Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900

1898. augusztus

67 a turóczi hely. elnökség jelentést tett a püspök úrhoz, kérvén az egyház- 19. kerület intézkedését. A jogügyi bizottság előadója, az ügy ismertetése után, előterjesztvén a bizottság javaslatát, annak értelmében a ker. közgyűlés kimondja, hogy — mivel a hely. egyházmegyei elnökséget tiszte alól felmentette — a fen­forgó esetre nézve különös intézkedés szüksége nem forog fenn, és ép ezért a hely. elnökség felterjesztette törvényszéki iratokat, a törvényes eljárás folytatásának czéljából, kiadja a turóczi egyházmegyei alesperes úrnak. A jövőre nézve azonban kijelenti, hogy ha helyettesített elnökség van hivatva valamely egyházmegye, vagy egyházi törvényszék élén működni, a hivatalos esküt a helyettesítés alkalmával, esetleg az egyház­megyei törvényszék első ülésében leteheti, sőt letenni köteles. Nemkülönben helyeslő tudomásul veszi püspök úrnak azt az intézkedését, hogy a ker. közgyűlés elrendelte fegyelmi eljárás­ban a közvádlói teendőket Csepcsányi Ferencz, Turócz vár­megyei tiszti ügyészre bízta, mert az E. A. 344. §-a a püspököt a közvádló személyének megválasztásában egyáltalán nem korlátozza. 19. A bánsági és bácsi missiókról a bánsági és bács-szerémi föesperes urak a következő jelentéseket terjesztették elő: Jelentés a bánsági missióról. Van szerencsém tisztelettel jelenteni, hogy a bánsági missió aka­dálytalanul, serényen s fokozott buzgalommal folytatja nagy munkáját, mely kivált most az egyházpolitikai törvények által felidézett nehéz egyházi viszonyok közt minden oldalról veszélyeztetett s ép azért fokozott őrködést és gondozást igénylő diasporalis híveinkre nézve áldásos, sőt nélkülözhetlen. Fájdalom, anyagi eszközeink a szliséghez képest oly csekélyek — a folyó évben 550 frt állt e czélra rendelkezésünkre — hogy az eddig szervezett lugosi, orsovai, birdai és staierlaki missiói köröket is alig tudjuk fentartani s a nagy-kikindai kört, mely egész Torontálmegyére terjed ki, s melyben 600 lélek vár lelki gondozásra, egyáltalában nem gondozhatjuk s nem dotálhatjuk. Tisztelettel kérem ép azért Méltóságos és Főtisztelendő Ker. Gyűlést, kegyeskedjék a nagy-kikindai missiói lelkésznek az esperes­ség által is támogatott s ezen ker. gyűléshez benyújtott folyamod­ványát, melyben missiói czélokra a közalapból kér segélyt, az Egyház­egyetemhez pártolólag felterjeszteni. A missió szent ügyét a Méltóságos és Főtisztelendő ker. Gyűlés pártfogásába a legmelegebben ajánlva maradtam Temesvárott, 1898. aug. 15-én. Kiváló tisztelettel Kramár Béla. föesperes. 5*

Next

/
Thumbnails
Contents