Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1886–1890

1886. október

mindannyiunk büszkesége, hogy a királyi kegy és elismerés épp azon férfiúra irányult, a ki már évtizedek óta magában egyesíti democraticus alapokon szervezett liitsorsosainak osztatlan szeretetét és bizalmát. Indítványozza ennél fogva, hogy a kerület ez indokból is jegyzőkönyvileg fejezze ki örömét szeretett felügyelőjének a királyi kegyelem által való kitüntetése felett. A kerület közgyűlése ez indítványt, felügyelő urat éltetve, közfelkiáltással magáévá tette. Fabiny Teofil kerületi felügyelő úr köszönetet mond a kerületi közgyűlésnek a jóakarat és elismerés azon megtisztelő bizonyságáért, a melyben őt ezúttal is részesíti. Eletének legszebb perczei közé számítja azt az időt, melyet egyházunk szolgálatában tölthetett. Hálás köszönetének ismétlése mellett felkéri a közgyűlés szíves jóindulatát a jövendőre is. 3. Ezek után dr. Szeberényi Gusztáv püspök úr évi jelentését a kerületben történtekről folytatólag a következőkben terjeszti elő : A lefolyt évben rendes mederben mozgott az egyházak és iskolák közigazgatása. Azon értesítések nyomán, melyeket a nt. főesperes uraktól időnként vettem, nem merült fel — egy sajnos esetet kivéve — oly nemű baj, mely aggodalomra szolgáltatott volna okot. A lelkészek és tanítók mindenhol hűségesen jártak el tisztükben s a hívek is bebizonyították, hogy a mikor a mult évi kimutatás szerint a rendes fentartási járulékokon kivül 112,362 frton felül áldoztak, ide nem számítva a kerületi 6 középiskola fentartási költségét, „jókedvű adakozóknak" bizonyultak. Valóban csodálatos, hogy amikor evang. egyházhíveink annyi terhet viselnek, mégis nem venni észre, hogy azért szegényebbek lennének másoknál, a kikre az egyház- és iskolafenntartási teher nem súlyosodik. A lelkészek, tanárok és tanítók szűkre mért díjazásuk daczára nyugodtan munkálkodnak, késztetve „az evangéliom erejétől;" s ha nem is tűnnek föl, mint nagyhírű férfiai az országnak, — szerintem — mégis méltánylandók, mint az Isten országa napszámosai, mint a kik előtt szent a kötelesség érzete s élénk azon öntudat, hogy ők is liivatvák, ha csak egy porszemnyivel is járulni ahhoz, hogy a magyar állam eszméje szilárduljon s az üdv és boldogság e hazában terjedjen. Az erkölcsnek, a valódi erkölcs nemesítő társulatnak nem lehet más és biztosabb alapja, mint evangelikus egyházunk intézményei. A ki ezek körűi hűn fárad, munkál, körülöttük élénken érdeklődik s áldoz — akár közvetve, akár közvetlenül — az segíti építeni, az segíti szilárdítani az ország, a nemzet „talpkövét." Nem kérkedünk vele, nem beszéltetünk magunkról; de megvagyunk győződve s nyugodt öntudattal hivatkozunk rá, hogy nem mint „urai," de mint „szolgái" egyházunknak, igyekeztünk helyeinket