Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1880–1885
1882. október
42 végeztessék, — miután a superintendens ur a papfelszentelést magvar nyelven végezni késznek nyilatkozott, a közgyűlés által elfogadtatott. 10. Ifj. Jeszenszky Károly, a békési esperesség egyik küldöttje által beterjesztett következő két indítvány : a) tűzessék ki az elemi oktatás főczéljául, kapcsolatban bányakerületünk összes népiskoláit kötelezőleg elengedhetlen követelményül azon eredmény, hogy gyermekeink a népiskolában egyéb szükséges ismeretek mellett — a magyar nyelvet kivétel nélkül mindnyájan tényleg elsajátítsák. E czélból utasíttassanak az esperességek tanterveiknek haladéktalanul ily értelemben leendő átalakítására s mindazon intézkedések megtevésére, melyek arra nézve szükségeseknek mutatkoznak, hogy amaz eredmény biztosan elérhető legyen. b) Szólíttassanak fel a bányakerület összes nem magyar ajkú gyülekezeteinek lelkészei, miszerint ismerjék hivatásukból folyó szent kötelességüknek, gyülekezetükben az iskola által nyújtandó contingens levonásával és gyülekezetük óhajával megegyezőleg, magyar nyelvű istenitiszteleteket meghonosítani. -- E czélból alakíttassék a főtisztelendő bányakerületi püspök ur elnöklete alatt egy állandó kerületi bizottság, melynek feladata volna szláv és németajkn gyülekezeteink által leginkább használt énekeknek és a szentírásnak szabatos magyar nyelvre leendő fordításáról gondoskodni, s általában oly irányú irodalmi működést kifejteni, mely által nem magyar ajkú gyülekezeteink vallás erkölcsi szükségének akár jelenben, akár jövőben magyar nyelven leendő kielégítése azok lelki kára nélkül lehetővé tétessék. Az esperességekhez határoztatott leszállíttatni, oly utasítással, hogy a jövő évben tartandó közgyűlésnek ezen két indítvány mikénti alkalmazhatása s azon kivihetősége tárgyában jelentést tegyenek. 11. A kerületi közgyűlés meggyőződést kívánván szerezni az iránt, váljon törvényeinknek, melyek szerint senki lelkésznek fel nem avattathatik, és mint tanító nem alkalmaztathatik, ki a magyar nyelvet nem birja és a magyar nyelv tanítása minden iskolában, tehát a népiskolákban is a köteles tantárgyak közé felveendő, a kerületben mindenütt elég van-e téve ? Meghagyja az esperességeknek, hogy ezen irányban alapos tudomást szerezvén, a tapasztalandókról a jövő évi közgyűlésnek jelentést tegyenek. 12. Az anyakönyvek magyar nyelven való vezetése iránt még 1874. évben hozott határozat a kerületi közgyűlés által ezennel is megujíttatik, illetve fentartatik s meghagyatik az esperességeknek, hogy arról,