Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900
1896. szeptember, gyámintézeti
ISI ségről leköszönt. Közgyűlés az elnöki teendők végzésével ideiglenesen a dunáninneni elnököt, Bal tik püspök urat bízta meg, a szabályszerű szavazás megejtését pedig elrendelte. Szeretjük hinni, hogy a négy kerület egyesült bizalmának sikerülend az egyetemes gyámintézeti elnöki székbe újból visszanyerni azt a férfiút, a ki óriási munkaerejével és mérhetlen szeretetével egy emberöltőnyi idő óta egyik legfőbb éltető lelke és ereje magyarhoni e. e. e. gyámintézetünknek! Örömmel jelentem, hogy a turóczi esperességi gyámintézet testvéries jobbját immár felénk nyújtotta s mult évi mulasztását is pótolva, ez esztendőben két évi gyűjtésének eredményéről híven beszámolt. A békési volt nagy esperességből alakult három új egyházmegyében a gyámintézet nemcsak szervezkedett, hanem mindjárt ezen első évben szép eredménynyel működött is. Elnökökké választattak : az arad-békési esperességben ifj. Jeszenszky Károly mezőberényi lelkész és dr. Fábry Sándor békésmegyei alispán; a békési esperességben Csermák Kálmán tótkomlósi lelkész és Haviár Lajos egyházlelügyelő; a csanád-csongrádi esperességben Czinkotszky Márton alberti lelkész és Veres Pál mezőhegyesi állami intéző. Kerületünk helyi gyámintézetei a szeretetadományok gyűjtésében a lefolyt esztendőben is kellő buzgóságot fejtettek ki, s tudva azt, hogy e millennáris évben híveink áldozatkészsége igen sok felől volt igénybe véve, a gyámintézeti gyűjtések eredménye általában mégis szép, sőt szebb a tavalyinál. Örvendetes jelenség, hogy immár a filiákban is jelentékenyen szaporodik a helyi gyámintézetek száma s e téren Pestmegye jár elől, hol 15, vagyis minden fóliából külön helyi gy. i. számadás van feltüntetve. Innen a legszebb eredmény! Ennek ellentéteül Bácsból azt a lehangoló jelentést vettem, hogy az ottani legnépesebb, vagyonos egyházközségek még mindig késlekednek helyi gyámintézetekké szervezkedni. Úgyde a kiválóan buzgó és erélyes esperességi gy. i. elnök tapintatos intézkedései megnyugtatnak a felől, hogy legközelebb Bács-Szerémben is, minden egyházközségben életre kél a jótékony helyi gyámintézet s a fényes Cservenka is megszívlelendi a nagy apostol intését: «.A miképen mindenekkel bóvölködtök, t. i. hittel, Isten beszédével. . . meglássátok ) hogy a jótéteményben is bovölködjetek, nem parancsolás szerint, hanem egyebeknek szorgalmatosságok példájából indíttatván, hogy a ti szerelmeteknek is tisztasága bizonyos legyen mindeneknél». (2 Kor. VIII. 7, 8.) 1 9*