Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1844–1872
1856. november
vagy közelében lakó küldötteik által képviseltetni óhajtanák, aprót, egyház közös érdekébeni intézkedésök ezen kerület részéről testvéri karokkal fog fogadtatni. 8. Olvastattak a dunántuli, dunamelléki, és tiszántúli helv. hitv. testvér egyházkerületeknek az egyházszervezeti javaslatra vonatkozó s e kerülethez tudomás végett atyafiságos szeretettel megküldött jegyzőkönyvi pontjai. Melyek felolvastatván, az illető egyházkerületek részéről tanúsított eme atyafiságos szives figyelem köszönettel fogadtatni, s minden előadandó alkalommal viszonoztatni, a megküldött jegyzőkönyvi kivonatok pedig a pesti központi bizottmányhoz áttétetni rendeltettek. 9. A megelőző jegyzőkönyvi pontok felolvastatván s hitelesittetvén. Az 5-dik pontra a legutóbbi kerületi közgyűlés jegyzőkönyvi 29-dik pontja szerint kinevezett központi bizottmány egyházszervezeti jelentésének kinyomatása fejében felszámított 20 pft 30 kr. kifizetésére kerületi pénztárnok ur utasíttatott. 10. Olvastattak a budai cs. k. helytartósági osztály f. é. sept. 21-ről 24412 , és 24413. számok alatt a főtiszt, szuperintendensi administrator úrhoz intézett leiratai, melyeknél fogva a bécsi „Schulbücherverlag"-ban megjelent bizonyos magj^ar, és tót ABC. és olvasókönyvnek a magyar, és tót ajkú gyülekezetek iskoláiba leendő átalános behozatala ajánltatik. Ezen egyházkerületi közgyűlés azon tekintetből kiindulva, hogy az 1791 : 26. t. cz. 5. §-nál fogva a magyar evangyélmi egyháznak mindaz iskolák felállítása és szervezése, s a tanítók szabad választása és szaporítása, mind pedig a tanítási mód és rend megállapítása s igy kétségtelenül az iskolai könyvek alkalmazása iránti joga is örök időkre biztosíttatott, — hogy továbbá eme jogát ez egyházkerület is, az utóbbi kivételes állapotig folytonosan gyakorolta, s névszerint az iskolai oktatásra szánt könyveket, vallástani tekintetben saját kinevezett könyvvizsgálói által biráltatta meg, s hivatkozva e helyütt is a magas us. k. vallás és közoktatási ministeriumhoz az egyházszervezet tárgyában már jelen ülésből elhatározott felterjesztményre, melytől külön határozmányaiban sem térhet el, az iskolaügyet a zsinat tárgyául elismert egyházszervezeti ügytől különválaszthatónak nem találta. Mihez képest főtiszt, szuperint. administrator ur megkéretni elhatároztatott, hogy mind az itt kérdésben forgó, mind a jövőre előfordulandó esetekben, a behozandó iskolai könyveknek vallástani vizsgálatát az egyházkerületnek kinevezett könyvvizsgálói által eszközölje. 11. Emlékezetbe hozatván ennek kapcsában, miszerint elébbi közgyűlési határozatoknál fogva kerületi könyvvizsgálókká Bauhoffer György budai, és Kollár János volt pesti lelkészek neveztettek ki, kik közül az utóbbi időközben elhalt. Ennek helyére közakarattal Haviar Dániel szarvasi lelkész választatott meg. 12. A fönebbi 5-dik pont alatt az egyházszervezet tárgyábani felirat szerkesztésével megbízott központi bizottmány következő tartalmú fölirási szerkezetet mutat be : „Midőn folyó évi sept. 4—6. tartatott egyházkerületi gyűlésünknek az excládtól leérkezett egvházszervezési törvényterv főtiszt, administrator ur által bemutattatott, hálás örömre gerjedtek sziveink, tanúsítva látván ez által Ö cs. kir. apostoli Felsége magas kormányának az iránti atyai gondoskodását, hogy azon megnyugtatás, melyben a r. kath. egyház részesült, a magyarhoni egyháznak is juttassék, szerkezetének és viszonyainak kellő megállapítása által. Láttuk egyszersmind ezen törvényterv megjelenésében elöpostáját azon kebleinkre nyomasztólag , egyházi működéseinkre zsibbasztólag ható kivételes állapot megszüntetésének, és láttuk hogy általa alkaíorn és mód nyujtatik egyházunknak, tehetnie már most azt, mit hatvanöt év leforgása tőle 1*