Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900

1899. szeptember

5 Rámutattam egyházunknak általánosan ismert súlyos helyzetére, legsürgősebb teendőinkre és kifejtettem abbeli meggyőződésemet, hogy e nehéz helyzetből Istennek segítsége mellett csak úgy fogunk kibontakozhatni, ha (( a belső egyházi élet erőforrását egyeáül önmagunkban fogjuk keresni?*. Ma már, Főtiszt, egyházkerületi közgyűlés, elérkezettnek tartom az időt arra, hogy az akkor és máskor is hangoztatott és Önök által is helyeselt eszmék'és elvek gyakorlati keresztülviteléről gondoskodjunk, a tettek nehéz, göröngyös útjára térjünk és komoly munkával elhárítani igyekezzünk mindazon akadályokat, melyek az egyházat magasztos hivatásának teljesítésében tehetetlenné teszik. Azt gondolom, abban mindnyájan egyetértünk, hogy a régi hitbuzgóság apad, hogy az egyházi kötelékek lazulnak, a népek közerkölcse pedig, mely minden ország legbiztosabb támaszát képezi, romlásnak indult. Bölcs államférfiak, mélyen gondolkodó bölcsészek és nagynevű egyházi férfiak kezdik keresni ezen ijesztő jelenségnek nemcsak okait, hanem orvos-szerét is; mert ösztönszerűleg érzik, hogy ez úton a közélet és az emberiség egy nagy válság felé rohan. Látják és fájlalják a kulturbölcsészeti világnézíetnek túlságosan anyagias irányzatát; a politikai és sociális kérdésekben az ethikai elvnek könnyelmű mellőzését; az emberi ész és értelem felfuvalkodása mellett a valláserkölcsi érzelmeknek fokozatos gyengülését, és mindazon ideális elvek elhalavánvulását, melyek eddig a keresztyén civilisatiónak alapját képezték. Ezen jelenségek minket is méltán gondolkodóba ejtenek. Mert az emberiség haladása vagy hanyatlása, a történelem tanúsága szerint, mindenkor szoros összefüggésben állott a valláserkölcsi mozzanatok emelkedésével és hanyatlásával. A civilisatió, a tudomány — a mint Róma és Páris példái mutatják — bármily tiszteletre méltó eredményeket és alkotásokat képes felmutatni; önmagában sem az élet, sem a társadalom problémáit nem képes megoldani. Mély belátású fejedelmek és kormányférfiak naponta tapasztalják, hogy a legtökéletesebbnek hitt alkotmányok, parlamentek és társadalmi intézmények ingadozókká, bizonytalanokká és tarthatatlanokká válnak, mihelyt az emberek érzelmeiben, jellemében, becsületességében és őszinteségében, szóval ethikai értékében megbízni nem lehet. Azt hiszem, ennek bizonyítására nem kell példákat idéznem. Hiszen majdnem minden nap meghozza az ezt bizonyító és a becsületes lelkeket méltán megdöbbentő eseményeknek hírét. Hogy ily körülmények között a közélet terén nálunk is mutatkoznak bajok; hogy nálunk is lazúlt az erkölcsi élet és erősödött az anyagias irányzat, az csak természetes. Hiszen az alkotmányos élet kezdetén, a közjogi harczok mellett az alkotási vágy és a beruházási szükség anyagi zavarokba keverte az országot, melyekből csak újabb időben birtunk kibonyolódni. Az