Balatonvidék, 1916 (20. évfolyam, 1-53. szám)

1916-12-24 / 52. szám

2 BALATONVIDÉK 1916 december 17. Károly—Zita. Ez év december 30-án koronázzák meg IV. Károly magyar királyt. Fejére teszik szent István koronáját s ettől fogva a magyar szent korona apostoli királya. Az ifjúság derűje aranyozza be a magyar trónt. Az ifjú király első szavából az igéret országa nyilik meg előttünk. ^Mindent meg akarok tenni, hogy mielőbb elmúljanak a háború áldozatai és borzalmai és megkívánom szerezni népeimnek a béke áldásait.« Az ifjú király e gyönyörű szavainak hallatára lángra lobban sohasem szunnyadó hűségünk és örömmel hódolunk meg előtte >a legelső magyar embere előtt, remélve, bizva abban, hogy amint már eddig is számos tanújelét adta irántunk való jóindulatának, ezentúl is gondos apja lesz a magyar népnek. Erős a hitünk és reményünk, hogy az Ö uralkodása alatt egy szebb jövő hajnala hasad reánk s hogy Magyarország ugy az anyagi jólét, mint kultura olyan magaslatára emelkedik, amelyen még nem volt soha. Habár vész és gondterhes a jelen, él szivünkben a biztató hit, hogy itju királyunk fogékony lelke megszereti s bizalmába fogadja azt a nemzetet, mely hűtlen és hálátlan lenni nem tudott soha. A király és nemzet kölcsönös bizalmán és egységén, mint ércfalon, véres fejjel buknak vissza ellenségeink s fény fog derülni trónra és hazára egyaránt. Erős a hitünk, hogy a »IV.« ielzőt valamikor a : »nagy« jelző fogja felváltani s amint volt »nagy Lajos«-unk, lesz : »nagy Károly«-unk is ! A magyar királynék trónusán, IV. Károly magyar király oldala mellett ifjú, ragyogóan pompázó fejedelmi hölgy lép Erzsébet királyné, a mi felejthetetlen Nagyasszonyunk örökébe. A királyi férj gond- és felelősségterhes életének osztályos társa és a magyar nemzet szeretetének várományosa. Hisszük és reméljük, hogy az ifjú királyné tűnődvén a reá várakozó nemes kötelességek felől, ezek között első helyen látandja a hűséges Magyarország népének naggyá, virágzóvá és boldoggá tételét. A szegényeknek, az árváknak, az elesetteknek, a nyomorultaknak, az elnyomottaknak, az festette a leányka előbb még halvány arcát, aki most már boldogan mosolygott Ernőre. Majd kibontakozott az ifjú karjaiból és kérte, hogy most már keressék fel szüleiket, akik őt küldték ide Ernőért, miután a Jézuska már megérkezett. És kéz a kézben, kacagva mentek szüleikhez és táncolva, dalolva ugrálták körül a karácsonyfát. S a mamák megértőleg mosolyogtak egymásra és boldogan mondták : /Milyen kedves, aranyos gyermekek, hogy örülnek még mindig a — karácsonyfának« ! CS. ELLA. Tört remények. . . . Erőt vett rajta ismét a betegség és az ágyhoz bilincselte. Fekete haja ziláltan csapzott, nyilt, magas homloka fölé. Arca érdekesen sápadt volt,— mélyen ülő szemeivel fürkészve tekintett körül a hideg szobában. A kandallóban rég kialudt a meleg fény, csak néha pislákolt fel a hamu alól egy-egy parázs-szem, mint a csillogó reménység, a bánat sötét, ködös éjjelén . . . Az asztalon papírdarabok, egy félig leégett cigaretta és nyitott könyv hevert. Künn nagy pelyhekben hullottak a hócsillagok és még szebbé, csodásabbá tették az Isten szeretetének ünnepét : a Karácsonyt. Ablaka alatt gyors léptekkel jártak az emberek és szinte látta : az örömtől kipirult arcokat, amint ajándékokkal