Balatonvidék, 1916 (20. évfolyam, 1-53. szám)

1916-06-11 / 24. szám

BALATONVlDEK 1916. junius 1 1 szféráján tul a krisztusi idealizmus tiszta légkörébe! Jaj, de messze estünk az első pünkösd ünnepétől; de távol állunk annak igazi szellemétől 1 A szeretet lángoló ünnepe volt az,., a szenvedély, boszu, gyilkosság borzalmas élete ez 1 Pünkösd tüzes rózsái nem a szeretet melegétől nyilnak most, hanem leszakitv szerető édes anyai keblekről... fórt párolgó vértengerben hervadnak. .. pusztulnak... halnak. Boldog korszak, ihletett költök ajkán megénekelt >aurea aetas< hová tűntél? Lelkünk káprázatában élsz, csak ...borzasztó realitásban mutatkozol most! Visszasírjuk a kort, melyben »egyek voltak az emberek a szeretetben !« Újra pünkösdi lángok kellenek, melyek összeolvasztják a jéghideg sziveket, s összeforrasztják... Istennel és emberrel. Táncos Kálmán. A hadi özvegyek és árvák gazdasági és jogsegélyző bizottságának előértekezlete. Lapunk utolsó számában, helyszűke miatt sajnos csak a szerkesztőségünknek szóló Meghívót tehettük közzé, mely a hadi özvegyek és árvák gazdasági és jogsegélyző bizottságának folyó hó 4-én délután 3 órakor, a városháza nagytermében megtartott elöértekezletére és bizottsági megalakulására vonatkozott. Azonban nem Ezt érzik a magyar fiuk Tavaszra nyiló friss időben, Mikor az alkonyat beáll És mint egy óriás reflektor, Úgy világit a holdsugár. Ezüst fénykévék lángja ömlik, Széthull a fedezék fellett, A jedezékek ajtajába Kiül egy-egy magyar gyerek. Kiül és beszívja a tavasz illatát s eszébe jutnak a hazai virágos rétek, a pántlikás hajú leányok, a vasárnap reggeli harangszó, a rozmaringos kiskalap. A teli hold oly gyönyörűen tüz a legényre, hogy elfelejti bánatát, a szomorúság lelkéről engedni kezd s nemsokára szétomlik a többieken is a sirva vigadás hangulata, lassankint Megcsendülnek a fedezékek És száll a nóta halk szava, Magyar daltól visszhangzik itten Minden holdtöltes éjszaka. A magyar falu szive itt ver, Minden nótában itt dobog, A magyar falu lelke itt él. Minden nótában itt lobog. . . És elszáll a nóták hangja, szárnyára kapja a tavaszi szél s repül vele nagy boldogan. Viszont a szelek szárnyán ismét száz meg száz magyar falu küldi lelkét a hangos Strypa-part felé, hiszen Lélek a lelket látogatja, Mikor egy-egy bús nóta száll . . kételkedünk benne, hogy ennek a meghívónak a puszta közlése is elegendő volt ahhoz, hogy városunk közönsége megértse és átérezze, hogy azok között a rengeteg feladatok között, melyeket a ma-holnap két év óta dúló világháború reánk, itthonmaradottakra,' a hazafiság és hazaszeretet nevében kirótt, csaknem első helyen áll és elsősorban vár megoldásra a hadiözvegyek és árvák erkölcsi és anyagi helyzetén való segités. És megvagyunk győződve, hogy annak a szent kötelességnek a teljesítése alul ebben az országban senki sem fogja magát kivonni, hanem azzal a meggyőződéssel, hogy a hadiözvegyek és árvák segélyezése országunk jövőjére nézve valósággal nép és fajfenntartási jelentőséggel bir, — tehetségéhez képest mindenki fog adni és tenni. Mert az értekezletből kifolyólag mondhatjuk, hogy iít nemcsak adakozásra, hanem munkára, szívvel, szeretettel áthatott munkára is van szükség, olyan munkára mely elesett hőseink szerencsétlen hátramaradottainak kegyetlen helyzetét enyhíteni képes. És ez a meggyőződés, ez a szent kötelességérzet vezette Qaál József tanár hitelszövetkezeti elnököt abban, hogy a tőle megszokott lelkesedéssel, szeretettel ennek a valóban szent ügynek az érdekében városunk közönségét elöértekezletre egybehívta és Istennek hála, az értekezleten városunk hölgyközönsége oly szép számmal volt képviselve, hogy a már kiérezhetö hangulat után is ítélve, az akció sikerérében bízvást bizhatunk. Mikor a daru madár hangja hallik a fekete éjben, ismét