Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900

1896. szeptember, gyámintézeti

130 tisztelendő Geduly Lajos lelkész úr választatott meg. Midőn ezen állásában — körünkben először megjelenve — szerencsés lehetek a tisztelendő urat örömmel üdvözölhetni, van szerencsém a szabály­szerűen egybehívott főtisztelendő bányakerületi gyámintézeti köz­gyűlést ezennel megnyitottnak nyilvánítani. 2. Ezen emelkedett szellemű megnyitó beszéd után Laukó Károly, egyházi elnök, évi jelentését a következőkben terjeszti elő: Méltóságos és főtisztelendő ker. gyámint. közgyűlés ! Hazánk ezer éves fennállásának emlékére még folynak a fényes ünnepélyek, melyeknek fönségét emelni s hálás kegyelettel megörö­kíteni hazai ág. hitv. ev. közegyházunk is szívvel-lélekkel buzgólko­dott és buzgólkodik. Hát a mi szerény, szegény gyámintézetünk ? Nekünk, mint egy­házi közintézetnek, minden örömünk és hálánk, miként minden egyéb ténykedésünk, egybeolvad a közegyház ténykedésével. Nekünk ön­magunkban se hatalmunk, se aranyunk, csupán evangéliumi könyö­rületünk vagyon. Mi, miként mindenha, úgy e nagy esztendőben is, — ma is — Jézusunkat látjuk ott ülni <sa szegények pénzeknek ládája ellenében» s míg egyebek sokan sok pénzt hánynak vala ide is, oda is: mi gyűjtött filléreinket drága hazánk évezredes ünnepén is zajta­lanul teszszük le a mi szegényeinknek oltárára, hogy ez által is épüljön, erősbödjék és terjedjen az Istennek evangélium szerinti szent országa édes hazánkban. Istenünk védő és áldó kegyelme lebegjen hazánk, egyházunk és gyámintézetünk felett a megkezdett új évezredben is és mind­örökké ! Elnöki rendes évi jelentésemet szomorú kötelesség teljesítésével kezdem, midőn igaz kegyelettel mutatom fel a gyászlapot, melyen fényes betűkkel van feljegyezve az ez év folytán elhunyt Ivánka Imre emlékezete, kit hazánk nagyjai között hosszú időkön át büsz­kén láttunk, s ki evang. egyházunknak is kimagasló oszlopos férfia, gyámintézetünknek egyik alapítója, éveken át bányakerületi, majd egyetemes világi elnöke s haláláig jóltevője volt. — Legyen áldott emléke közöttünk! Letéve a gyászlapot, örömmel jelzem azon magas királyi kegyet, mely egyetemes gyámintézetünk társelnökségét azzal tüntette ki, hogy br. R a d v á n s z k y Béla úr ő nagyméltóságát valóságos belső titkos tanácsosai közé emelte, főtiszt. Baltik Frigyes püspök úrnak pedig a Il-od osztályú vaskoronarendet díjmentesen adományozta. Sajnálattal jelentem azon egyébként immár köztudomásra jutott sajnos eseményt, hogy Zelenka püspök úr a mult évi pozsonyi egyetemes gyámintézeti közgyűlésen az egyet, gyámintézeti elnök-

Next

/
Thumbnails
Contents