Balatonvidék, 1916 (20. évfolyam, 1-53. szám)

1916-11-05 / 45. szám

XX. évfolyam. Keszthely, 1916. december 24. szám. 52. Előfizetési ár: Egész évre 10'- K Fél évre . 5'- K Negyed évre 2 50 K Egyes ;z. ára 0 20 K Nyilttér soronkint 1 kor. Szerkesztőség és kiadóhivatal KOSSUTH LAJOSutca 58. szám. KESZTHELY, HÉVÍZ S AZ EGÉSZ BALATONKÖRNYÉK ÉRDEKEIT ELŐMOZDÍTÓ POLITIKAI HETILAP. Kéziratokat a szerkesztőség cimére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízatásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztőségi és kiadóhivatali Interurbán : 15. Előfizetési felhívás ! Felkérjük mindazokat a tisztelt Előfizetőinket és állandó hirdetőinket, akiknek előfizetési és hirdetési dijja Folyó év junius hó 3G-án lejárt, hogy azt megújítani és a dijjakat lapunk Felelős szerkesztője és kiadója dr. Csák Árpád kezéhez (Kossuth Lajos-utca 52. sz.) postautalványon mielőbb megküldeni szíveskedjenek, hogy a lap megjelenése Fennakadást ne szenvedjen. Ezekben a rendkívüli időkben az előfizetési és hirdetési dijjak pontos befizetése méltányos kivánság. A gyermekben az ország kincse. Messze mérföldekről nagy magyar alföldre, hosszú-hosszú sorban vándoroltak hozzánk erdélyi véreink. Könynyes volt a szemük és megroskadt a hátuk nyolc és tiznapoknak keservei alatt. Asszonyok karjain siró kis gyermekek, kötőbe kapkodó, szoknya mögé bújó sovány kis fiuk és könnyű ruhás lányok ; mind-mind drága Erdély szülöttei ók. Csupa fájdalom volt szivünk lüktetése, minden meleg érzés, ami lelkünkben volt, reájuk vigyázott, fiatal anyákra, kicsiny gyermekekre, Magyarország jövő nagyságának és nagy erejének ifjú várományosaira. És a gyermekekre jól kell, hogy vigyázzunk. Ezt a szózatot hallottuk nem régen a főrendiház komoly falai között, amikor Gyulafehérvár bibliás főpapja Erdély gyermekeiről beszélt. Ma már tudjuk, hogy Segesvár mezőin nem ástak tömegsírt, Petőfi szelleme virrasztott Magyarország reményei fölött és vigyázott reájuk. A menekülés kálváriás országútján megérkeztek hozzánk Erdély gyermekei, keshedt ruhákban és fájdalmas szivekkel A magyar kormányzat teljes erejével látott hozzá, hogy a' gyermekeknek és az anyáknak oltalmat adjon minde/i baj ellen, hogy kicsi életük megmaradjon a jövő Magyarország gazdasági és társadalmi regenerálására. És ekkor, ezen a helyen komoly kötelességgel és teljes megfontoltsággal, tudatában annak, hogy kötelességünk, minden erőnkkel rámutattunk azokra a hiányokra, amelyek a magyar gyermek életét, ifjukoruk tanultságát, férfikoruk komoly tudását és egyszersmind magyar hazánk hatalmasságát veszélyezteti. Azoknál a menekült szülőknél, kik hosszú vándorlással siettek mihozzánk, a legnagyobb a gyermekáldás. A magyar faj pompásan és dúsan fejlődik ki az ősmagyar talajból és otthon, mert tömített már minden kicsi hely, nem maradhat, nyakába kell venni a nagy idegent : a hontalanság keserű itala jut osztályrészéül, Amerika emberthabzsoló bányái, gyárai, őserdők homálya, hol egv kicsi hold föld a fölmivelés részére való meghódítása évekbe kerül. Milyen könnyű volna telepítéssel megszabadítani a hontalanság örömpoharától jó testvéreinket. A »Gazdaszövetség* hosszú évek során át sürgeti határtalan fontosságú akcióját és helyette — néhány milliókért — hajójáratokra költik a magyar adókat. Csak ugy élhet ép testben ép lélek, ha a falusi népesség megerősödését gazdasági alapokon is előrelendíteni akarjuk, ha a kormány rendezi a cselédlakás ügyét, mukásházak építését, államilag támogatja a városi és falusi kertészetet és mindezekkel a kisgazda családok háztartásának zavartalan menetét, pénzügyi helyzetének megerősödését, kis vagyonnak gyűjtését komoly akarattal támogatja. Egyesítsük erőinket a ma gyermekeinek felnevelésére; a magyar faj jövője ők, kemény szívvel, kemény tudással és kemény, nagy várással vár reájuk a jövendő Magyarország. A drágaság. Drágasággal alszunk el, drágasággal ébredünk, sőt még közbe is drágul a drágaság. Nem tudunk cipőt venni, ruhát venni. Nem tudunk tojást és tejet kapni. Cukrot