az otthon jut eszébe a magyar bakának, jó szive nem állhatja, hogy ne figyelmeztesse a veszélyre, mert Golyó szórja, ágyú szántja Gránát szilánk botonálja Be itten a rétet. Nem való ide csengő madárének, gyenge szivii madár. A daru madár menjen csak dél felé, a békés hazába. Még izen is tőle a messze-vidékre : Daru madár repülj vissza Szép Magyarországnak S mondd meg ottan, ahánvat látsz Valahány madárnak: Erre felé egy se vegye Tavasszal az útját, Helyettük itt golyók Szállnak, Azok meg csak a halálnak A nótáját tudják. . . A Strypamenti kis faluba v/sszajön a gólya is, nem riasztja sem ágyuszó, sem a srapnell füstje. Felkeresi az épen hagyott régi fészket, ahol tavaly költött s hü párjával újra bejár rétet mezőt, ahol annyi napsugaras, édes tavaszt töltött. Ügy irigyli a költő a magyar és lengyel rónák kedves madarának sorsát, mely szeretteit varázsolja álmadozó lelke elé: Könnyű neked gólyamadár, Mem tart vissza senki, Az értekezletről különben a következő tudósítást adjuk. Az értekezletet Qaál József nyitotta meg. Közvetlen szivhez szóló szavakkal bevilágított a háboruszülte mai súlyos viszonyokba és élénk vonásokkal rámutatott arra, hogy a legmostohábban sújtja a háború az elesettek özvegyeit és árváit. Utalt Bosnyák Zoltán miniszteri tanácsos és dr. Szana Sándor a budapesti állami gyermekmenhely igazgatójának a most lezajlott Szövetkezetek Szövetségének kongresszusán elhangzott értékes beszédére, melyeknek intenciói röviden és egyszerűen abban kulminálódnak, hogy a hadi özvegyek és árvák égbekiáltó nyomorúságán, — amelyről államunknak ez a két humánusan gondolkozó jeles férfia fáradságot, [veszödséget nem kiméivé, személyesen meggyőződött és ezt az országszerti kétségbeesést a kongresszuson elhangzott felolvasásnak keretén belül őszintén, de minden nagyítás nélkül, kézzel fogható adatokkal dokumentált — sürgősen és múlhatatlanul szükség van. Erre vonatkozólag nem akarunk részletekbe bocsátkozni; úgyis tudjuk, hogy ez a mindenkit közelről érdeklő és érintő két hatalmas, az embert lelkében, szivében megrázó beszéd, illetve felolvasás a fővárosi lapok révén senkinek a figyelmét ki nem kerülte. És hiszszük, hogy városunkban ennek a határa alatt lábra kelt mozgalomnak is meg lesz a maga eredménye. A bizottság működésének tulajdonképeni céljára, munkakörére és működésére vonatkozólag Qaál József kifejtette, hogy az a segély, amelyet az állam a hadi özvegyeknek és A fészkedbe visszaszállhatsz Örülni, szeretni. Hej ! de hogy én a falumba Mikor megyek vissza, Nem tudja azt, csak az Isten. Ö tudja, hogy ki vesz itten, Idegen föld melyikünknek Piros vérét issza. . . így szólnak a nóták a kanyargó Stry partmentén, ahol már eddig elnyilottak a tavaszi virágok, elhervadt az ibolya, el a szép kökörcsin, el a hófehér gyöngyvirág, de a nyár ismét uj meg uj virágot hoz dalos honvédeink fedezékei köré, mintha csak ő is tudná, mi folyik itt a kies patakparton. Sassy Csaba, az őrmester-poéta, illatos réten, virágos fa árnyékában, patak csobogó zenéje mellett irja-irja a dalokat s a piros tábori lapok szerteröpitik a nótás honvédek közé, sőt hozzák szép Magyarországba is, hogy hirt mondjanak a strypamenti magyarok dalos kedvéről, harci dicsőségéről, sóvárgó honszerelméről. Kitűnő gondolata támadt a miskolczi 10. hon véd gyalogezrednek : tábori lapokra nyomtatva adta ki e dalokat, hogy a magyar bakák annát inkább élvezhessék a harci lira termékeit, ugylátszik szerényebb formában követője akadt Gyóni tábori költészetének. Majd egykor, ha eljártak az évek, a harci irodalom szorgalmas kutatója összegyűjti e tarka lapocskákat, melyekre tán ittott hősök kiornló vére is tapad, okulásul a jövő nemzedéknek. A lengyel mezőknek uj énekese támadt. Gyóni után nem némult el a lant szava s a lobogó tábortüzek tárogatója. . •