Balatonvidék, 1917 (21. évfolyam, 1-51. szám)

1917-04-29 / 17. szám

2 BALATONVIDÉK 1917 április 29. mekek személyi (tisztasági stb.) gondozását. Élelmezést szívesen ad a gyermekeknek az anyjuk, vagy a hozzátartozóik, vagy pedig a község melegszívű lakossága, a melynek bizonyára mindig lesz egy-egy kanálka levese, vagy főzeléke a szegényebb gyermekek számára. A F. M. K- E. elnöksége megtiszteltetésnek venné, ha ezt a tervét a testvér közművelődési egyesületek s a működési területén kívül álló vármegyék egyházi és politikai hatóságai is magukévá tennék. Ha körülnézünk a várost környező faivakban, azt latjuk, hogy a zöldségtermelés nem akadt meg, tej is van, ha kevesebb is, tojás is van, sőt ma már az ára is leszökött. Van turó, tejfel is. Van minden, a változás mindössze csak az, hogy a piaci elárusitás szűnt meg. Az élelmiszerek eladásánál ma már nincs szükség a piacra. A kofának, az elárusító falusinak nem szükséges félnapokat vesztegelni a piactéren, mert az árujáért eljönnek a faluba az élelmesebb emberek. Összevesznek mindent, ami csak van és amennyit csak lehet. Vagy ha nem jönnek, akkor beviszik a városokba és a kereskedőknek adják el nagyban és jó árért. Ezzel megtakarítanak rengeteg időt, megkímélik magukat sok fáradságtói, sőt az ellenőrizhetetlen cserekereskedés révén hozzájutnak a jó falusiak petróleumhoz, cukorhoz is. A piac ürességének ez az oka. És ebben találja magyarázatát az a szomorú körülmény, hogy egyiknek mindenből jut annyi, amennyi csak kell, a másiknak meg éppen semmi sem. A faluk és a városok kereskedői között való árucserét természetesen szigorúan büntetik. A baj azonban ott van, hogy nem igen lehet a nyomára akadni. Egyik-másik kereskedő például a cukorjegynél ugy tesz, hogy két kilóról szóló cukorutalvány ellenében ad csak egy kiló cukrot. A fennmaradó különbözettel azután üzi csereüzleteit. Nem a városok kereskedőit vádoljuk itt meg a maguk teljes számában, csak azt a visszaélést tesszük szóvá, amelyet a többi kereskedők lóvására követnek el. Ezeken az állapotokon egyedül a közönség változtathat. Az első az, hogy minden visszaélést feljelentenek, nem riadnak vissza azoktól az apró molesztálásoktól, amelyek a feljelentéssel járnak. Csak egy két eset kell ehhez, néhány kegyetlenül szigorú büntetés és a helyzet nyomban megjavul. A másik segítség az volna,"ha eltiltanák a falvakban való nagybani összevásárlást, bármilyen természetű élelmicikkel kapcsolatban. Ezzel nemcsak az árdrágításnak vehetnék elejét, de a falusi eladók érdekeinek megvédése mellett, segítenének a városok lakosságán is, mert akkor a piacok megélénkülnének nemcsak a tavasz virágaival, de a gyomornak kedves élelmicikkekkel is. HÍRE K. — Felkérjük az igen tisztelt vidéki előfizetőinket, hogy ugy a mult évi hátralékaikat, mint a már esedékes ez évi előfizetési dijaikat is a következő cimen adják postára : dr. Csák Árpád szerkesztő és kiadó Keszthely. — A királyné nevenapja alkalmából a keszthelyi kath. templomban pénteken délelőtt 9 órakor hálaadó istentisztelet volt, melyen a hatóságok és az iskolák növendékei is részt vettek. — Kolbenschlag Béla — az egyet= len alispánjelölt. Egy héttel ezelőtt járt le az alispáni állásra hirdetett pályázat határideje.'- Az alispánságra egyetlen pályázat érkezett be és pediglen Kolbenschlag Béla megyei főjegyzőé. Igy a választás egyhangú lesz. Az állást a május ll-iki megvegyülés fogja betölteni. — A kath. Legényegylet jótevői. Berkes Ottó főgimn. igazgató ur. Láng Emil, Lakatos Vince dr., megválasztott diszelnök, Gergye Ipoly főgimn. tanár urak és Táncos Kálmán zalaszentlászlói plénános ur, az egyesület volt elnöke 20 20 koronával alapító tagnak, Horváth György, Gulyás Kálmán, Szerecz Imre dr. és Horváth Antal premontrei főgimn. tanár urak pedig évi 4— 4 koronával pártoló tagnak léptek be a keszthelyi kath. Legényegyletbe. A jóakaró, kegyes támogatást az egyesület nevében hálásan köszöni Nagy Sándor legényegyleti elnök. tőleg mellőzendő, mert az orosz cenzúra kevés magyar cenzor felett rendelkezik és tapasztalat szerint a magyar levelezésnek csak igen kevés része jut el rendeltetési helyére. A felek a levelezéshez főleg a német, francia, vagy angol nyelvet használják. Szükség esetén a postahivatalok a feleknek, e nyelvek használatát illetőleg a mennyiben erre mód juk van, kötelesek segítségre lenni. Háborús gyermekkertek. Életrevaló mozgalmat kezdeményezett a Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület. A mozgalomnak az a vezető gondolata, hogy miután az ország férfi-közönsége a harctéren teljesiti a kötelességét és az aszszonyra hárul a föld megmunkálásának a kötelessége, a társadalom viszont addig, a mig az asszony verejtékes munkáját végzi, gondoskodjék a gyermekei felügyeletéről, hogy azok föl ne gyújtsák a házát s pusztulás veszedelmébe ne ejtsék a községet. A F. M. K- E. elnöksége mindjárt a kérdés megoldásának is megadja a kulcsát, amikor fölveti az eszmét, hogy a mig a családanyák a mindnyájunk kenyeréért munkában állanak, azokban a községekben, a hol ovodák nincsenek, gyűjtsék össze a gyermekeket (például a májustól—októberig szünetet tartó iskolákban) és tartsák őket reggeltőlestig felügyelet alatt. A/, iskolát mindenesetre ingyen engedi át erre az istenes célra az állam, a község, vagy a felekezet. A felügyeletet szintén ingyenesen elvállalná a község intelligenciája fölváltva, vagy az iskolai szünetet élvező tanító, vagy tanítónő, legrosszabb esetben pedig a község elöregedett és munkaképtelen lakossága. Az intelligencia végezné a gyermekek szellemi és lelki vezetését, a község öreg és munkaképtelen lakossága pedig a gyermaskurát tett a képére, azzal aztán ha beleállt a hóba, tíz lépésről sem vette észre még a legjobb szemű ember se. Havazott egész éjjel, az ég borús volt, a negyedhold nem dugta ki képét a felhők közül. A drótjaink közt átvergődött nagy üggyel-bajjal, aztán kilépett katonásan pont kétszázötvenet. Az olasz állás háromszázra volt, az első olasz táboriőrs figyelője kétszáznyolcvanra. Most legjobb esetben harn minc lépésre lehet tőle, a le-rosszabban, ha eltévesztette az irányt, akkor tudja Istemennyire Egyenlőre tehát végighasalt a puha havon és tájékozódni próbált. A világító rakéták fényéről látta, hogy annyira-mennyire jó helyen jár. Óvatosan előbbre csúszott még pár lépést, azután nem moccant többet: fülelt. Néhány golyó szaladt el a feje felett, messzebbre voltak küldve. Aztán néma csend. Messze az Altissimon mordult néha e_gyegy ágyú S a hangot egymásnak adogatták át a vén hegyek, mig végleg, messze a Garda tó körült halt el gyenge morajjal. Balról valami járőr kalézolhatott, erősen puskáztak rá a Valmorbiáról. Aztán megint semmi zaj. Gábor előbbre dolgozta magát a nagy hóban. Egyszerre valami keményet