Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1886–1890
1890. december, rendkívüli
12 8. ünnepély is reményt arra, hogy egyetértő, hitbuzgó, hazafias működésre egyesülünk, egyházunk és hazánk elválaszthatlan javát egyesült működéssel szolgálni fogjuk. Berekesztem szavaimat azon imaszerű fohászszal, hogy Isten áldása legyen egyházunkkal; az isteni gondviselés adjon mindenekelőtt erőt, egészséget és hosszú életet újonnan megválasztott főtisztelendő püspökünknek, hogy azon nagy munkát, melyet ma megkezdendő lesz, áldásosán végezhesse! 8. Kerületi felügyelő úr beszédjére püspök úr a következő beszédet intézte a közgyűléshez: Nagymélt. és főtiszt, egyházkerületi közgyűlés! Lelkem mély hódolatával az isteni gondviselés iránt, mely életünk sorsát kegyesen intézi, s hálás köszönettel a nagyméltóságú és főtisztelendő bányakerület egyházai iránt,. kiknek bizalmi szavazata e díszes polczra emelt, foglalom el a főtiszt, bányakerület főpásztori székét. Kegyelettel emlékezem meg nagynevű és érdemű elődömről is, ki ezen hivatalt 18 éven át oly elismerésre és hálára kötelező hűséggel töltötte be, s kit az isteni örök végzés áldásos működése teréről alig négy hónap előtt hívott el körünkből. A püspöki munka fonala kihullott elhidegülő kezeiből s a főtiszt, egyházkerület bizalma íme kezeimbe teszi azt le, hogy folytassam a félbeszakadt főpásztori feladatot. Legyen az üdvözült püspök neve most is áldólag említve közöttünk ! Aggódva fogom fel a főpásztori hivatal elejtett fonalát, s csaknem kishitűvé leszek, ha saját gyenge erőmet mérlegelve, a püspöki tiszt nagy feladatára gondolok. Aggályok merülnek fel lelkemben, ha előrehaladott életkoromat tekintem. Rég túl vagyok már az emberi életkor delelő szakán. Negyvenhárom év óta vagyok az Úr szőlőjének szerény munkása, pedig mikor az estalkony beköszönt, közel van az éjszaka is. A fáradt munkás nyugalomra vágyik s íme én reám nem az édes nyugalom pihentető napjai, hanem a fokozódott munka fáradalmai várnak. Élénken foglalkoztatja lelkemet az a gondolat is, hogy íme, itt ülnek sorban egyházkerületünk jeles és munkabíró egyházi vezérférfiai, a nagytiszt, főesperes urak, kik férfikoruk és erejök teljességében külön és egyenkint hivatottabbak volnának nálamnál a püspöki tiszt betöltésére, a kik mégis általánosan elismert érdemeik daczára szerényen visszavonultak a versenytérről, hogy az én csekélységemnek, ki ezen díszes állást nem kerestem, s ki velők legfeljebb hosszabb szolgálati időm éveinek beszámításával versenyezhetnék, tért engedjenek. Ezen tényekre gondolva, vájjon nem igazolt-e a belső küzdelem, melylyel életem e komoly pillanatában lelkem vívódik? Nem jogosult-e az az önmagamban való tépelődés, midőn e nagyfontosságú tisztet elfoglalnom kell?
