Balatonvidék, 1917 (21. évfolyam, 1-51. szám)

1917-04-29 / 17. szám

XXI. évfolyam. Keszthely, 1917. augusztus 12. 17. szám. Előfizetési ár: Egész évre 10 — K Fél évre . 5"- K Negyed évre 2 50 K Egyes sz. ára 0 20 K Nyilttér soronkint I kor. Szerkesztőség és kiadóhivatal KOSSUTH LAJOS utca 58. szám. KESZTHELY, IIEVIZ S AZ EGKESZ BALATONKÖRNYEK ÉRDEKEIT ELŐMOZDÍTÓ TÁRSADALMI HETILAP. Kéziratokat a szerkesztőség cimére pénzesutalványokat, hirdetési megbízatásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztőségi és kiadóhivatali Interurbán : 15. Remény és bizalom. Nem tévedünk talán, ha leszögezzük, hogy az idegek feszültsége elérte a maximumot. Mintha mindenki lükön ülne, mindenki mintha várna valamit, maga se tudja mit. Mindenki mintha érezné, hogy kicsordulni készül az események pohara s tágra nyilt szemekkel lesi azt a csöppet, mely a kicsordulási folyamatot megindítja. . Harminchárom hosszú háborús hónap eseményei által szinte hajókötéllé vastagodott idegrendszerünk kezdi visszanyerni érzékenységét s félelmes feszültséggel tölti meg a leikeket. A tavasz izgatása-e ez, vagy valami láthatatlan világtörténelmi erö dolgozik bennünk, ki tudná megmondani. Csak azt tudjuk, hogy várunk valami olyat, a mi már régen nem volt. várjuk a feje tetején táncoló világ régi egyensúlyának helyrezökkenését, vagy uj, a réginél helyesebb és biztonságosabb alapra helyezkedését. A levések, a metamorfozisok, a történések, eszmék igékké testesülései óriás villámszikrákként cikkáznak a levegőben s a hideg északról is menydörgést hallunk. Mintha az ős Chaoszban élnénk, melyből a világ kialakult, mintha a teremtés vegyi képleteit bámulnánk, melyek mélyébe nem tudunk behatolni. Csak azt érezzük, hogy az Isten jár körülöttünk, hogy a mindenek végoka lehel felénk az 1917-es tavasz szellőiben. . Trónok sülyednek el, államok gerendái dűlnek be, népek tűnnek a semmiségbe. . . . Megáradt vérfolyamok árja öntözi a vén Európa földjét s az a csoport ember, ki ebben az égszakadásban véletlenül még az élők közé számithatja magát : idegei teljes megfeszítésével, lelki erejének egész odaadásával védi a Reménység és Bizakodás mécseit a kialvástól . . . Védi, hogv megmentse a világot attól a sötét cégértől, melyet Dante a pokol kapuján olvasott. Északon, keleten, nyugaton, délen fegyverek csattognak, ágyuk ropognak és Oroszország felöl a béke kívánságának zúgása hallatszik át hozzánk . . Idehaza a frontmögötti harcok könynyekkel áztatott kenyerét esszük s a mellett egymással gyűlölködünk. így várjuk a béke napjának feTvirradását. A »BALATONVIDÉK« EGYES SZÁMAI KAPHATÓK: NÁDAI IGNACZ KÖNYV- S PAPIRKERESKEDÉSÉBEN Oroszországban levő hadifoglyokkal való levelezés korlátozása. A Svéd Vöröskereszt Egylet egy kiküldöttjétől szerzett értesülés szerirt az orosz cenzúrabizottságnál minden képzeletet felülmúló mennyiségben hevernek a közönség által az Oroszországban hadifogságban lévő katona egyéneknek küldölt levelezések, melyeknek feldolgozása egyáltalán sohasem várható. Ennek a torlódásnak oka főleg az, hogy a közönség az Oroszországban lévő hadifoglyokkal túlságos sokszor és sokat levelez. Ennek a tarthatatlan állapotnak elejét veendő és a levelezéseknek címzetthez való eljutásának biztosítása érdekében felhivattak a postahivatalok, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel hassanak oda, hogy a felek az Oroszországban hadifogságban lévő hozzátartozóinak legfeljebb csak kéthetenkint és akkor is csak a legszükségesebb dolgokról levelezőlapon röviden írjanak és világosítsák fel a közönséget, hogy a hadifoglyokra is sokkal előnyösebb

