Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1891–1895
1891. augusztus
39 ezen egyházak jelenlevő lelkészeinek meghallgatására a 8 bizottság felhivatik. 8. Steltzer Frigyes felfüggesztett kiszáczi lelkésznek, közvetlenül az elnökséghez felfüggesztetése tárgyában beadott folyamodása mint nem kellő úton és alakban benyújtott, és előiratok hiányában el sem intézhető, visszautasíttatott. 9. Felolvastatott az aszódi leánynevelő tárgyában kiküldött bizottság következő jelentése: Főtisztelendő egyházkerületi közgyűlés ! A múlt évi deczember hó 17-én tartott rendkívüli kerületi közgyűlés, jegyzőkönyve 10. pontjában foglalt határozatával, kerületi leánynevelő-intézetnek Aszódon való felállítását és ezen intézetnek lehetőleg a f. é. őszén való megnyitását elhatározván, ezen czél megvalósítására egy kerületi bizottságot küldött ki és ezen bizottságot oly teljes hatalommal ruházta fel, hogy ez minden az intézet létesítésére szükséges lépéseket megtehesse. Ezen kerületi bizottság eljárásáról és ennek eredményéről a következőkben van szerencsénk jelentésünket beterjeszteni: I. az aszódi kastély megszerzéséről. Hogy az intézetnek biztos otthont szerezzünk, első feladatnak tekintettük, hogy a volt báró Podmaniczkv-féle díszes kastélyt, a hozzátartozó kerti területtel együtt tulajdonul megszerezzük. Nagyon könnyű volt ezt elérni báró Podmaniczky Géza úrnak, a pestmegyei esperesség felügyelőjének, ezen ingatlan tulajdonosa Németi Ármin és nejével kötött előleges szerződése folytán, mely előleges egyezménv létesítése alkalmával nevezett báró és esperességi felügyelő úr ezer forintnyi előleget sajátjából és saját veszélyére adott volt, mi a vételárba beszámítandónak állapíttatott meg. A kerületi bizottság ily előzmények után a kastélynak megvételére azonnal megtette a kellő lépéseket és ezek az 1891. január 7-kén kötött adásvételi szerződés által befejezést nyertek; eképen 36,000 forintnyi vételárban ezen kastély a hozzátartozó területtel a bányakerület tulajdonába átment. Ezen szerződés alapján, melyet a kerületi Wertheim-szekrényben leendő megőrzés végett '/. alatt tisztelettel bemutatunk, a telekkönyvi átruházás is megtörtént és a vételár az eladóknak részletekben kifizettetvén, most már teljesen ki vannak elégítve. A vételár mikénti törlesztéséről jelentésünk további folyamán számot lógunk adni. Áttérünk: II. a fenti kerületi közgyűlésnek az adományok gyűjtésére vonatkozó határozatára és ennek miként lett foganatba vételére. Négy éve, hogy a bányakerület felekezeti leánynevelő-intézet