Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900
1897. október
128 68-70. halálát követő fél évre adják ki mindazt a javadalmat és jövedelmet, mely néhai férjét, ha életben marad, megillette volna, mert az egyházalkotmány 74. §-a a lelkész özvegyének egy fél évre mindennemű lelkészi javadalmat biztosít. 68. A makói egyházközség közgyűlése 1897. július 27-én kimondta, hogy az 1895—96. évi beiratási díjak Garay Gerő tanítót illetik meg, s mivel ezek az egyház pénztárába folytak, kiutalványozta azokat a tanítónak. Ifj. Ott Károly egyháztag felebbezése folytán a csanád-csongrádi egyházmegye közgyűlése, 1897. aug. 11-én, jegyzőkönyvének 48-ik pontja alatt, az egyházközség határozatát hatályon kívül helyezte. Az egyházmegye határozata ellen Garay Benő felebbezvén, a jogügyi bizottság javaslatához képest a kerületi közgyűlés, megváltoztatva az egyházmegye határozatát, helybenhagyja az egyházközség határozatát, mert az egyházközség önkormányzati jogát gyakorolta, midőn a tanítót megillető beiratási díjak utólagos kiadását elhatározta. 69. Draskóczy Ede, makói lelkész az egyház pénztárából felvett 14 forintot tanügyi érdekben a püspök úrhoz Pilisre tett út költségei fejében, 5 frt 20 krt fenyítő ügyben az egyház képviseletében Szegedre tett út költségei fejében, 4 frtot a Csanád vármegye _endezte millenniumi díszebéd terítékének ára fejében, 10 frtot az egyházlátogató esperes ellátási költségei fejében, összesen 33 frt 20 krt, mely kiadási tételeket a számadás-vizsgálat alkalmával az egyház közgyűlése nem fogadta el, hanem a lelkészt azok visszafizetésére utasította. E határozat ellen a lelkész felebbezett és a csanád-csongrádi egyházmegye közgyűlése, 1897. augusztus 11-én, jegyzőkönyve 46. pontja alatt, a felebbezésnek helyt adott s az egyházközség közgyűlésének határozatát hatályon kívül helyezte, mert a kifogásolt kiadások a lelkész jelentése s részben bemutatott egyháztanácsi határozatok szerint előzetesen vagy utólagosan bejelentett s tudomásul vett hivatalos eljárásokon vagy az egyház képviseletében merültek fel. Az egyházmegye határozata ellen a makói egyháztanács felebbezvén, a kerületi gyűlés — a jogügyi bizottság javaslatához képest — az egyházmegyei közgyűlés határozatát egész terjedelmében indokaiból helybenhagyja. 70. A mult évi jegyzőkönyv 49-ik pontja alatt a közgyűlés, a puszta-földvári és a nagy-szénási egyházközségeknek anyakönyvi ügyben felterjesztett folyamodványai folytán, elrendelte a nevezett egyházközségek anyásítására vonatkozó összes iratok és határozatok felterjesztését. — Az elrendelt felterjesztés megtörténvén, a felterjesztett iratokból kittinik, hogy az orosházi egyházközség egyháztanácsa, 1895. aug. 16-án, miután a nagy-szénási és puszta-földvári leányegyházak