Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900
1898. augusztus
68 A) Jelentés a bácsi missióról. A bácsi missió körében, leginkább Szabadkán és Zomborban mutatkozik erősebben fejlődő bitélet. Az istentiszteletek szépen látogatottak, úgy hogy sátoros ünnepek alkalmával a hívek egy része kiszórni az imaház helyül szolgáló városi iskolaterem folyosójára. Az istentiszteletek a kezdettől bevett szokás szerint beosztva, tartatnak meg: Szabadkán minden második vasárnapon, összesen tehát 29 istentisztelet tartatott; Zomborban az egyházközség bérelt imaházban, valamint a királyi fogházban havonként 1—1, összesen tehát 24 istentisztelet tartatott. A többi ünnep- és vasárnapokon a missió egyéb szórványaiban az úrvacsora kiosztással egybekötött istentisztelet tartatott meg. Az úr szent vacsorája az év lefolyása alatt 15 ízben lett kiszolgáltatva. A tanítványokkal Szabadkán és Zomborban a lelkész tartotta meg a hittanórákat, Zentán a gymnasiumban Tóth reform, tanár, Apatinban Oppenländer Gyula ev. polg. iskolai tanár végezték a hitoktatást. A Szabadkán még a mult évben megalakult ev. gyámint. nőegylet tevékeny munkásságot folytatott. A tagok száma 49 volt. Bevétele volt 275 frt 53 kr. Templom berendezési czélra, kamatozás végett elhelyezett tőkéje 207 frt 65 kr. Elnöke a lelkész neje, alelnöke Skultéty Jánosné hitbuzgó hívünk. A mi a missiói kör évi statisztikáját illeti, erre nézve az adatok a következők. A bácsi missiókhoz tartozik megyénk 2 sz. kir. városa, 1 rend. törvényh. bíró város, 22 nagyközség, 1 fürdőhely és 27 puszta. E missió területén lakó hívek lélekszáma 1074; az összes lakosság száma, felekezeti különbség nélkül 293,889. Az evang. híveknek ezen helységek egyikében sincs saját felépült imaházuk sem iskolájuk. Az 1897. évben a misszió területén született: fiú 14, leány 14 — 28 meghalt: finemű 6, nőnemű 5 = 11. A születések általi szaporulat tehát 17 lélek. Esketve lett 8 pár. Áttért hozzánk 4, tőlünk 1. Konfirmálva lett 7 fiú, 4 leány = 11. Úrvacsorával élt 276. Hitoktatásban részesült tanítványok száma: Szabadkán a gymnasiumban . . . . . 13 a nőtanítóképzőben .... 4 a leánypolgáriban 4 az elemi isk. fiú 16, leány 8 = 24 = 45 Zomborban a gymnasinmban 7 a felső kereskedelmiben ... 5 az apáczák leányiskolájában . 9 az elemi isk. fiú 10, leán y 1 =.-= 11 = 32 tanulók főösszege 77.