Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1907

1902. szeptember

20 márczius hó 23-án. Egyházunk ezen kiváló, buzgó tagját örömmel üdvözöljük új hivatalában. Az aradi egyház 1901. szept. 1-je óta négyosztályú elemi isko­láját, a kerületnek is beleegyező határozata alapján beszüntette, s annak tanítóját, Lautner Mátyást vallástanítóként alkalmazza. Ezzel az egyház azt érte el, hogy a sokféle intézetbe járó tanulókat a vallás tárgyaiban hetenként 31 órán át oktathatják, a tanító 25, a lelkész 6 órát adván. A lelkész fizetését az egyház 600 koronával javítva 2400 koronára emelte. Templomépítési alapja 72,886 kor. 93 fillérre növekedett. Javítá­sokra költött 265 kor. 72 fillért. Adományokból befolyt 2977 K 95 fill.; jótékonyczélokra adott 217 K 60 fiill. Békés-Csabán segédlelkészekül Jamninczky György augusztus hónap óta, ifjabb Korén Pál október óta alkalmaztattak. Ez utóbbi Ó-Becsére rendes leikészszé választatván, deczemberben eltávozott. A tanítói karban Prisztavok Endrének lemondása, a ki állami tanítóvá lett és Kupcsek Edének Dobozmegyerről Apatelekre való távozása okozott változást. Ez utóbbinak helyére Szváz Mátyás választatott. A középtabáni iskola túltömöttségén úgy segített az egyház, hogy a felsőtabáni iskola mellé III.—IV. osztályú újiskolát szervezett, melynek ideiglenes vezetését Szlany Sándor segédtanítóra bízta. A tanyai állásokat a pályázati hirdetések meddősége miatt ok­leveles tanítókkal nem lehetett betölteni. Pedig az iskolák száma egygyel ott is szaporodott a mennyiben május 17-én az egyház elha­tározta, hogy a Trautmannsdorf-féle pusztán új iskolát állít fel, mi meg is történt. E czélra a városi képviselőtestület 1 holdnyi földterü­letet adományozott. Tanyai okleveles tanítók hiányán azzal segít az egyház, hogy három helyen a fizetést 700 koronáról 1000 koronára emelte. Ez állások betöltése most van folyamatban. Szlany Pál tanító javadalmazását, eddigi tanyai fizetése helyett, 400 kor. és 50 köbölben állapította meg; nem­különben a dobozmegyeri tanítói fizetést is felemelte 900 koronára. Építkezésre és javításokra 36,740 kor. 64 fillért költött. Húszezer korona költségen a nagytemplomba egy új 36 fő válto­zatú orgonát készíttetett, melyet f. évi április 27-én avattam fel. 10,848 kor. 42 fill. költségen pedig a központban két új tantermet építtetett. Az építkezésekhez, az orgonakészítésre felügyelő bizottság véleménye és az egyházmegyei építészeti bizottság határozata alapján, az ügy sürgős volta miatt, utólagos jóváhagyás reményében, szokás szerint, beleegyezésemet adtam. Adományokból befolyt 847 K 32 fill., mely összeghez járultak: Tornau Pál, orgona-alapra 3 kor., özv. Adamik Györgyné templomba, való gyertyákra 20 kor., özv. Kovács Zs. Ádámné, új templomra 400 kor., ugyancsak ő iskolai könyvekre 200 kor., özv. Vlesko Mártonné új templomra 100 kor., özv. Hursan Györgyné, orgona-alapra 10 kor., pogány missióra pedig 20 koronával.

Next

/
Thumbnails
Contents