Balatonvidék, 1916 (20. évfolyam, 1-53. szám)

1916-12-24 / 52. szám

XX. évfolyam. Előfizetési ár: Egész évre 10'— K Fél évre . 5'— K negyedévre 250 K Egyes 5Z. ára 0 20 K Nyilttér soronkint 1 kor. Szerkesztőség és kiadóhivatal KOSSUTH LAJOSutca 58. száni. Keszthely, 1916. december 24. KESZTHELY, HEVIZ S AZ EG-ESZ BALATONKÖRNYÉK ÉRDEKEIT ELŐMOZDÍTÓ POLITIKAI HETILAP. szám. 52. Kéziratokat a szerkesztőség cimére, p érzés utalványokat, hirdetési megbízatásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk Kéziratokat n^m adunk vissza. Szerkesztőségi és kiadóh<*atali Interurbán : 15. Karácsonyi ének. (SZ.) Néhány óra múlva reánk borul a szent este homálya, kigyuladnak a karácsonyfa gyertyácskái s felhangzik az angyali ének: Dicsőség Istennek, békesség embernek . . Érzitek-e, hogy a karácsonyi éneknek lelke e két szóban rezeg : dicsőség . . békesség ? A karácsonyfa aranyos díszben pompázó ágai ezt suttogják: dicsőség, balzsamos illata ezt leheli : békesség. És amig hallgatom a karácsonyfa suttogását a dicsőségről, amig lelkembe szivom balzsamos illatában a béke édességét — a gyertyácskák fényében ragyogó aranyos diók csillogása mintha misztériumot tárna fel elmémben. Dicsőség . . . békesség ! .. Ezt jelentette az első Karácsony is, ott a betlehemi jászol körül. Az éjszaka sötétjét mennyei fény oszlatja, a csendet angyalok éneke váltja fel, az isteni jóság az üdvösség dicsőségét árasztja az emberre, az ember szivét pedig örömteljes békesség szállja meg a pásztorok képében. Azután jönnek az elmúlt századok, amelyek már az első karácsony isteni szülöttjének jegyében folynak le. Az Ó tiszta tanításának fényében ragyog az Isten dicsősége az emberek lelki élete felett, az 0 kis kezének útmutatása szerint igazodó művelődés, haladás adja meg a nyugtalan emberi szívnek az élet küzdelmei, szenvedései és harcai között a békesség áldását. És ennek tudatában gyúlnak ki évenként a karácsonyfa gyertyái, erre emlékeznek megszámlálhatatlan milliói azoknak, akik körülállják a karácsonyfát s érzik az angyali szárnyak k±begésétöl reszkető fángocskákban, érzik a balzsamos illatban a mennyei szózatot : Dicsőség. . békesség ! És ugy tetszik, hogy e rettentő világháború pokoli zajából is e két szó verődik ki legérthetőbben : dicsőség békesség. E két szónak értelme mozgatja a népek millióit, melyek évek óta vetélkednek az öldöklésben, pusztításban. Dicsőség, az osztatlan dicsőség vágya feszíti a gőgös Albionnak kalmár lelkét ; dicsőség, a revans előlegezett dicsőségétől ittasult meg a gloire nemzete ; dicsőség, a szláv dicsőség csalóka fénye kápráztatja az északi kolosszust; az orgyilkosok, árulók és hitszegő bandita dicsősége téo o vesztette meg a régi, nagy nemzetek elkorcsosult utódait ellenségeink megszámlálhatatlan táborában, —

