Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1907

1903. szeptember

ö 3—4. 3. Ezzel kapcsolatban világi jegyző indítványa folytán a jegyzőkönyv hitelesítésére, elnöklő' felügyelő úr javaslata nyomán a közgyűlés — az elnökségen és jegyzői karon kívül — dr. Zsigmondy Jenő, dr. Wagner Géza, Horváth Sándor és Geduly Lajos urakat kéri fel. 4. Ezután Sárkány Sámuel püspök úr évi jelentését a következőkben terjesztette elő: Főtisztelendő és Méltóságos egyházkerületi Közgyűlési 0 Méltóságának, az egyházkerületi Felügyelő úrnak üdvözlő szavaihoz csatlakozva, a közgyűlésnek igen tisztelt tagjait tisz­telettel és hitrokoni szeretettel üdvözlöm s kötelességszerű évi jelentésemet a következőkben terjesztem elő: Ha az egy év előtt tartott közgyűlésünk óta, egyház­kerületünkben felmerült életmozzanatokból anyagi helyzetünk és valláserkölcsi állapotunk képét akarom adni, úgv azt általánossagban akként fejezhetném ki, hogy helyzetünk a múlthoz képest keveset változott s az egyház terén kifejtett életműködésünk a régi mederben folyt le, a nélkül, hogy anyagi helyzetünkben tetemes javulást, hitéletünkben pedig akár örvendetes fejlődést, akár sajnálatraméltó hanyatlást észlelhettünk volna. Ma is ugyanazon czél felé törekszünk, ugyanazon nehéz­ségekkel küzdünk, ugyanazon reményekkel tápláljuk magun­kat, mint a melyekért küzdöttek és a melyekkel kecsegtették magukat ev. ősapáink. Egyházaink anyagi helyzete a régi. Nem javult, nem vált kedvezőbbé! Egyházfentartó híveink a teherviselés járma alatt nyög­nek, lelkészeink sanvarú életviszonvok között nélkülöznek mint ' J st ennek előtte, az állam pénztárából megélhetés czímén nyúj­tott kongrua csak egy üdítőcsepp a szomjazó ajkakra, mely a megnyugvás és megelégülés jótékony érzületét nem nyújthatja. A mely segélyt az államtól kértünk s a törvényre való hivatkozással követeltünk s folyton követelünk, nem kaptuk meg, csak egy gyenge igéret az, a melyre reményünket épít­hetjük; még azon zavaros politikai helyzet is, mely az állami élet békés munkálkodását akadályozta, anyagi jobblétünk óhajtva várt kifejlődését is hátrányosan befolyásolta. A tör­vényen kívüli állapotból kifolyólag ezen folyó évre a kormány által előirányzott nagyobb segélyösszeg sem volt folyó­sítható. Ily körülmények között várnunk kell tovább-tovább, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents