Balatonvidék, 1916 (20. évfolyam, 1-53. szám)

1916-06-11 / 24. szám

XX. évfolyam. Keszthely, 1916. iulius 11. 31. szám. Előfizetési mm H Bm ||l If BALATulivIDEK Svilttér soronkint 1 korona. KESZTHELY, HÉVIZ S AZ EGESZ BALATONKÖRNYÉK Kézira

t°

ka

t „ p nem adunk vissza. Nzerkesztöség és kiadóhiva- ÉRDEKEIT ELOMOZDITO tal a «volt Gazdasági Tan- Szerkesztőségi és kiadóintézet épületében... O ]J T I K I H IC T I JLj J^L. JE*. hivatali Interurbán: 51. A Szeretet Lelke. Pünkösd a Szentlélek ünnepe... Az alkotó, mindent betöltő, éltető isteni szeretet kiáradásának örökszépségü napja ! Az uj teremtés e szeretetteljes ünr.epe a természet világának azon csodás időszakába esik, midőn a teremtő Isten »legyen« szava millió s milliónyi tarka élet szinpompájába életet, erőt, növekvést fakaszt és tart fenn. »Isten lelke lebeg vala a vizek felett*. . . igy örökiti meg a teremtés történetének krónikása az isteni Szeretet kiáradását. A te szereteted Lelke lebegett a világmindenség örvényes vizei felett az első teremtés hajnalán... s csodálatos fényt

v összhangot teremtett a sötét zűrzavar, az idomtalan chaos mérhetetlen tereiben— A természet éjjelében ragyogó fénytestek oszlatták a sötétséget.. . s a tétlen anyag megmozdult energiái hódolnak az Ür Lelke örök törvényeinek... »Emitte Spiritum tuum et creabuntur... et renovabis faciem terrae*.:. »Küld el Szentlelkedet és ujjá teremtetnek... és megujitod a föld szinét...* (Zsolt" 103.). A koronás próféta ihletett ajkáról elhangzott az uj teremtés apotheosisa, s az emitte Spiritum tuum et creabuntur.. . et renovabis faciem terrae*... a cselekvés activitásában áll előttünk! »Mint egv sebesen jövő szélnek zúgása*... jártad át az utolsó vacsora áhítatos termét, s a magány szentelt o csendjében élettel... erővel... tűzzel töltötted el a rád várakozó apostol lelkeket! Világot gyújtottál, melynek fénye ragyogóvá tette a pislogó méí csest, a fénytelen emberi értelmet. . . Mintegy uj világot alkottál a pünkösdi teremtés országában,.. a keresztény öntudat világát! A te erőd lüktet az egykor gyenge, félénk apostol szivekben. . . s lángnvelved tüze lobog; a o j c> gyávák, reménytelenek és csüggedők 7 j oo ajakán. . . Lángnyelved hevére világnézetek dőltek halomra, ...országok pusztultak el és a romokból épült fel Krisztus örök országa. . . a kath. anyaszentegyház ! Pogánv, bálványistenek oltárai perzselődtek el, de felemelkedett az a királyi szék, melynek birtokosai szintén elteltek a Szentlélek erejével... tüzével... s az általuk kormányzott ország átélte az idők dacoló viharát... enyészetéről nem ir Kjio vaskarja, de hódításait feljegyezte a történelem. A húsból, vérből való emberiséget letargikus álmából felriasztotta a »sebesen jövő szélnek zúgása*..., a kereszténységnek ez a tisztító vihara... és lélekkel töltötte el a testiség emberét.. oda borultatta a Megváltó keresztjéhez a bűnben tobzódók óriás tömegét. A megvetett, lenézett, korhadt keresztfáról uj élet reménye fakadt a Szeretet Lelkének fuvallatára. A mi a természet országában a melegítő, éltető nap, az az emberi lélekre az isteni kegvelemnek Szent lelke. o./ Nemcsak az apostolokat, de minket is éleszt, minket is gyújt. Tüzes nyelvű lángja hevíti a szív melegét, átjárja minden csepp vérét, s arra ad erőt, bátorságot, hogy a meggyőződéses hitet bátran megvalljuk, azért szenvedni, sőt meghalni is tudjunk! Ez emel gyengeségünk tudatában Istenhez, az erősség örök forrásához. Öszszeforrás és egyesülés a Szeretet Lelkével emel a misztikus világ ködös A BALATONVIDÉK TÁRCÁJA Ki dalol a Strypa mentén? Irta : NAGY BARNA. Ott, ahol a Strypa vize messze földön kanyarog, fölhangzik a dal. A lágyan csobogó habok megállnak egy pillanatra, hogy jobban hallják a nótás tizes hondvédek dalát. Pedig e tájon kihalt már a madárének. A csalitból nem hangzik a csalogány csattogó zenéje, nem szól a magasban a trillázó pacsirta ének, csak a virágok mutogatják ékes szirmukat. De mintha otthon mégis más'virág nyilnék, mintha pompázóbb lenne a szine, bódítóbb az illata. Mit érdeklik a bakát a lengyel mezők virágai, mikor a magyar mezőkön százszor szebbek teremnek ? Hej, hol is van az, aki otthon keblére tiizi a magyar mezők magyar virágait? . . Csupa virág minden és mégis miről nem álmodik a tizes honvéd 1 Talán a sajómenti bogárhátú kis ház, a benne lakó édesanya, a kedves, a gyermekek jutnak eszébe, azért merült el tekintete a fénylő fellegekben. Hát az őrmester úr ugyan hova jár álmaiban ? Bizonyára a kies fekvésű Avas aljára. S elgondolkozik : mi újság van ott, Nyilik-e még virág a lányok hajában ? Meg az ablakokban ? Hallja még a cigány muzsikát is, amint szerelmesen, búsan szól — az a régi nóta. De álmaiban megzavarja a gondolat: Hullajt-e még könnyet valaki utánam Ott a város végen ? A Strypa partjára, szegény latonára Qondolnak-e onnan ? Kűldtek-e utánam egy ibolyszálat. Illatos levélbe ? Üzenték-e azt, hogy imádkoznak értem: Jöjjek vissza élve? Így álmadozik magában Sassy Csaba, a miskolci 10. honvéd gyalogezred vitéz őrmestere s a pislogó mécses világánál papírra veti álmait, Ó, édes, boldogító álmok, ti balzsamot leheltek a fáradt álmodóra ! S ez a sápadt arcú, ábrándos szemű poéta sercegő tollal, álmatagon rójja a sorokat, mikor elcsendesül a tábor, elhallgatnak az ércokádó szörnyetegek, eláll a fülyölő ólomeső, a suhogó srapnell hullás, a süvöltő gránátzuhatag. Télen énekel a fehér hómezőkről, melyeket ezüsttel von be a hold sugára. Ezüst mezők közt kanyarog a Strypa csörgedező habja, sebes csobogása úgy csilingel, akár a falujuk harangja. Mintha lélekharang siró szava szólna a fehér éjszakában s mintha minden éjjel elbúcsúztatná mindnyájuk lelkét, hisz csak az Isten tudja, mikor száll el örökre, — mert jól mondja a költőnk : Fehér éjszakának Fekete a gondja. . . Tul a Strypa partján Áll a muszka horda. Ezer szálló golyó Repül felénk sirva, susogva, zizegve. . . Halált hoz a szárnyán Haza vágyó, meleg, hős magyar szivekbe. De a muszka nem mer átlépni a folyón, nincs hatalma rajta a fehér cárnak, mert az innenső parton tizes bakák állnak, már pedig ezeket ismeri a cárnak minden katonája. Tizes honvéd megállja a helyét, pedig vértóból kél, vértóba száll a nap biborkoronája, de a fehér hómezőkön hulló muszkavérből nyílnak piros rózsák. Fel is kél majd egyszer fehér mezők felett a dicsőségteljes, a bíboros hajnal. . . Nemsokára olvadni kezd a jégpáncél s érzi a költő is a tavasz lehelletét: Meglátjátok tavasz lesz újra. Virágot hozó csodaszép, És a lengyet tél jégbilincsét Majd napsugár kéz oldja szét. A Strypa kék víztükörében Ibolya nézi majd magát. Ibolya nyíl a fedezékben S a szél behozza illatát. . . Igen, megérzi a lélek előre, hogy tavasz lesz: az álmok sokkal színesebbek lesznek, a sóhajok nótákat fakasztanak, a vér fellobog az erekben s a srapnellfüstös, sötét fellegeken keresztül is látják az otthoni viruló rózsás kerteket. Összes harciéit térképek

MB

e sjmü'Aü •

k" ••^••wmwiH iwi nv^wii könyv- és papirbereskedésében Keszthelyen, Kossuth Xajos-utcfc