; míg mi Karácsonyest. Mennyi öröm, mennyi kedves emlék fűződik e szóhoz: Karácsonyest.* A gyermek szent izgalommal várja közeledését" az aggastyánnak pedig elsimulnak arcán az élet sötét barázdái, e szó hallatára. A béke és szeretet ezen ünnepe a mult sivatagján egy oázis, hol az élet vándora szívesen pihenteti meg fáradt, megtépázott lelkét. Hasonlít még valami csudás, szent képhez is, mely az élet sokszor nagyon is erős viharában sem veszti el élénk színezetét, .sőt minél jobban sujt bennünket a Sors, annál fönségesebben jelenik meg lelki szemeink előtt. S a mai nehéz időkben, amikor egy láthatatlan kéz tüzes csóvával vonul el a világ felett, gyújtogatva, rombolva, pusztítva mindent, ami útjába kerül, visszasírjuk az elmúlt szép időket, amidőn Karácsonyt még a szeretet, a béke és öröm igazi ünnepének nevezhettük. . . Ilyen és ezekhez hasonló gondolatok foglalkoztatták Vámossy Ernőt, midőn a rideg, barátságtalan kórházi ágyról szemlélte a katonák gyerekes örömét, mellyel a karácsonyfát díszítették. S ez az öröm reá is átragadt és kimondhatatlan vágyat ézett ahhoz, hogy — mint iskolásfiú korában — ő is segédkezzen a karácsonyfa diszitésénél. A gyöngeségtől ugyan kissé megtánto rodott, amint az asztal felé lépegetett, de megkeményítette magát. Csak még egyszer . . s aztán úgyis ki tudja ! ? . . . De arca krétafehér lett, szemei lázas fényben égtek s a melle lihegett. — Hát már megint . . megint az a szánakozó tekintet a körülállók szemében, melyből az ő elmúlása feletti aggodalom tükröződik ? ! Hát még karácsony-este sem feledheti, hogy neki is rövidesen el kell hagyni a földi nyomorúságot, melyhez olv görcsösen ragaszkodik ! ? Ereje foguán volt s ha a • mellette álló katona hirtelen k.irjaiba nem fogia, hát öszszeesik. Midőn már ágyában volt, kitekintett az ablakon. Az alkony már bontogatta szárnyait és ő ugv érezte, hogv egy komor, fekete szemfedő ereszkedik a természetre s az a sok, véres, csúfondáros alak, akiket az utolsó rohamnál megolt, azt a komor, fekete szemfedőt, vigyorogva vonszolják be magukkal, hogy reáteritsék. Egész testében megremegett s aztán, hogy elűzze a kísérteteket, lehunyta szemét. Kezdett egy kicsit megnyugodni. Egyszer csak valami leheletszerű, csókot érzett homlokán s hogy képzete el ne tűnjön, nem mert föltekinteni. De mi az ! . . hisz egy ismerős, aggodalmas hang is megüti fülét : »Ernő kérem, valami baia van ?* Ez már mécsem lehet képzelődés, — gondolta és feltekintett. . De hova tűnt a kórház, a karácsonyfa és a katonák ? ! Percek teltek el, amig össze tudta szedni gondolatait. Föleszmélt, otthon volt s a díványon kényelmesen végignyujtózkodva várta a »Jézuska megérkezését*. Hirtelen felkacagott, mikor maga előtt látta lakosuknak őzikeszemü leányát, kinek piros ajka sírásra görbült. Aztán mintegy magvarázólag igy szólt : »Borzasztó álmom volt, rettenetes, de a vége mégis jó volt, sajnálom, hogy felköltött !« Magában pedig ezt gondolta : Ha valóság volt a hang, miért ne lehetne valóság a haladásnak, fejlődésnek, a határbiztosság békességének védelmében forgatjuk véres, diadalmas kardunkat. Dicsőség . . . békesség ! E két szó csilingel a karácsonyi angyal csengetyüiéböl és verődik ki a világ félrevert harangjainak chaotikus zajából. Ágyuk bömbőjéséböl, fegyverek kattogásából, sebesültek jajgatásából, haldoklók hörgéséböl, foglyog sóhajtásából, diplomaták nyilatkozatából, hadvezérek parancsából e két szó csattan ki érthetően : dicsösség . . . békesség. . . És mig azok, kik a magasban képzelvén magukat, dicsőségről álmodoznak, hazudoznak, addig a népekvérző, gvászoló milliói békesség után sóhajtoznak. Dicsőség . . . békesség . . Meglesz mindakettö, suttogja • a karácsonyfa, csak bizalmotok meg ne fogyatkozzék. De jól értsétek meg : Dicsőség Istennek, békesség embernek. Azok, akik dicsőségért áztatják vérrel a világot, megaláztatnak, de akik a békességért harcoltok, számithattok, remélhettek, hogy tietek lesz a dicsöség . . . békesség ! A > BALATON VIDÉK* EGYES SZÁMAI KAPHATÓK: NÁDAI IQNÁCZ KÖNYV-S PAPIRKERESKEDÉSÉBEN a csók is ! ? Ezt meg kell tudni mindenáron, de hogyan ? Majd egv jó gondolat cikkázott át agyán. Megfogta a leányka kezét és kérdőleg tekintett szemébe, amint mondá : Egv különös álmom volt s valami babonás előérzet azt súgja, hogy Ilonka megtudja fejteni. Azt álmodtam — folytatta — hogv egy barátságtalan kórzházban a halállal viaskodtam s valaki egy gyenge csókot lehelt homlokomra. Beszédközben éles, átható tekintetet vetett a leányra s látta, hogy az elpirult s hogy keze megremegett az övében, de a másik pillanatban már összeszedte ma gát s határozott hargon igy felelt : »Az a csók azt jelenti, hogy az a »Valaki« magát nagyon-nagyon szereti.* — Helyes, ennyit tehát tudok, most még -csak arra vagyok kíváncsi, hogy ki volt az a Valaki" ? A leány újból elpirult s felelet helyett zavarodottan" sütötte le szemeit. — S ha én Ilonkának megsúgom ! . . Nem kíváncsi reá ? . Ilonka hirtelen kirántotta kezét Ernő kezéből s az ajtó felé futott. Ha Ernőnek még némi kételyei lettek volnak a leány érzelmei felől, ebben a pillanatban mind eloszlottak. Egy-két ugrással a leányka nyomában volt s még az ajtónál elérte. — - Ilyen könnyen mégsem szabadulunk kis csóktolvaj ! Kacagott Ernő boldogan s gyengéden magához vonta a reszkető leánykát és szerelmesen súgta a fülébe : »Nos tehát az a -Valaki' nem volt más, mint a mi aranyos kis szomszédnőnk, az Ilonka, akit én már régóta kimondhatatlanul szeretek. Aztán forró szenvedélyes csókjaival pirosra