r ha a- kéthetenkint irt rövid közleményt biztosan megkapják, mint hogyha a siirün irt levelezéseket egyáltalán nem kapják meg. A levelezéseknél a magyar nyelv leheKoczka Gábor szabadsága. Éjfél felé járhatott az idő, mikor az emberek bejöttek a munkáról. Egész nap havazott, a szél is fujt s megtelt az árok a sok hópihével. Ahogy bealkonyodott, nekiláttak és most végeztek vele : az állásból kitakarították a havat. A szerszámokat nekitámasztották a kaverna sziklafalához, a nehéz hegymászó bakkancsaikat összeütögették, hogy a hó leváljék talpukról, aztán betopogtak. Benn a rajkályhánál megdörzsölték ösz szegémberedett kezüket, fújtak rá egyet-kettőt és azzal elkocogtak a helyükre. Sokáig nem szóltak. Némelyiket, a kevesebb gondut, hamar elnyomta a hideg, meg a fáradság, a többi forgolódott, igazgatta a pokrócát és a fejealját. Beljebb, a kaverna sarkában a fiatalabbja tereferélt az olaszról, a muszkáról, a sáros Oaliciáról, meg a köves Montenegróról. — Alszik Mihály bá' ? — törte meg a csendet Koczka Gábor őrvezető. — Nem én, Gábor öcsém! Felelt Oláh Mihály népfelkelő tizedes. Egy darabig nem szólt Koczka Gábor sem Oláh Mihály bá', a vén népfelkelő tizedes. Aztán megint neki durálta magát Gábor. — Barát Marci most szállhat le Szentgyörgyön a vonatrul. — Hátha jól gyüttek neki a vonatok, akkor most. — Hajnalba' otthon lesz már. — Otthon. — Arra szokott iárni Vajdicsék felé, a Malom-uccába. — Arra hát. De már neked valami bajod lehet Gábor öcsém, hogy ennyit faggatódzol : — Bajom ippeg nincs, de szeretnék otthon lenni. — Hát azt én is szeretném. — De a Marci miatt. — Marci miatt ? — Ammiatt, meg a Vajdics Zsuzsa miatt. — Nem értelek ! — Hát már szeretném magam látni, hogy mi igaz abbul, amit hazulrul Írogatnak. Mert valaminek kő lenni Zsuzsa, meg Marci között. — Hát kő, mert máskülönben nem irkánának azok se annyit egymásnak. — Meg aszonggyák, mut nyáron is, hogy otthon vót a Marci, többet lakott VajdiCséknál, mint otthon. — Hát csalfa lány a Zsuzsa, ammá igaz ! — Megrosszut, vagy mi! Aztán utóvégre tűnni akarnám, hogy hányadán állok vele. — De hát te csak juniusba kerüsz sorra! -— lpped ez a baj, Mihály bá'. Ha most anna kend tanácsot. . . — Hát baj-baj. Aki juniusba soros, a nem mehet áprilisba. — Hát nem, szólt búbánatos meggyőződéssel Gábor. Aztán gondolkodtak mind a ketten, hogyan mehetne haza áprilisban az, aki juniusban soros. Az emberek jobbadán már aludtak, csak itt ott mozgolódott egy. Az olajlámpa nagy füsttel égett, közben-közben nagyokat sercent, pislogott, mintha ő is el szeretne aludni, aztán megint csak fellobogott fantasztikus árnyakat vetve a vizes kaverna falra. A boltozat sziklái között lassan szivárgott át a hólé és kövér cseppekben czuppant le a földre. Mihály bá' a vén népfelkelő tizedes kivette a szájából a pipát és bököt vele egyet, mint aki mondani készül valamit. — Ha csak el nem mész olaszt fogni? — Az ám, azt lehetne. Most csak Gábor gondolkodott. Nagy problémán töprengett. Azon, hogy érdemes-e egy becsületes, szegény tajlán életére törni egy csalfa lány miatt. Meg hogyha csakugyan csalfa az a lány, akkor érdemes-e az ő életét kockára tenni miatta. A Zsuzsa miatt. Hát ezt meg kéne fontolni ! — Hát tudja Mihály bá' én elmegyek olaszt fogni. * Ebben a tájban volt szomszédéknál az ablézolás. A régi taliánok^t, akik már három hónapja álltak hősen és hűségesen szembe velünk: felváltották. Az uj emberek óvatosak és elővigyázatosak voltak, nem árulták el inkognitójukat. Már egy hetes szomszédok voltunk, de nem tudtuk, kik s mifélék legyenek a jövevények és mit hoztak légyen magukkal. Pedig hát az fontos dolog, hogy honnét valók : a hosszú olasz csizma sarkáról-e, orráról-e, vagy pedig a szára végéről és hogy támadni való-e a kedvük, vagy megelégesznek a védelemmel. Hát parancsba is jött a minap, hogy minden áron kell egy olaszt fogni, élve, vagy halva. Aki pedig az elsőt hozza, annak vitézségi medália, meg tizennégy nap szabadság jár, hat utazási nappal. Reggel Koczka Gábor alázatosanjelentette, hogy neki szüksége volna a tizennégy napra, meg a hatra. És este elment. Mivel pedig itt fenn a tiroli hegyek közt minden fehér, ő is fehérbe öltözött. A köpenyére, a sapkájára, de még a puskájára is szép hófehér patyolat került. Végtére, mint otthon farsangkor szokás,