Balatonvidék, 1917 (21. évfolyam, 1-51. szám)

1917-06-17 / 24. szám

XXI. évfolyam. Keszthely, 1917. augusztus 12. 93. szám. Előfizetési ár: Egész évre 10"— K Fél évre . 5•— K Negyedévre 2 50 K Egyes sz. ára 0 20 K Nyilttér soronkint I kor. Szerkesztőség és kiadóhivatal KOSSUTH LAJOS utca 58. szám. KESZTHELY. HÉVÍZ S AZ EGÉSZ BALATONKÖRNYÉK ÉRDEKEIT ELŐMOZDÍTÓ TÁRSADALMI HETILAP. Kéziratokat a szerkesztőség cimére pénzesutalványokat, hirdetési megbízatásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztőségi és kiadóhivatali Interurbán : 15. Egy karaj kenyeret. A bíróságoknál apró gyermekek mosolygó kék szeméből a betörő megrögzött cinizmusa röhög felénk. Fiatal gyermekleányok az utca sarából kerülnek a bíró elé. Megdöbbentő a száma a bűnöző gyermekeknek. És akik nem jutottak el még a bün útjára, mert az otthon, az iskola kiterjeszti reájuk védő, oltalmazó karját, nézzétek : az utcaajtó körül csoportosulnak, a tartatlanság ri le sápadt arcukról, az éhség gyötri őket. Szemük fénytelen és beesett ábrázatuk öreges szint mutat és hiába tárod eléjük az élet és a túlvilág kincseit, az erkölcs magasztosságát, a hit felemelő nagyszerűségét, a lelkük tele van irfohó vággyal és odatapad a szemük, a lelkük gondolata arra a falat kenyérre, ami a módosabb ember gyermekeinek jut Gyötrő és fájó érzés, amikor a gyermekek éheznek A szörnyű látományban a jelen forrongása, a jövendő szörnyű .rombolása vivődik. Vájjon le. lehet-e irni az érzést, ami a szülő szivében él, amikor gyermeke éhezik és ö nem tud neki kenyeret adni, tiogy éhét csillapítsa ? Lehet-e tőle várni, hogy nyugodtan és ön megtartással viselje a nehéz idők keresztjét ? És milyen jövőt lehet várni attól az ifjúságtól, amely abban nőtt, hogy legnagyobb értéke egy falásnyi kenyér legyen ? Mi vonja meg akkor a becsület és becstelenség határait ? Nehéz napokat élünk, de a napok súlyát le kell venni a gyermekek válláról. Ö érettük, a jövendőjükért véreznek hőseink. Az ö jövendőjük legyen az első gondolatunk nekünk, akik itthon ébredünk. A gyermekek ne éhezzenek ! Egy falatot tegyenek félre mindig azok, akiknek a sors a kelleténél többet adott, az éhező gyermekek számára, egy karajt adjanak mindennap azoknak, akiknek ez> a karaj kenyér az élet, mert akkor az a kenyér a mi életünk, a mi jövőnk lesz. És minél nagyobb lelkesedéssel és odaadással gyűjtsünk, adiunk egy darabka kenyeret az éhező gyermekeknek. Az Isten áldása lesz minden megosztott kenyérdarabon. Annak a kenyérnek a fele, amelynek a másik fele a szegény gyermekeknek jutott, csodát teszen : táplálni fogja az adakozót és jóllakatja az éhezőt. Nemcsak a gyomrok fenyegető morgását fogja elfojtani, hanem a föld nyomorúságából az egekbe, a hitnek, a bizakodásnak, a - szebb jövőnek ormává emeli fel az embert. És különösen ti szerencsések, akiket a háború a semmiségből, a föld porábói a jólét magaslatára emelt fel, akik most duskálkodtok minden földi jóban, — adjatok mindennap egy-egy karaj kenyeret az éhező gyermekeknek! A »BALATONVIDÉK' EGYES SZÁMAI KAPHATÓK : NÁDAI IGNACZ KÖNYV- S PAPIRKERESK^DÉSÉBEN Magántisztviselők • ,t ,r • jövője. A magántisztviselők csöndes befelésirással viselték eddig a sorsukat, amelyre a körülmények egész serege, köztük — tán első helyen — a szervezetlenségük kényszeritette őket. Tűrtek a végletekig. Egyenként teljesen tehetetlenül álltak. Nem jutottak egymáshoz közelebb, mert nem volt közöttük összekötő kapocs. A munkaadókkal még csak tárgyalásokba sem bocsátkoztak sorsuk jobbra fordítása érdekében, abban a kétségtelenül teljes tudatbán, hogy a magántisztviselők munkaadóinak legtöbbje nem az a nagytőkés, akivel szemben jogosan és eredményesen lehet követeléseket támasztani, mert hiszen a legtöbbjük maga is küzd a háborús nehézségek közepette s nem birná azokat a horribilis áldozatokat, amelyekkel a magántisztviselőket és alkalmazottakat a mai helyzettel biróvá tudná megtenni. Ez a tény azonban nem jelentheti azt, hogy a magántisztviselők és alkalmazottak szomorú helyzete menthetetlen. A módok egész sorozaia rendelkezésre áll ahhoz, hogy megérdemelt, de meg minden embert egyaránt megillető jobb sorsra jussanak. Annál könnyebben