megrakódva siettek édes otthonukba . .. éhezőknek, a fagyoskodóknak egy mindenkit egyformán magához ölelő édes anyai szivre soha nagyobb szüksége nem volt, mint a szenvedések óceánját még ma is dagasztó világháború idején. De napsugaras, rózsákat fakasztó tavaszi hangulat fog leragyogni december 30-án a magyar királyi trónról. Zita királyné felséges személye koronával ékesiti a magyar nők társadalmát. Vezért kapnak a magyar nők abban az uj hivatásban, a mely a béke korszakában reájuk várakozik. Ki fog képződni ismét a családjának, nőiségének és a kötelességeket erényesen teljesítő magyar nő eszménye abból a ködös homályból, amelybe egy bomladozó kornak eltorzult erkölcsi fölfogása borította. A magyar nemzet, melynek lovagiassága megnyilatkozott Mária Terézia előtt és istenitette Erzsébetet, szivébe fogadja Zita királynét, aki visszahozza Budavára régi fényét és bizonyosan koszorúval fogja várni a harcból diadallal visszatérő magyar daliákat. Alikor lesz béke ? Karácsony van. S a béke és szeretet e szent ünnepén tovább dörögnek az ágyuk, tovább jajgatnak a sebesültek, tovább hörögnek a haldoklók. A nehéz végzet rohan tovább a maga sötét utján, egy pillanatra sem halkul el a pokoli zengés, melynek hullámai söprik, korbácsolják a nagy küzdelem útjait. A levegőben úszik egy fehér üzenet, mint szelid, fodros bárányfelhő az égen, halkan felsir egy csendes sóhajtás, mint imádságos könyörgés az átok pokoli zavarában. Üzenet ment a világ másik oldalára, honnét gyűlölség, fekete harag, bosszú villámlik felénk. Az üzenetre a világ szentséges áhítattal, visszafojtott lélekzettel várta a feleletet egy pálmaág képében, melyet a béke fehér galambja hozna felénk. Hiu ábránd, csalfa remény 1 Szent karácsony napja van, a béke, a szeretet édes ünnepe, de a vihar nem szűnt És ő egyedül van. Szobája kong az ürességtől. A karácsonyi szent angyalok nem loptak be komor tanyájába fenyőágat, nem látogatta meg senki elhagyatottságában, hogy ápoija, vigasztalja . . . Még ő sem. Pedig, hogy várta, hogy óhajtotta csak messziről is látni és hallani, a csillingelő kedves hangját ! . . Félig aludt, mikor valaki nesztelen léptekkel jött. És félénken, mint a megriasztott madárfiók nézett szerte, a zord tanyán.. . . A fiu örömtől sugárzó arccal nyújtotta feléje kezét és boldogan suttogta : — Angyal ! A leány zavartan, mentegetőzve mondta: Erre jártam . . . Farkas mondta, hogy ismét beteg ... és .. . és . . . bejöttem ... És hagyta hogy a fiu kezébe tartsa és csókjaival melegítse a fagyos kis kezeket . . . A leány aztán elmondta, hogy egy kisebb társaság van összehiva a mai estére hozzájuk ; bátyja Laci is megjött, hosszú két évi távoliét után — ennek az örömére. Farkas is ott lesz. Anyja, — az okos, előre látó mama — terveket sző, a leánya jövőjére vonatkozólag. . . Az ifjú ujsáiró arca elborult. De aztán, amint a leány, csacsogó, kedves hangon tovább mesélt, elfeledte a megbántást, a lány anyjának ama gúnyos megjegyzését : — Többet ér egy reális bankhivatalnok, mint egy álom után szaladgáló, szentimentális kis újságíró ! És mikor a leány menni készült, az ifjú marasztalólag magához vonta a piruló, rózsás arcocskát s a kislány odaadóan súgta: — csak magát szeretem, és fogom is szeretni ! A fiu kétkedve kérdezte :— Hát Farkas? — Nem leszek