallásos életét és áldozatkészségét, hithűségét, erkölcsi tisztaságát stb. stb. Ilyen adatokkal mi nem rendelkezünk, s éppen azért senki sincs olyan helyzetben, hogy egyházunk és népünk anyagi és lelki állapotát tökéletesen ismerné. Hosszú közéleti pályámon sokszor akartam tiszta képet szerezni egyházi közállapotainkról; kutattam adatok után a levéltárakban, az esperességi, kerületi és egyetemes gyűléseink jegyzőkönyveiben: de azokat fel nem találtam. Ellenben találtam számtalan üdvös határozatot, mely a végrehajtás stádiumába sohasem jutott! Ez a szomorú tapasztalás és az évenként fel-felmerülő panaszok, kérések, óhajok, követelések, mulasztások, itt-ott előfordult visszaélések bírtak engem arra, hogy azt a két ismeretes indítványt megtegyem, a melynek semmi egyéb czélja nem volt, mint az, hogy végre hitelesen ismerjük fel egyházunk és népünk valódi állapotát: felismerjük a hiányokat, azoknak okait; felismerjük a nép erkölcsi és vagyoni állapotát, nélkülözéseit és vallási szükségleteit. Erkölcsi testületeknél, különösen pedig vallásfelekezeteknél, nézetem szerint, ez nem történhetik máskép, mintha azoknak fejei, vezérei és pásztorai közvetlen érintkezés útján igyekeznek a rájuk bizott népnek lelki szükségleteivel és viszonyaival megismerkedni. Mert ne feledjük, hogy a mi egyházunk ereje a nép lelkében