Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900
1897. október
129 anyásításával kapcsolatos vagyoni kérdések rendeztettek, kimondá, 71-72. hogy a leányegyházakban vezetett anyakönyvek az anyásításkor az anyaegyház levéltárába helyezendők; e kikötés folytán a békési egyházmegye, 1895. évi aug. 21. és 22. napjain tartott közgyűlésében, jegyzőkönyvének 38. pontja alatt, az anyásítást azzal a hozzáadással hagyta jóvá, hogy a felebbező egyházközségek az elbocsátó orosházi anyaegyház kikötése értelmében, anyakönyveiket a volt anyaegyház levéltárába beszolgáltatni tartoznak. A puszta-földvári és nagy-szénási egyházközségek e határozatot 1896. július 18-án, illetőleg 1896. ápr. 7-én kelt kérvényeikben támadták meg, kérvén az egyházmegyei határozat ama részének megváltoztatását, mely az anyakönyvek átszolgáltatására vonatkozik. E tényállás alapján és a jogügyi bizottság javaslatához képest a kerületi gyűlés folyamodó egyházak kérelmét elutasítja, mert Orosháza anyaegyház leány egyházainak elbocsátásánál kikötötte, hogy azok anyakönyvei az anyaegyház levéltárába szolgáltatandók be és a békési egyházmegye helyesen járt el, midőn az anyásítást az anyaegyház kikötésének megerősítése mellett hagyta jóvá; — mert továbbá folyamodó egyházak az egyházmegye határozatát kellő időben felebbezéssel meg nem támadván, az amúgy is jogerőre emelkedett. 71. A pestmegyei egyházmegye, 1897. augusztus 11. és 12. napjain tartott közgyűlésében, jegyzőkönyvének 51. pontja alatt kimondta, hogy a báró Szina-féle alapítványból járó évi 10 frt illetmény Zsello Pál csömöri tanítót megilleti, s ez a hiványba pótlólag bejegyzendő. E határozat ellen a csömöri egyház felebbezvén, a jogügyi bizottság előadója előterjeszti a bizottság javaslatát. Ennek kapcsán a kerület világi jegyzője jelenti, hogy ez ügyben Zsello Pál, csömöri tanító neki egy, a kerületi közgyűléshez intézett, kérvénynek nevezett felebbezést adott át. Ezek után a kerületi közgyűlés Zsello Pál felebbezését, mint a mely nem a maga rendes útján terjesztetett fel, felebbezőnek visszaadatni rendeli; a csömöri egyházközség felebbezése folytán pedig a pestmegyei egyházmegye határozatát hatályon kívül helyezi, mert Zsello Pál követelésének jogosságát sem a báró Szina-féle adománylevél, sem az eddigi gyakorlat nem támogatja, s mert a követelt illetményt az egyház tanítójának sem a meghívó-levélben, sem a hiványban nem biztosította. 72. Sárkány József, kis-kőrösi lakos egyházi adó-ügyben felebbezvén, a közgyűlés, múlt évi jegyzőkönyvének 50. pontja alatt, elrendelte az összes előiratok felterjesztését. A felterjesztett iratokból kiderül, hogy a pestmegyei egyházmegyének 1895. évi közgyűlése, jegyző9