Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1891–1895
1891. augusztus
40 hiányát és ennek belső hitéletünkre kiható veszélyes következéseit mindinkább érezhetően tapasztalván, egy ily leánynevelő-intézet felállításával évi közgyűléseiben foglalkozott és így a szükség általános felismerése és a mutatkozott lelkesedés folytán a mult évi deczemberi kerületi közgyűlésben azon határozatot hozta, hogy a főesperes urak a felállítandó intézet nagy fontosságáról a híveket a lelkész urak által kellően felvilágosítván, adományokat igyekezzenek gyűjteni, ezek eredményét pedig mindenesetre folyó évi április hó l-ig a kerületi pénztárral tudassák. Azon anyagi nagy áldozatoknál fogva, melyekkel ezen intézet felállítása jár, a kerületi bizottság nagy súlyt volt kénytelen arra fektetni, hogy az esperességek útján az egyes egyházaktól és egyesektől remélhető összegeket f. é. évi április 1-én számításba vehesse és ezek eredményéhez képest a felveendő jelzálogi kölcsön terjedelmére nézve tájékozva legyen. A felveendő kölcsön összegének meghatározásánál különben is már számba vétettek azon adakozások, melyek az egyetemes közgyűlés, az egyetemes gyámintézet, de főleg egyesek részéről történtek, mely utóbbiak a 2/. alatt bemutatott összeállításban foglaltatnak, ezen adakozások közt a báró Podmaniczky, báró Prónay és báró Radvánszky családok nagylelkű adományai első sorban hálás elismeréssel említendők fel. A 2/. alatti kimutatásban foglalt és tényleg befolyt adakozások összege folyó hó 14-én 11,590 frtot tett ki. A kastély vételára fedezésére fordíttatott továbbá azon 3000 frtnyi összeg, melyet az egyetemes gyűlés szabad rendelkezésére álló tőkéiből, mint kamatnélküli kölcsönt 10 évi tartamra megszavazott, valamint szintén Aszód városa által az intézet alaptőkéjéhez megszavazott 2200 frtnyi alapítványa, mely Aszód városnak a kastélyra betáblázott 9000 frtnyi követeléséből leirva lett. A mi az egyes főesperes urak által a kerületi közgyűlési határozat folytáni megbízatásukból eredő lépéseiket illeti, ezeket a következőkben van szerencsénk feltüntetni: A f. évi április 1-ére kitűzött határidőre a budapesti, a pestmegyei és zólyomi főesperes urak jelentéseiket csakugyan beterjesztették és lelkes és buzgó eljárásukról, az általok felkért hivek áldozatkészségéről a most nevezett három főesperes úr által elért eredmény kétségtelenül nagyon szép összeget tüntet fel. mert 1. a budapesti esperességből, egyházaktól és egyesektől befolyt 1493 frt 77 kr., azonfelül a budapesti egyházak évi 250 frtnyi járulékra kötelezték magukat. 2. a pestmegyei esperesség egyházaitól és egyesektől befolvt 1520 frt 29 kr. 3. a zólyomi esperesség beszolgáltatott mint egyházak és egyesek adományát 439 frt 10 krt. A kerületi bizottság a nevezett három főesperes úrnak a kerületi