Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1873–1879

1879. szeptember

34 ból, melybe legkellemetesebb viszonyok közt állítva, oly szerencsésnek éreztem magamat. Nem vágyódásom, nem aspirátióim, hanem egyházunk parancsa folytában búcsúzom ezen helytől, s attól immár elválnom kelletvén, távozásom keserveit három vigasztaló körülmény enyhíti egyedül. I. Búcsút veszek mostani állásomtól, — de nem az ahoz kötött ügytől. II. Búcsút veszek mnnkatársaimtól, — de nem a köztök és közöttem fenállott szíves kötelékektől. III. Búcsút veszek a bányai Superintendentia területétől, de nem az abban létező vallásos kegyeletii szellemtől. Nem szorúl indokolásra azon vonzalmam, melylyel ezen főtisztelendő bányai egyházkerülethez testtel és lélekkel ragaszkodom. Vannak bizonyos varázserők, melyek személyekhez, helyekhez s állásokhoz hatalmasan kötnek, ezen varázserőknek egyike, mely oly szorosan fűz engem a bányai kerülethez az, hogy egész életem, egész létem, ezen Superintendentiával van ugyanazonosítva, számtalan kapocs köt engem alioz. A bányai Superintendentiában pillantám meg a világelső derengését, annak területén ringatott bölcsőm, annak egyik iskolájában nevekedtem, annak halhatatlan emlékezetű Patriarchája által oktattattam a vallásban, s vezettettem be az egyház közösségébe, annak egyik esperességében működtem 31 esztendeig, mint esperességi felügyelő, s családom harmadik generátiónak tagja, ültettem nagyatyám és atyám után ezen Superintendentia elnöki székének egyikébe, melyben nem hagyott ugyan a sors oly sokáig, hogy a kellő tevékenységet kifejthettem, s a bennem helyezett bizodalomnak meghálálásáúl, működésemnek látható eredményét hagyhattam volna, s végtére ezen Superintendentiának földjén áll egy kis hajlék örökös álmaim föl fogadására. Ennyi kötelék kapcsol engem a bányai egyházkerülethez. Ki a rokonszenv varázsló hatását, a láthatatlan hatalmaknak erejét ismeri, az érteni fogja szivemnek mostani érzelmeit s okadatolva találandja a feletti fájdalmamat, hogy el kell válnom eddigi működésem terétől. Ilyen érzelmekkel távozom a bányai Superintendentiának kerületi felügyelőségétől, de nem válok el, nem búcsúzom azon ügytől, melyet eddig ezen állásomban képviseltem, mert ezen szent ügy életemnek volt és lesz feladata utolsó lehelletemig. — Ifjúságom kezdetétől ősz koromig küzdöttem mellette tehetségeimhez képest. A nyilvánosság teréni első fellépésem volt egyházam jogai melletti felszóllalásom. A vallásszabadságnak fogalmai a megyei életben akkoriban még igen szűk korlátok közé lévén szorítva, — ezen első felszólalásom következtében erős támadásokank voltam kitéve, de éppen ez által védelmi állapotba helyeztetve, folytonos küzdelmekre lettem utalva, s ennek következtében nyilt meg előttem azon tér, melyen hivatva éreztem magamat a küzdelmek folytatására, s lankadatlanúl vívni egyházam érde-