a felesége soha ! Érti ? meg, hanem tovább tombol, fokozott erővel és kegyetlenül szakgatja a legszebb rózsákat, a megaratott, letarolt, szomorú magyar kertekben. A fájdalom már nem sújthatja jobban a világot, a szenvedés nem gyötörheti keményebben a sziveket, de azért a béke, a szeretet e magasztos ünnepén is tovább tombol a háború. Hiába várjuk a megváltó szót, pedig nyitva előtte hajlékunk minden ajtaja. Soha még ilyen kálváriáján a szenvedéseknek nem hurcoltatott meg a gyönge emberi sziv, mint ezen a Karácsonyon, az Ur 1916-ik esztendejében ! Mikur lesz már egyszer ünnep a Karácsony ? Mikor lesz már egyszer békés Karácsonyunk ? Mikor ? ! HIRE K. — Képviselőtestületi közgyűlés. Keszthely község képviselőtestülete folyó hó 19-én rendes közgyűlést tartott a következő tárgysorozattal: 1. Keszthely vagyonának és a kezelésében levő alapítványoknak 1915. évi számadásáról jelentés. Tudomásul szolgált. 2. Az 1917. évi költségvetés. Az elöljáróság által előterjesztett tervezet elfogadtatott. 3. Helypénzszedési jog árveréséről jelentés. A bérbeadásra hirdetett pályázat eredményre nem vezetvén, a helypénzszedés egyelőre a község házi kezelésében marad. 4. Laktanyai szükségistáló lebontásáról határozat. A szükségistálóra tovább szükség nem lévén, vállalkozó Hoffman István rendelkezésére bocsáttatott. 5. Hadikölcsön jegyzés. A község az 5-ik hadikölcsönre 50.000 koronát jegyzett. 6. Ganz-féle villamossági r. t.-nak az áram ár felemelésére vonatkozó ujabb beadványa. A kérelem elutasittatott. 7. Villamostelep üzemvezetőségének a közvilágítás csökkentésére vonatkozó beadványa. A szénhiány miatt a fél éjjeli égők 11 óra helyett már 9 órakor eloltatnak, de az ekként megtakarított szén árából a város kárpótlásra tart igényt. 8. A Ganz-féle v. r. t. által bérben birt és Keszthely község tulajdonát kéSoha! . . Ezzel kibontakozott az ifjú karjai közül és ugy, ahogyan jött: tüneményszerüen, mint egy álom, — elreppent. . . II. Nem álmodta, itt volt . . . Még érezte a puha kis kéz bársonyát, remegését kezében. És most ismét csend van körülötte. Csend, fájó lelketölő. . . A szél megzörgette ablakát, hangja kísérteties dallammá vált, a komor, hideg, kis szobában. Távol az utcán, a betlehemes fiuk szent énekének első akkordjai hangzottak fel és mind közelebb hallatszott az üde, gyerek hangok kara .. . Éppen az ablaka alatt mentek el, mikor újból rákezdték : — Mennyből az angyal, lejött hozzátok . . . A beteg szivében a keserűség tengere merült fel, a szent, vidám, énekre. Eszébe jutott gyermek éveinek színes világa, az öröm, mámor, a gyermekes hit, vágy, az élet csalódásai, melyet már oly sokszor Ízlelt. . . És most : útjába hozott a végzet egy kicsi lányt, aki csacsogásával, bearanyozta szomorú életét; de csak azért, hogy gúnyolódjon vele, csak megmutatta : — Nézheted, álmodhatsz róla, — de másnak adom ! Akaratlanul is folyton Farkasra, a bankhivatalnokra gondolt, aki kényelmes otthont biztosithat a leány számára. Mig ő ? Óh, az ő otthona kevésbé lenne oly kényelmes fészek, de a szive jó, szerető, meleg . . . Égető forróság csapott végig testén. Szeme lecsukódott és amint félig nyitott szemmel, lázas arccal feküdt, látta, amint a kékszemű kis lány fehér ruhában vidáman jár-kel a fényesen kivilágított ebédlőben és Farkas,