Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900

1899. szeptember

6 1. anyagi érdekek túlságos ápolása mellett háttérbe szorultak a szellemi érdekek; a minek végzetes következményei lettek a társadalom minden rétegeiben! Az időközben felmerült sociális bajok rombolólag hatottak népünk kedélyére. Számtalan politikai és oly irodalmi befolyás érvényesült, mely a nép józan értelmét megtévesztette, kedélyét megmérgezte, vagyonát megrontotta és valláserkölcsi érzelmeit eltompította! Új törvények, új eszmék, új kötelességek, új terhek, új vágyak és élvezetek keletkeztek, melyek szintén kedvezőtlenül hatottak a nép egyszerű erkölcseire, szokásaira, egész életmódjára. Azon vettük magunkat észre, hogy a nép legtermészetesebb és legmegbízhatóbb vezéreinek, az egyházi és községi elöljáróknak tekintélye és befolyása megcsökkent. Az áldozatkészség általában lelohadt, a társadalmi tevékenység elernyedt s mindenki az államsegélytől várta boldogulását. Az anyagi haszon- és mértéktelen élvezet-hajhászatból következett, hogy a községekben az iskola és templom épületei elhanyagoltattak, — és a míg a nép művelésére és az Isten imádására egy-egy iskola vagy templom nagynehezen felépült; addig a szórakozásra, mulatozásra és erkölcsi romlásra alkalmas korcsmák, nagy számmal és fényes berendezéssel tömegesen emelkedtek. És a míg amazokban a látogatók száma évről-évre fogy, addig emezekben napról-napra ijesztő módon szaporodik. Az alkoholismus háborítlanul folytatja romboló munkáját. Az állam és egyház közös alapját képező családok anyagilag és erkölcsileg pusztulnak, a vadházasságok szaporodnak; felbomlik a lelki béke, és romlik a vagyoni jólét. Hiába nézünk mentő eszközök után. A világi törvény nem jön a lelkész segítségére, nem bünteti a kicsapongót, nem választja el a vadházasságokat, nem fenyegeti az istenkáromlót, nem védi, nem segíti a szülők és a lelkipásztorok tekintélyét. Mit csináljon a Krisztus evangéliumát hirdető lelkész, mikor az Isten igéjének hatását lépten, nyomon ellensúlyozza a politikai és sociális szónokoknak és lapoknak egész serege, a kik és a melyek a béke és szeretet helyett a szeretetlenség és gyűlölség tanait hirdetik, utczasarkon és szobában, egyleti és társulati helyiségekben ép oly szenvedélyesen, mint lelkiismeretlenül! Csoda-e, ha ily körülmények között a minden szenvedélyes hang iránt fogékony népünk hitében megtántorodik? Csoda-e, ha lelki vezetői iránt, a kik alázatosságra, munkásságra, önmegtagadásra és erényre oktatják, elhidegül — és azokat kezdi vezéreinek elfogadni, a kik szenvedélyeinek, tudatlanságának és hiúságának hízelegnek ? De nem folytatom tovább az életből merített ily képeknek festését. Önök ismerik azokat éppen úgy, mint én. A kérdés az: mit kell tennünk az ily állapotokat előidéző okok és tényezők megszüntetésére és mit kell tennünk a régi hitbuzgóság, a munkásság és áldozatkészség felköltésére? E kérdésre nézve már eddig is sok véleményt és sok komoly