Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1886–1890

1890. december, rendkívüli

13 És mégis, nagyméltóságú és főtiszt, egyházkerületi közgyűlés, kel- 8. lett, hogy kibontakozzam a lelki zaklatottság ezen örvényéből. Megszólalt bennem egy hang, a kötelességérzet parancsoló szava, mely azt mondá: «Fogd meg az eke szarvát és ne tekints hátra, ne számlálgasd életed lefolyt éveit, folytasd a munkát Isten országában, Isten segítségével, Isten dicsőségére, míg erőd teljesen meg nem fogyatkozik. Tekints a te Urad, az Úr Jézus Krisztusnak tanítványaira, kiket szinte megszállt a kishitűség lelke, mikor apostoli nehéz feladatukra gondoltak; s vájjon nem azt mondta-e nekik a mennyei mester: «Valaki az ő kezét az ekeszarvára veti és visszatekint azokra, a mik utána vannak, nem alkalmas az Isten országára» (Luk. IX. 62.). És mialatt még latolgatnám az Úrnak ezen szavait, újból szólott hozzám a lélek: «Ne habozz csüggeteg szívvel, nem tudod-e, hogy a szőlő ura a tizenegyedik órában is külde ki munkásokat az ő szőlőjébe, és mikor bekövetkezett volna az est, megfizetett ezeknek is, nem az ő érdemük, nem a végzett munka értéke, hanem kegyelmének gazdag mértéke szerint.» Nekem pedig a lélek azt sugalta: «Éredj el és cselekedjél te is e szerint.» Meghajoltam az én Uramnak ezen intelme és a főtiszt egyházkerület bizalmi nyilatkozata előtt, a midőn engemet életem tizenegyedik órájában a munka terére küldeni méltóztatott. És még egy van, mélyen tisztelt kerületi közgyűlés, a mi elhatározásomat kedvezőleg befolyásolta, s ez azon szerencsés körülmény, hogy ott látám az egyház hajójának kormányrúdjánál amaz erős, bölcs és tapasztalt kormányzót, ama gondviselésszerű férfiút, közegyházunk méltó büszkeségét, Fabiny Teofil úr ő nagyméltóságát, ki már évek óta, mint társkormányzó, buzgó, vallásos lelkülettel vezeti az egyház hajóját magasztos czélja felé, úgy hogy vészben és viharban meg nem inog, híven az egyházkerület pecsélnvomóján olvasható jeligéhez, mely így hangzik: «Non periclitatur, Christus in medio eius». Ez a szerencsés körülmény lelkemben azt az erős bizalmat, azt az édes reményt támasztotta, hogy egy ily kitűnő erő, ily tapasztalt elnöktárs oldalánál az én gyengeségem biztos támaszra fog találni. Ezekkel kivántam elhatározásomat indokolni. A főtiszteletű egyházkerület azonban méltán megvárja tőlem, hogy az egyházkormányzatra vonatkozó személyes elveimet is kifejtsem. Széles a munkamező, melynek keretében a főpásztori hivatal teendői forognak. Elnöktársával ő az egyházak vallás-erkölcsi életének őre, ő ellenőrzi az önkormányzat gépezetének működését, ő képezi az egyik közvetítő kapcsot az államkormány és a többi felekezetek között, ő az egyházak, a lelkészek, tanárok és tanítók jogainak és érdekeinek védője, a közpénztárak kezelésének felügyelője, az ő hatásköréhez tartozik a fő-, közép- és elemi iskolák működésének éber felügyelete. Hatásköréhez tartozó mindezen ügyekben megkívántatik, hogy ne csak igazságosan, erélyesen és szelídséggel járjon el, hanem meg-