Balatonvidék, 1916 (20. évfolyam, 1-53. szám)

1916-01-09 / 2. szám

XX. évfolyam. Kessthely, 1916. január 9. 2. szám. Előfizetési ár : Egész évre . . 10 K — í Fél évre . . • 5 K — f Negyed évre . 2 K 50 Egyes szám ára — K 20 f Nvilttér soronkint 1 korona. Szerkesztőség és kiadóhivatal a «volt Gazdasági Tanintézet épületében . Kéziratokat a szerkesztőség ciir.ére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. KESZTHELY, HÉVÍZ S AZ EGESZ BALATONKÖRNYÉK ÉRDEKEIT ELŐMOZDÍTÓ 1*01-1 T 1KAI fi JEC rJT X I , A !_» Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztőségi és kiadóhivatali Interurbán: 51. A jövő nemzedék. Ezekben a véres időkben különösen egy gondolat nehezedik ólomsullyal a nemzet lelkére. Az, hogy a rettenetes harcokban fiaink szine-java vérzik el s hogy a béke Magyarországon pótolhatatlan hiányát fogja érezni legéleterösebb polgárai számottevő részének. A gondolat nyomasztó voltát még csak öregbiti az a szomorú tapasztalat, hogy egyidejűleg a születések száma jelentékenyen hanyatlóban van, viszont a gyermekhalandóság a békeidő aránvaihoz képest emelkedik. Éppen azért bizonyosak vagyunk benne, hogy ez az eszmecsere, mely erről a nagyfontosságú problémáról a főrendiház íegutóbbi ülésén lefolyt, széles e hazában lelkes viszhangot fog kelteni s iránta oly hazafias érdeklődést vált ki, hogv annak a nemzet elevenébe vágó ügy okvetlenül nagy hasznát látja majd. Egyelőre pedig megnyugtatást keresünk abban a jóleső kormánynyilatkozatban, hogy a kérdéssel amióta szomorú bizonyossága beigazolódott, az illetékes körök behatóan foglalkoznak és mindent elfognak követni, ami csak alkalmasnak Ígérkezik a következményeiben egyébként beláthatatlan baj elhárítására. Amiket a belügyminiszter Zichy Rafael gróf hazafias felszólalására válaszolt, azokban lelkiismeretesen az ország elé tárja az okokat, melyek különösen a gyermekhalandóságot magyarázzák, egyúttal azonban az emberséges érzésnek és a felelösségtudatj nak ugyanezen a lelkiismeretességével állapítják meg azt is, hogy készen | van legmesszebbmenő akcióra s ennek | áldásos hatására feltétlenül számita! nunk lehet. A védekezés keretéül a belügyminiszter azt a hatalmas szervezetet jelölte meg, mely Magyarországnak egyik legszebb disze : — gyermekvédelmi intézményünk. Ez az intézmény nem csak azzal tölti be nemes hivatását, hogy csodás eredményekre mutathat vissza, hanem azzal is, hogy az emelkedő gyermekhalandóság veszedelmére nyomban reagált s ennek megszüntetése érdekében latba veti egész akcióképességét. — Gyermekvédelmi büszke sikereink legfőbb forrása azonban idáig-is az volt, hogy a társadalom szivvel-lélekkel magáévá tette a gyermekvédelmi^ ügyet. Éppen ezért a belügyminiszter a gyermekhalandóság veszedelme ellen való küzdelem erősebb bizonyítékét abban keresi, hogy a magyar társadalom még az előbbinél is nagyobb szeretettel ölelje magához a pusztuló magyar gyermekvilágot. Erős a hitünlj az iránt, hogy a belügyminiszter nem hiába appellál a magyar társadalomra. Ott van az mindenütt, mióta csak háború van, ahol áldozni, vagy sebeket ápolni és gyógyítani kell. A jövő nemzedék pusztulása a legmélyebb seb. amelyet a nemzet testén a háború üthet. Ott lesz ennél is és bizonnyal nem rajta fog múlni, hogy ez a seb Magyarországnak minél kevesebb fájdalmat okozzon. Vidéki múzeumaink. Irta: Pdsch Zsigmond. Minden kulturai intézmény közvetlen, vagy közvetett módon a népnevelés örök problémáját segiti megoldani. Mindamellett azon módra nézve, miképp sikerül megfejtése hamarábban és biztosabban, igen nagyok a íölfogásbeli eltérések. A párt- és osztályérdekektől egészen eltekintve, a szellemi vezetők nem mindig mentesek elavult tráditióktól és nem mindig hajlanak meg a változott idők- sürgető és parancsoló intései előtt. Tekintettel a művelődés matériális föl tételeire, kevesebb jelentős éget tulajdoníthatunk a Mit? és Mennyit? kérdésnek, mint inkább a matériában rejlő szellemi qualitásnak : a Hogyan ? kérdésnek. A BALATONVIDÉK TÁRCÁJA Uj idők hajnalán. (Aage Madelung könyvének*) viszhangja. Aage Madelung. — Idegen hangzáu e név, de hallatára minden magyar szivnek repesni kell az örömtől. Talán még nem ismerik kellőkép, de ismerni kell minden magyarnak, k