markolt meg a puha pihék közt. Tapogatja, fogdozza: szegeket érez az ujja. Ujnye, ez bakkancs lesz — gondolja magában. Tovább kutat a hóban. Ez meg nadrág, köpeny itt. Az és benne az ember! De mán, aki ennyire hagyja magát fogdozni, az nem lehet mérges ember. — Megtapintja a kezét, hidegebb a hónál. A fejét, tele aludt vérrel. - - Hát ez szegény, ugylátszik meghótt — vélekedett Koczka. Fejét fölemelte az ölébe, vonásait vizsgálta Valahol rakétá/.tak: világosabb lett. — Ej ni csak, a Galbavi Mózes ! Alig ismerem meg, annyira véres. Szegény Mózsi ! Tegnap ő gyütt ki olaszt fogni. Oszt itt maradt. Lefektette a hóba ió mélyre, hogy ne lássa meg a cudar talián. Majd holnap kigyün érte valaki. Inkább mi temessük el. Gábor felütötte a fejét. A közelben mozgolódást, meg köhögést hallott. Ez már az olasz figyelő ; sötét körvonala kivibráit a fe hér háttérből. Koczka ekkor már nem sokat tépelődött. Négykézláb megkerülte az olaszt. Egészen mögéje csúszott. A többi már pillanat müve volt. Nekiugrott, leteperte, a száját betömte, a kezeit összekötözte. A nagy hóban minden a legkisebb zaj nélkül történt. Az olasz nem ellenkezett semmit. Amíg a keze szabad volt, addig is csak a keresztet hányta magára. Amig szólni tudott, rémülettől halálraváltan csak két szót emlegetett : albo diabolo, albo diabolo. A fehér ördög, a fehér ördög. * Zsebrevágta a szabadságos levelét és megindult boldog útjára. Beleült a »drótvasutba« (otthon csak a bazaltot szállítják rajta) és alászállt a völgybe. Fenn a hegytetőn tél volt, a völgyben pedig meleg, tüzes tavasz. Valami csendes^ boldogság féle pezsdült végig a vérén, az ereiben. Vágytalan megelégedés fogta el és szinte öntudatlanul poroszkált a poros roveretói országúton. Callianoban ült fel a vonatra, azután sokat utazott idegen városokban, idegen nációk közt. Aztán végre letette a vonat. Közelebb már nem vihette Tüskevárhoz. Alkonyattájban látta meg a fáluja tornyát. A falu szélén elkerült a kertek alá. Zsuzsáék kertjük ajtójában megállt. Rátámaszkodott a kerítésre és várt. Várt és figyelt, mintha olasz lesen lett volna. Az utca felől nyílott az ajtó. Barát Marci jött. A lány elébe ment. Csókra nyújtotta neki a kicsi piros száját. Marci átkarolta és megcsókolta hosszan, szenvedélyesen, mint aki a lelkét adja a csókba És ugy átölelve bementek a házba. Zsuzsa betette az ajtót. . . Koczka Gábor, mintha főbe kólintották volna, megtántorodott Összefacsarodott a szive és fájt erősen, fizikai fájással, Egy pillanatra ökölbe szorult a keze és felrántotta a kertajtót . .. Aztán visszaszédült. Mert hát mit is csinálna ottbenn ? Ölne ? Kit, melyiket ? A lányt, vagy a Marcit ? Szeretőjét, vagy a barátját. Széternyedt a kemény ökle. Koczka Gábor, aki elhozta az olaszt a saját állása elől : megrettent a gyilkolástól. Otthon volt Tüskeváron s ott nincs háború, ott nem szabad ölni. Ott újra élet az élet és aki naponta komázott a halállal, az ismeri az élet értékét. És aki a halállal fekszik egy szalmán, aki a halállal egy sajkából kanalaz, aki a halálnak kedves atyjafia, annak nincs harag a szivében. Akin a szenvedések kataklizmája zuhogott át, aki belefásult a fájásba, akit ezer kin kínzott, annak fáj a szenvedés, de haragudni, bosszutállani nem tud, mert a harag és bosszúállás is fáj, fáj jobban a szenvedésnél. És Koczka Gábor visszafordult szabadságos útjáról. . . Meizler zászlós.