Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1873–1879

1879. szeptember

77 javadalmazására évi 250 frt segélyt szavazott meg, mely segélynek alapját, az eddigi iskolai pénztár volt képezendő. Ezen 250 frt, az 1878-iki esperességi gyűlésig valóban akadálytalanul ki is szolgálta­tott, azonban 1878-ban, egy — e végre összebítt bizottság tervezetet dolgozott ki, mely szerint ott legalább 1000 frttal díjazandó vallásta­nári szék szervezése volna szükséges, mi olyképen lenne eszközölhető, ha a bányakerület 400, a nógrádi esperesség pedig külön 100 frttal járulna az állam által a tót nyelv és a képző intézeti vallástanításért fizetett 400 frt évdíjhoz. Egy ily feltételes határozat alapján s be sem várva a legközelebbi esperességi gyűlést, melyen e tervezetre adandó kerületi határozat már előterjeszthető lett volna: az elnökség, a 250 frtból előlegesen, a meghatározott ezélra csak azon 100 frt kiadatá­sát rendelte el, — melynek érvényre emelkedése, a még akkor meg sem tartott kerületi közgyűlés kedvező határozatától függött; 150 frt kifizetését pedig az esperességi pénztárnál letiltotta. A losonczi egy­háznak ezen letiltás visszavonását kérő megkeresése eredménytelen maradt ugy az elnökségnél, mint utóbb magánál az esperességi gyű­lésnél is, melyen már az 1878-dik évben megelőzőleg közigazgatási pénztárrá változtatván át az esperességi iskolai pénztár: most, meg­szavaztatás nélkül mondta ki az elnökség azon végzést: hogy a loson­czi állami képző-intézetben és főgymnasiumban alkalmazott vallásta­nítónak évi 100 frt, és a közigazgatási, volt iskolai pénztárból netalán felmaradó felesleg adassék ki fizetésül. A losonczi egyház az ekké­pen kimondott határozatot ha nem is magára nézve sérelmesnek, hanem a vallástanítás ügyére nézve a mennyiben ez által a vallástanító meg­élhetése van koczkára téve, a leghátrányosabbnak tekintvén: kéri a nógrádi esperesség határozatait érvényteleneknek kimondatni, s elhatá­rozni, hogy az iskolai pénztár, eredeti rendeltetésének visszaadassék, a vallástanítónak pedig 1874-ben megszavazott évi 250 frt teljes díja kiszolgáltatni elrendeltessék. A kerület a nógrádi esperesség határozatát, alakiság szempontjából kifogás alá esőnek nem tekintheti, s ez irány­ban intézkedést tenni nem kiván; anyagi szempontból azonban, a folyamodvány azon állításának tisztázása végett, hogy is­kolai pénztár fordítatott volna közigazgatási czélokra: ezen ügy azon meghagyással adatik ki a nógrádi esperességnek, hogy a kerület jövő évi gyűlésére, okadatolt jelentését beter­jeszsze. A mi végül a vallástanítás sükeres folytathatásának aggodalmat keltő oldalát illeti, a kerület, e nagy baj orvos- ­lására, illetőleg megelőzésére, kész ez úttal azon áldozatot is meghozni, hogy saját pénztárából utalványoz 150 frtot, egyelőre egy évre, a losonczi állami tanító képzőben működő vallástanár díjazására. 55. Olvastatik Gyura Albert kis-zellői lakosnak, mint a kis-zellői

Next

/
Thumbnails
Contents