lehetseges ez, mert az alkalmazók legtöbbje maga is rokonszenvvel kiséri az alkalmazottak sivár helyzetét, ereiével arányos segítésre minden bizonnyal kész abban a meggyőződésben, hogy e/munkaerő megfelelő helyzetbe juttatása, a cégnek, vállalatnak közvetlen érdeke, s az erre Arany János az újságírásról. Talán különösen hangzik a cim. Pedig ha tudjuk, hogy Arany újságírásunk hajnalán szerkesztő volt, könnyen megérthetjük. Néplapot szerkesztett 1848-ban. a mai krajcáros újságok értelmében. A márciusi napok után meginduló hetilapot : a »Nép barátjá«-t bízták rá — lévén ő népköltészetünk egyik kimagasló alakja, tehát a nép megértője és a nép érzelmeinek hü tolmácsolója. Petőfi ajánlotta erre az állásra. Arany a legnemesebb énelemben fogta föl a szerkesztő hivatását. Átint mindenben, itt is pontosság és lelkiismeretesség jellemezte és gyűlölte azokat, akik az újságírás könnyebb végét keresték. De sajnos ő csak távolról intézhette lapia ügyét és igv az újságírásról táplált ideái, ideák maradlak, melyeket csak Petőfihez intézett levelei őriztek meg az utókor számára. Szerkesztőtársa, Vas Gereben, nem volt ilyen idealista. 0 volt az oka, hogy Arany eszméi saját lapjában nem válhattak valóra. Érdekes, hogy azokat a korai gondolatokat többé-kevésbbé megtestesülve látjuk napjainkban. Ezért talán, ha nem a kor szemüvegén néznők 1848-ban papírra vetett nézőéit az újságírásról, meg is tagadnánk tőle minden eredetiségét. Könnyű az újságírás technikáját ma tudni, hisz itt van előttünk. de az ő számára csak olyan példák voltak, melyeket követni nem akart. Figyelme a legaprólékosabb részletekig kiterjed. »Hogv mi a lapban - - irja Petőfi nek — cikkezünk, megint cikkezünk, magyarázunk, megint magyarázunk, ez mind jó. De a né p, hidd el, megunja a sziinteleni prédikációt: változatosságon kap-. Két részre osztja az újságot: az első lapra kerül valami iránycikk, azután egy vers, majd megint egy cikk s ezek az első két lapot foglalják el és a lap első részét képezik. A második é: tekezés-féle cikket beszély is Helyettesítheti. Ezeket nagyobb betűkkel kell nyomni, de nem olyan nagy betűkkel, mint az ő idejében tették, hogy szinte csalásszámba inent, oly keveset adtak Nem fogadja el azt az ellenvetést, hogy a nép szívesen olvas nagyobb betűket, mert szerinte az apróbbakat is elolvassa, ha érdekkel bir előtte. A második részt, a két utolsó oldalt (4 oldalból állt a -Nép Barátia«) még kisebb betűkkel. Itt legyenek a hirek : hazai és külföldi tudösitásrovat összefüggőleg közölt hírekkel. Ha nézzük a mai újságokat, hasonló bennük az elrendezés, legföljebb kibővültek a keretek. Vezércikk, tárca (vers, elbeszélés), esetleg más értekezésszerü cikkek s a második részben a napi hirek rovata. Csak egy nincs meg e régi tervezetben, ami a mai újságoknál igen nagv fontosságú : a reklám A hirdetések, apró hirdetések nemcsak azért fontosak napjainkban, mert a reklámok korát éljük, hanem, mert a lap igen sokszor ezekből tartja fönn magát. Gondoljunk csak azokra a lapokra, melyeket nem pártok, vagv intézmények tartanak fönn (nem a vidékiekre gondolok !) és mégis gazdagon jövedelmező vállalatok. Sőt, ugy tudom, hogy van valahol, (nem Magyarországon !) olyan lap is, melv tisztán a reklámokból tartja fönn magát. . . Aranyra térve : — mintha csak egy mai krajcáros lapot irna le levelében, pedig hát a saját lapiáról irja panaszkodva : »egy kis iv, nagy cimmel s széles szélekkel, minél ritkább s öregebb betűkkel nyomva.« De nemcsak a külsőre adott sokat, hanem a belsőre is. Az ő elvei különösen néplapra vonatkoznak. Szerinte a szépirodalmi rész a népköltészet művészi organumac legyen és a nép romlatlan kedélyére művészi hatást gyakoroljon. Holmi mondvacsinált poezisokkal s épületes keresztyén tanításokkal a versek rovatát el ne foglalja, hanem adion avatott kezekből;. Minek a helyet holmi sületlenséggel, csak azért, mert ingyen adják, elfoglalni ?« A politikai vezércikk közérdekű politikai kérdést tárgyaljon népies, egyszerű, érthető nyelven, minden hosszadalmas komázás, atyáskodó magvarázás nélkül, tehát a lap közönségének műveltségi fokához mérten, an nélkül azonban, hogy az olvasó érezze a