Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1880–1885
1882. október
41 7. A pancsovai egyház temető-ügyének tanulmányozására Scultéty Ede ur elnöklete alatt Achim Ád ám, Zsilinszky Mihály és ifj. Jeszenszky Károly urakból álló bizottság küldetett ki. 8. Felolvastatik a bányakerületi lelkészi és tanítói kar ellen pánszláv törekvések miatt részint a sajtóban, részint külön iratban emelt vádak alkalmából az esperességekhez intézett superintendensi körlevél folytán a nógrádmegyei esperesség által hozott és elfogadás végett a kerületi közgyűlés elé terjesztett következő határozat: 1. A nógrádi esperesség kijelenti, hogy kötelességének tartja a hatáskörében levő minden eszközzel akadályozni a panszlavismus terjedését és kész a polgári hatóságot is gyámolítani odairányult hazafias eljárásában. 2. Kijelenti, hogy magukat magyar-ellenes tüntetéssel compromittált tanulók s más egyének ezen esperesség kebelében egyházi hivatalt akkor sem viselhetnek, ha erre okmányilag képesítve leendenek is. 3. Az esperesség a kerületre menő követeinek pedig utasításul adja, hogy hassanak oda, miszerint a bebizonyított panszlavismus egyházi hivataloknál az egész bányakerületben választási akadályul jelentessék ki, s az ily iizelem miatt megrovott theologusok a superintendens által ordinálhatók ne legyenek. A kerületi közgyűlés a nógrádi esperesség határozatát egész terjedelmében elfogadván s magáévá tevén, elhatározza: a) hogy a panszlavismus terjedése a bányakerületben minden rendelkezésre álló eszközökkel akadályozandó és a polgári hatóság előforduló esetekben a panszlavismus terjedésének megakadályozására irányuló hazafias eljárásában a kerület részéről támogatandó. b) hogy tanulók és más egyének, kik magokat magyarellenes tüntetéssel compromittáltak, egyházi hivatalt a bányakerületben akkor sem viselhetnek, ha máskülönben egyházi hivatalra okmányilag képesítve lennének is. c) hogy a bebizonyított panszlavismus a bányakeriiletben az egyházi hivatalok betöltésénél választási akadályul lesz tekintendő, és pánszláv üzelmek miatt megrovott theologusok a bányakerületben lelkészekké felavathatok nem lesznek. 9. A pestmegyei esperesség indítványa, hogy a papfelszentelés, mint oly hivatalos aktus, melynek a dolog természeténél fogva az állam hivatalos nyelvén kell történnie, ezentúl mindenütt magyar nyelven