csak ugy kapunk, ha kávét is veszünk, de a kávéhoz meg nem adnak cukrot. A gazdáknak vetőmag kell, a suszternek cipőtalp kell, a trafikosnak dohány kell, az oláhnak verés kell és az árdrágítóknak börtön kell. A városok, mintegy tehetetlen gyermek sirnak, hogy a jövő évre alig fogják tudni a tejellátást biztosítani. És mitörténik? megjelenik a tőke a sajtgyárosok személyében és túllicitálják a városokat. Mit nekik a csecsemők halandósága, betegek tömege, nekik sajt kell, mert a nép nyomorán felhizott hadseregszállitó uraknak sajt kell vacsora után. Szegény városok, milyen tehetetlenül kipked-kapkodnak. Felírnak a kormányhoz. Előterjesztik panaszukat és azt hiszik, hogy a kormány segítségükre jön. Nem lehet. A kormánynak más dolga van. Most a közélelmezési hivatalt szervezi. Megállapítja az ügykört, a vezetőség cimeit, fizetéseit és egyéb szabályokat és mikor mindez kész lesz, akkorra már élelem sehol se lesz, mert azt már rég felhalmozták a spekulánsok. Nem panaszképen Íródtak ezek. Dehogy. Mi már nem panaszkodunk. Végre abba is beleun az ember. Országos közélelmezési hivatal. Élelmiszer diktátort gondoltunk, hogy jön majd segítségünkre és az teljes hatalommal, kiváló tudással, még kiválóbb elszántsággal bele vág a mai züllött közgazdasági helyzetbe s vasmarokkal, vasseprővel veri szét a harácsolókat, a zsarolókat, a nemzet hiénáit, akik mások nyomorából, könnyeiből, szenvedéseiből szerzik meg a maguk urhatnámságához szükséges százezreket, milliókat. És kaptunk egy élelmezési bizottságot M ennek élére állítják a földmivelésügyi minisztert, melléje, vagy alárendelik egyik, a korteskedési szaktudományból fényesen levizsgázott főispánt, adnak hozzájuk egy csomó miniszteri tanácsost, osztálytanácsost, titkárt, segédtitkárt, fogalmazót, segédfogalmazót, gyakornokot s miegyebet s a nagy élelmezési probléma meg van oldva. Most már van élelmezési hivatal, vagy bizottság, most már ne zúgolódjék senki, most már boldog lesz a magyar. Dehogy lesz, dehogy lesz ! Nem hivatal, vagy bizottság kellett nekünk, hanem rend. Azok pedig, akik a mai rendetlenséget csinálták, különkülön egyes minisztériumokban, ha egy hivatallá sürüsitik őket, akkor 3em fognak rendet teremteni. Nem uj hivatal kellett nekünk, mert az eddig is sok volt, hanem egy uj ember, akinek van esze, van szive, — van széles látóköre, önnálló felfogása, kezdeményező képessége, van ereje, bátorsága belenyúlni a darázsfészekbe — és főként: van elfogulatlansága felülbírálni az intézkedéseket, kiválogatni a jókat, megsemmisíteni a be nem váltakat. Érre pedig nem uj hivatal, de olyan uj ember kellett volna, aki a mai rendszer cselekedeteiben nem részes, aki a mai kormányzati intézkedésekkel szemben elfogulatlan, akinek nincsenek pártpolitikai ambíciói. Ilyen, de csakis ilyen ember oldhatta volna meg Magyarország közellátási problémáját ugy, hogy bármeddig tartana is a háború, — "ha nem úsznánk zsírban, vajban, de nem is nyomorogna senki sem az országban, sem a szomszédban. A különböző osztályönérdekek legyőzése azonnal rendet teremt. Á magyar termelő árdrágítása azonnal megszűnik, amint az egymásra licitáló ügynök-hordát a nyakáról lezavarják. Lesz mindenünk azonnal, amit hazánk földje csak megterem. Nekünk is elég lesz, jut a szomszédnak is és nem is lesz drága. — Pártpolitikai alapon, a közélelmezési kérdést Magyarországon soha se fogják megoldani, — legfeljebb még inkább elrontják. A végső erőfeszités. A nagy tisztogatás megindult, minden hadviselő fél rettenetes erőfeszítést tesz, hogy elűzze ellenségét a tőle elhódított földről, vagy megtartsa azt, amit a fegyverek szerencséjével megszerzett. K'ío vérrel jegyzi az eseményeket és minden, ami e nehéz napokban a frontokon történik, világtörténelem. Bennünket legközelebbről Erdély sorsa érint és néhány hét óta örömünk telik benne, amint az ott orvul besurranó ellenség gyors iramban takarodik ki szent földünkről és már a maga földjén hallja bajor katonák fegyvereinek szavát. És tüz és láng mindenütt, felperzselőd-