Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1873–1879

1879. szeptember

13. Dr. Szelényi Károly, a kerületnek ez idő szerint világi jegyzője bejelentvén, hogy ebbeli hivataloskodásának harmadik éve a jelen gyűléssel lejárt, mi új választást tesz szükségessé: a kerület közfelkiáltással ugyanőt, további három évre jegyzőjévé újfent megválasztja. 14. A szeptember 6-ikán tartott gyűlés jegyzőkönyve hitelesíttetik. 15. A most említett jegyzőkönyv hitelesítése után. a kerületnek eddigi felügyelője báró Radvánszky Antal úr ő Nagyméltósága emel szót, s elmondja ép oly mélyen meghatva, mint a sziveket a legmélyebben megható ez itt egész terjedelmében következő búcsúját. Jövetel és elmenetel, — az emberi lét eme két fő tünetei közé eső fejlemények képezik az egyesek életének történelmét. Felmerülésünk a világ színpadára s onnani letűnésünk, ezek az egyedül megmásíthatlan bizonyos események; bizonytalan mind az, a mi közbe ékelődik, — az első határtól a másikig szüntelen váltakozik állapotunk, a sors majd kedvező szeszélyeinek majd lesújtó csapásainak alávetve, öröm és fájdalom, megelégedés és elégedetlenség közt, folynak le napjaink, akaratlanul ragadtatunk ki olykor legkedvesebb kötelékeinkből, s más viszonyok közé lielyheztet a véletlen, s így nincs tartós állandóság az életben, minden csak átmenetel. Érzik ezt leginkább azok, kik hivatva vannak a nyilvánosság terén szolgálni a közügynek, főleg pedig azok, kik nem lévén személyes aspirátiók viszketegének alávetve, oda állanak, hova a közügy érdekében állíttatnak, s nem tekintve magán érdekekre, kellemetes vagy kellemetlen viszonyokra, kötelességből hajolnak meg a közérzület kívánalmai előtt. in ez leginkább a protestáns egyházbeli hivatalnokokra nézve, kik állást nem választhatnak, hanem arra megválasztatnak. Tekintettel egyházi hivatalaink lényegére, természetére s hivatására, ki egyházunk terén mint hivatalnok szolgál, az nem annyira hivatalnoknak, mint inkább Missionáriusnak tartsa magát, ki mindenkor kész legyen ott beköszönni, a hova küldetik, s ott elbúcsúzni a honnan elhivatik. Nekem is mintáz egyház egyik illyen Missionáriusánakütött most elválásom órája, hanem a szokottnál komolyabb és szomorúbb hangon kondúlt meg az órának harangja, s annál érzékenyebben hatott az rám az elválóra, mert midőn különben a búcsúzásnak keserveit enyhíti a visszatérésnek reménye, akkor most fájdalom az órának ütése jelzi, hogy visszajövetelemnek nincs többé helye. A közegyháznak akarata hívott el innen egy más helyre. Bár mennyire is hízelgő s reám nézve felettébb kitüntető a közegyháznak akarata, melynél fogva egyetemes felügyelővé választattam meg, — mennél nagyobbra becsülöm ezen megválasztatásom által lett kitüntetésemet, nem titkolhatom el még is a feletti fájdalmamat, hogy ki ragadtattam kerületi felügyelői állásom3