; ad valamit magyar voltára. Ez a név nekünk uj korszakot jelöl, mely megnyitja a magyar előtt a külföld szivét. Nem hullott a vér hiába. Megbecsülik a vitézséget. A háború vérzivatara elsöpörte a Skotus Viátorokat s jönnek az Aage Madelungok, kik bámulattal szemlélik a magyar nemzet titáni küzdelmét, megcsodálják a régi magyar vitézséget, a pogány verő ősök sarjadékait. Aage Madelung apothezisunkat irta meg, a szinmagyarságét, mely képviseli a harcos apák őserejét. A magyar parasztét, kisuri famíliáét, főrangúét egyaránt. Németül irt, de a szive magyar. Homlokon csókolta a Kárpátokövezte, Tisza-Duna-hasitotta, délibábos rónák üde lehellete „Kék szemében irja fordítója — még a fjordok hűvös, átlátszó kéksége tükröződik, mosolya az észak *) Hadinaplóm. Emlékek és jegyzetek a Kárpátokból és Galiciából. Ista: Aage Madelung. Fordította.- Dr. Ifj. Bókay János. Budapest, 1915. ködös misztikumához hasonló, — ezeréves legendák emléke, — válla, robusztus termete, egyenessége ösgermán. lelke, nyugtalan ősvadsága talán az egyedüli szláv emlék és végül bájos pajtás-közvetlensége, nyiltszivüsége, lovagiassága, őszintesége és gyerekes jószívűsége magyar." Eljött hozzánk, mikor legnagyobbak voltunk a megpróbáltatás nehéz napjaiban és világgá harsogta dicsőségünket a „Berliner Tageblatt" hasábjain. Ősszerelmet érzett e rokon nélkül élő kis nemzet földje iránt. Feltárultak előtte nyájasan az ajtók, kapuk s befogadták, keblükre ölelték a rokon lelkű idegent. Eddig külföldön csak a ,,Tschikós.ch"-t és a ,,Fokosch"-t ismerték, mint magyar különlegességet és ezekből bizonyára „ázsiai jelleg-re következtettek. De elmúlt az az idő, mikor igy vélekedtek rólunk. Aage Madelung hangja mindenkit meglepett : meg a fajmagyarokat, kik nem mertek hinni a szemüknek, nemkülönben az „uj magyarok"-at, kiknek titokban ökölbe szorult a kezük. A katholikus magyár irodalom tárt karokkal fogadta. Az „Alkotmány", az „Élet" csak lelkesedéssel tud róla szólni. „Bevezető soraiban — irja az „Élet" — szebben megértőbb, több rajongással soha nem irtak Magyarországról, s az Ave Hungaria megérdemelné, hogy sok ezer példányban szerte szállva tanítson bennünket a saját magunk akkora megbecsülésére, hazánknak olyan izzó szeretetére, mint amilyen az idegen soraiból árad." Ki ne szólna róla lelkesedéssel, mikor szivvel-lélekkel hirdeti, hogy mindig álmai birodalma volt Magyarország. De igazán csak akkor ismert meg bennünket, mikor kibontakozott álmaiból a valóság képe. „Egy nem látott nép, — irja — mely egyszerre felszökik álmából, hogy még félig álomban vassal övezze országát ; egy nép, mely ökölbe szorított kezekkel, ajkain hordva szivét, felegyenesedik, hogy megvédje kalászlengető hazáját." S lelkesedve kiáltja felénk : „Üdv néked véráztatott, liliomfehér, reményzöld lobogó, melyet elkeseredett tusákban győzelmesen hordoztak Magyarhon fiai előtt, amig ime ütött az óra." — Magyar ember sem írhatott volna rólunk szebb költeményt ! De csodálkozhatunk-e sorain, hiszen mielőtt megismert volna bennünket, mint az " Ezeregyéjszaka rárosait és alakjait, ugy hívta vágyakozóan a nap hevében lélekző búzaföldjeinket, faluinkat, szántóinkat és tarkaruhás leányainkat. Fagyos északi éjeken ajkain hordta nevét e hazának, mely meséivel bekopogtatott hozzá, beszélt neki kalászairól, vadászatáról, hegedűjéről, aranyos boráról. Ismert bennünket, megérezte azt, amiről később meggyőződhetett. És ahogy jött hozzánk, az első szava hallatára feltárultak ajtók és kapuk, amerre csak piros-fehér-zöld lobogó leng. Legnagyobb férfiaink, még mielőtt kérhette volna, kezébe adták a varázsvesszőt, hogy mint a mesék hercegét, királyi vendégbarátsággal üdvözölje egész Magyarország. Igaza van egyik lapunknak, hogy idegenünk a világ egyik legelterjedtebb, sok százezer példányban megjelenő fapjában oly himnuszokat zeng a mi országunkról, hogy belepirulunk az örömbe, megdobog a szivünk a magunkraeszmélés büszkeségétől. S ha bele-