Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1886–1890

1890. december, rendkívüli

14 8. kívántatik az is, hogy az egyház körében mindenek az állam törvé­nyeivel egyezőleg, hazafias szellemben történjenek. A vallás-erkölcsi élet éber felügyelete a főpásztornak főkötelessége. A Krisztus evangyélioma hitünknek forrása s életünk szabályozója. Attól függ egyházunk ereje és dicsősége vagy hanyatlása, a mint feleke­zetünk hitelveihez buzgón és lelkesen, vagy lanyhán és közönyösen ragaszkodunk. Magamról szólva, őszintén bevallom, hogy egyházunk positiv tanaihoz híven ragaszkodom. Negyvenhárom év óta hirdetem a Krisztust és az ő evangyéliomát; nem azt a Krisztust, a kit a hit­újítók csupán mint az emberi tökély eszményképét állítanak fel, hanem azt a Krisztust, a kiről Péter apostol azt vallja, «hogy nincsen senkiben másban üdvösség, mert nem is adatott embe­rek között az ég alatt más név, mely alatt kellene ne­künk megtartatnunk». (Apóst. Csel. IV. 12.). Én ebben a Krisz­tusban, az emberiség üdvözítőjében hiszek, s azt a Krisztust hirdetem, a ki nekünk váltságot szerzett bűneinkért s kiengesztelt az Atyával. Meggyőződésem,hogy az apostoli korszak s az első századok keresz­tyén hitvallói és vértanúi ezzel a hittel győzedelmeskedtek a hatalmas Róma pogány istenei felett, és a magyar protestáns egyháznak hitük­höz halálmegvetéssel ragaszkodó tagjai az üldöztetés gyászos napjai­ban ezzel a hittel szenvedték el a börtönt, a máglyát s a kínos halált, hogy örökül hagyhassák számunkra ezt a boldogító, evangyéliomszerű tiszta hitvallást. Ma is, a hol virágzó protestáns egyház létezik, a hol hitbuzgó, egyházszerető evangelikus nép lakik, a hol ékes templomok és czél­szerű iskolák épülnek, ott nem a modernek Krisztusa, hanem az evangyéliomi Krisztus hirdettetik; ellenben a hol a templomi beszé­deket nem az üdvösség evangyéliomának szelleme lengi át, ott nem­hogy nem épülnek új templomok, de a régiek is lassanként omladoz­nak, pusztulnak. Azonban, nehogy azt a vádat emelhesse valaki ellenem, hogy az ily elvek mellett megtagadom a Protestantismus legfőbb elvét: a sza­bad gondolkodást, a szabad fejlődést és haladást, meg kell jegyeznem, hogy én a tudományos haladásnak ellensége egyáltalában nem vagyok, csak a szószék evangyéliomi jellegét kívánom megóva tudni, nehogy ott egyéni vallásos nézetek hirdettessenek a hívő protestáns közön­ségnek. A tudomány ölelje fel a kor eszméit, kutasson és bírálgasson, de itt is a protestáns hittani szék illő kegyelettel viseltessék az egyház hitelvei iránt. Egyházkerületünknek hittudományi tanszéke nincs, de van közös, egyetemes akadémiánk. Jeles tanárok alaposan készítik itt elő ifjain­kat, méltán megérdemlik, hogy az egyetemes egyház ezen első theo­logiai akadémiánkat kellő figyelemre méltassa, kivált nagyobb anyagi támogatásban részesítse. De ha csupán a hittudomány különféle rend­szerei és irányainak ismeretére oktatnák a lelkészi pályára készülő­ket, úgy szerény nézetem szerint, még nem volna elérve a magasztos

Next

/
Thumbnails
Contents