Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1907

1902. szeptember

19 Végül van szerencsém tisztelettel jelenteni, hogy a honti, nógrádi 4 és barsi egyházmegyék által egynémely bányakerületi alapok iránt támasztott igényei tárgyában a választott biróság ez ideig még nem ítélkezett. A halasztásnak egyik oka abban rejlik, hogy az 1900-ik évi kerületi gyűlés által választott biróság egyik tagjául kinevezett dr. Győry Elek úr időközben jobblétre szenderült. Az ő helyének pót­lására van szerencsém a főtiszt, kerületi gyűlést felkérni. Ügyünk védőjéül a kerületi elnökség dr. Szelényi Aladár ker. főjegyző urat kérte fel, ki a kérdés alatti alapítványokat át fogja tanulmányozni és az ellenfél részéről már beterjesztett keresetre a szükséges választ meg fogja adni. Az egyetemes felügyelő úr ő méltósága felhívta a kerületi elnök­séget, hogy az újonnan választott birósági tagot és a védőügyvédet f. évi szeptember hó 30-ig nála jelentsük be Hasonlóképen jelentem, hogy ő nga Földváry Miklós úr, a ker. törvényszék tagja, birói állásáról egy hozzám intézett levelében lekö­szönt, minélfogva helye új törvényszéki tag választása által póto­landó lesz. Mely tiszteletteljes jelentésem után magamat a Méltóságos és Főtisztelendő kerületi gyűlés kegyeibe ajánlom. Püspök úr egyidejűleg bemutatta az egyes egyházmegyék követ­kező jelentéseit: Az arad-békési egyházmegye. A) Halálozások: Aradon Hász Sándor felügyelő, a ki az egy­házat 32 éven át szolgálta és Szontágh Gyula másodfelügyelő egy évi hivatalviselése után, Békés-Csabán Horváth János nyugalmazott igazgató-tanár és Michnay Mihály nyugalomba vonult tanító, Szemlakon Benczúr György tanító halt el. B) Változások, építkezések, adakozások: Apatelken az anyaegyház tanítói állásra 9 havi üresedés után Kupcsek Edét választották, a ki Dobozmegyerről ment oda s állását okt. 6-án foglalta el. Silingyiára, — a megválasztott Hammel Árpád nem foglalván el az állást, — Masztics Lajos podkivalai tanítót hívták meg. Ennek azonban állásával össze nem férő erkölcsi magaviselete miatt, tanév­közben le kellett mondania. Az apatelki orgona-alapra adományoztak: báró Solymosy Lajos 20 koronát, Nagy Ántal 5 kor., dr. Csillag Ignácz 10 kor., Peregi Mihály 10 kor., Hanczinger Henrik 20 kor., Ökrös Lajos 2 kor., Baczonyi Pál 1 kor., N. N. 5 kor., Holubek István 30 liter búzát. Oltárra többen 12 drb gyertyát adtak, báró Solymosy Lajos szokás szerint a lelkész részére 1 hold tengeri földnek a termését ajándékozta. Aradon Hász Sándornak elhalálozása folytán megüresedett fel­ügyelői állásba a város polgármesterét, lnstitórisz Kálmánt igtatták be

Next

/
Thumbnails
Contents